Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


NER, ahol a géniuszok csinálódnak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Riadó! Reggel van, én már jó ideje kénytelen voltam felkelni, úgyhogy senki ne lustálkodjon tovább. Akkor sem, ha vasárnap van.

Franciaországban nem igazán csitulnak a kedélyek. Már több mint két hónapja folyamatosak az utcai demonstrációk – amit a fideszes média kitörő örömmel fogad, csak azok a hazaáruló aljadékok, akik itthon Orbán ellen tüntetnek – most a rendőrség becslései szerint 32 ezer ember vonult utcára. Párizsban 8000, a többi egyéb városokban. Az ország méreteit nézve ez arányosan semennyivel sem több, mint ahányan nálunk tiltakoznak. Csak éppen a franciák nem annyira békés népség, mint a magyar. Ott a tiltakozások általában nagyot szólnak.

Baj van a NER kommunikációval. Miközben a teljes visszhangbrigád teli torokból azt üvöltözi, hogy Soros György megtámadta Magyarországot (külön