December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Nyígnak, mint a fába szorult féreg és baromi nehezen viselik, hogy még mindig nem tapostak el mindenkit

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Üdvözlöm a kedves és kedvetlen olvasókat, soros feladatomra jelentkezem! Szombat reggel sem áll meg a földgolyó az ő forgásában, pedig vadhajnali 6 órakor nem csak kurva hideg van, de sötét is. Ez utóbbi – mint többször megbeszéltük már – ordas nagy hungarikummá lett az idők során. Ami csak azért baj, mert állítólag túl vagyunk már a középkoron. Tévedtem. Ja, és beköszöntött a december is, hogy még jobb legyen.

Sajnálom az ATV lángba borulását, de jó hír, hogy senkinek nem esett baja. Úgyhogy kezdjük az én nagy kedvencemmel, akivel a kollégám tegnap reggel már kénytelen volt foglalkozni. Javaslom, ne sikkadjunk el az egyéb, becses személyével kapcsolatos részletek fölött se: az Orbán-kormány az agrártárca számára a saját kormánybiztosának érdekeltségébe tartozó ingatlancégtől bérel egy egész irodaházat Budapesten, az egyik legdrágább belvárosi részen. A legmenőbb ebben az, hogy nem voltak hajlandóak elárulni, mennyi a közpénzből fizetett bérleti díj, ami így Schmidt Mária családjának, köztük Ungár Péter LMP-s képviselőnek hoz hasznot.

Értjük, nem? Hogyne értenénk, hisz ezt csinálják, mióta a nép először felkente őket a kétharmados trágyadombra. Szórják a közpénzt, amiből a csókos NER-primadonna (most éppen ő a téma, máskor más) famíliája – beleértve az ő ellenzéki politikusnak álcázott fiát – zsírosodik, és nem árulják el, hogy mi mennyi. Értem. Akkor vajon az is teljesen érthetővé válik így, hogy miért reménytelen ez a kurva ország, vagy még mindig nem? Hát ezért. Mert ki a szent szarra lenne érdemes leváltani a Fideszt ezek közül a parlamenti pártok közül? Az LMP-re, amelynek tagja Schmidt nagysága Ungár nevű fia, aki a NER csöcsén lógva moralizál és nem bírja felfogni, hogy az ő hitelességével inkább takarodnia kellene a politikából? A Jobbikra, amely a legszebb hagyományaihoz hűen nőveréssel és zsidózással nyomul mai napig, miközben a néppártosodásra esküszik? Vagy esetleg az MSZP-re, amelynek egykori pénztárnoka Simicska Lajost megszégyenítve játssza át a tulajdonában lévő, még el nem fideszesített utolsó sajtóorgánumokat Orbánéknak, mert hátha nem elég hájas még az a médiaholding? Lehet megsértődni, de szerintem nem érdemes. Az önkritika teljes hiánya nemcsak a Fidesz esetében gusztustalan, sőt. Ezek itt mind szemek a láncban. Kollaboránsok. Annak a kerékkötői, hogy ebből a sötét bűzből belátható időn belül kivakarózhasson ez az ország.

Az ország, ahol sok minden máshoz hasonlóan, a fideszes állampárt letarolta a dohánypiacot is, ahol 2015 áprilisa óta nem írtak ki új trafikpályázatot, azóta hogy és hogy nem mégis 601 trafik kapott engedélyt. Csodaország ez, ahol a spontán trafik kijelölésekben egyetlen ember, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezérigazgatójának szava dönt. A tavaly 3,6 milliárd forint nyereséget termelő dohányellátó nagykereskedő többségi tulajdonosa, a Tabán Trafik Sánta János érdekeltsége, aki – micsoda gigacinizmus gecinizmus! – a dohányzást felmenő rendszerben teljesen betiltani, a trafikok számát pedig csökkenteni szándékozó Lázár János holdudvarához tartozik. Nahát. Szemfényvesztés, parasztvakítás, vastaps.

Amúgy gratulálok az összes megélhetési történelemhamisító gerincoszlopnak is – Schmidt Márián innen és túl – azért a végtelenül értékes munkáért, amit abba fektettek, hogy bebizonyítsák nekünk, idiótáknak: a törökök 150 évig nem is a megszállóink voltak, hanem a haverjaink. Gratulálok a Gül Baba türbéjében kialakított múzeumhoz, az ott megtekinthető kiállításhoz, amelyből kiderül, hogy éljen Erdogan szultán, a magyar nép barátja a török puszítás valójában nem is az volt, ami. Egy szóra sem érdemes is torzsalkodás volt mindössze, ami után kétszáz évig barátilag ellegelésztünk itt a gyönyörűséges, ámde kicsit huzatos Kárpát-medencében. A történelmi megbékélés egyébiránt kurvajó, csak azért gyalázatos úgy megszépíteni a múltat, hogy az rímeljen a regnáló hatalom politikai érdekeire. Egyszerűen gyalázatos.

Aztán itt vannak a Deutsch Tamás-féle semmihez nem értő megmondóemberek, akik azon kívül, hogy lyuk van a seggükön, hogy fideszesek és hogy politikai fennállásuk óta egyetlen talp kitartó nyalásából kurva jól élnek, a nagy büdös semmit tudják felmutatni. Kínos ez a jópofizás, de tolják. Vagyis jelen esetben az örökzöld Ennyike tolja:

Tényleg leszarom a helyesírást, meg az értelmetlen, nyelvtani értelemben fájóan ordító baromságokat, de nem, bazmeg, kurvára nem mindegy. A jelzők stimmelnek a diktátorral bezárólag, ellenben egy kétharmadban megélhetésileg pöffeszkedő állítólagos politikustól elvárható lenne, hogy ha már a bandája szabadon rabol, harácsol, eltipor, felzabál és nem tűri az ellenvéleményt, legalább ne töröljék bele a szaros gumicsizmájukat naponta a még talpon lévő, nem a kormányszennyet okádó, a munkájukat becsülettel, a sajtó rendeltetésének megfelelően végző újságírókat. Undorító, szánalom, hogy miközben a magyar média 80-90 (?) %-át uralják, még mindig nyígnak, mint a fába szorult féreg és látványosan nehezen viselik, hogy még mindig nem tapostak el mindenkit.

Például az Index megrovásban részesített újságíróját, akit azzal próbálnak lejáratni a fideszes parancsszóra csaholó szennykanálisok, hogy egy nyilvános, mindenki számára elérhető adatbázist használt annak bizonyítására, hogy a kormánypárt által futtatott, Svédországban rettegő magyar menekült büntetett előéletű.

Hiába próbálja Deutsch bagatellizálni ezt a civilizált európai kultúrában példátlan állampárti médiaközpontosítást, az elmúlt nyolc év utáni elmúlt nyolc év fényében ez akkor is világbajnok geciség. És ezek valamikor demokraták voltak, ja. Látom, hogy Matolcsy Rómeó fiának sem tetszik annyira, hogy az Origo is beépül a központi egyenbégetési ügynökségbe, a mai nappal lemond a salakportált kiadó New Wave Media Group (NWMG) vezetői tisztségéről. Nem baj, selejtekből mindig van utánpótlás.

Aztán az mekkora poén, hogy a kormány egyik kedvenc, sosem volt civil szervezete, a közpénzből kitömött CÖF szellemi honvédelmi díjakat osztogat. És az egy dolog, hogy a mocsármédia egyik mikrofonállványának is jut az elismerésből, de jelen van az eseményen a  Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, bizonyos Potápi aki ezt bírja kipréselni magából röhögés nélkül:

Magyarország mára stabil, szuverén és gazdaságilag erős országgá vált, amely elsősorban magyar, utána európai és keresztény. Ennek ellenére ma is fontos, hogy a nemzeti érdekek mellett ne csak a kormány álljon ki, hanem szellemi honvédőként az értelmiség meghatározó képviselői is.

Jó, és hol lát a CÖF-ben értelmiséget, és annak meghatározó képviselőit? Bencsikre vagy Csizmadiára gondolt a költő? Ha ennek az országnak ez az értelmisége, akkor tényleg megértünk a pusztulásra. Igaz, nem tegnap.

Közben az Európai Néppárt szlovákiai magyar tagozata elkotyogta, hogy Orbánék megállapodtak a Néppárttal, hogy visszafogják magukat az EP-választásig. Höhö. Csáky Pál, volt szlovák miniszterelnök-helyettes szerint az EP-választásokig összezár a Fidesz mögött az Európai Néppárt, de csak azért, mert szükség van az Orbán Viktorék által szállított 12–14 parlamenti mandátumra az Európai Parlamentben.

Azt gondolom, hogy 2019 második felétől ez folytatódni fog, addig tart a fegyvernyugvás, a választási siker érdekében.

Ennyit, drága barátaim az elvekről, az európai értékekről és a jogállamiságról. Boldog karácsonyt nekünk!

A végére némi bulvárszenny, röviden: azt látták, hogy közpénztájékoztatást ért Vajna Tímea aranyásó fánkozójának megnyitása, amelyről a férjeura tévéjében lenyomtak egy extra riportot is? Majd legközelebb mondják már meg Döbröginek, amikor nem érti mi köze neki, Vajnánéhoz meg az ő macskájához, hogy ez. Ha már Nagy István agrárminiszter és Simicskó István lefokozott honvédelmi agytröszt is jelen volt, és az MTI is ilyen körültekintően dokumentálta az eseményt, az a minimum, hogy közszereplőnek tekintsük ex-Palácsik asszonyt. Kösz. Amúgy ami szép, az szép alapon ezzel a csodálatos fotrográfiával búcsúzom, ne csak nekem legyen szar. Mert a tehetség mindig utat tör magának, csókolom!

Rogán Cecília, a Nakama & Partners Kft. ügyvezető igazgatója (b2) és Zsolnai Endre, a Mikulásgyár alapítója (j) a MikulásGyár karitatív akció megnyitóján a budapesti Millenáris Parkban 2018. november 30-án. Mögöttük Jáksó László műsorvezető, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója (b-j). MTI/Balogh Zoltán

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.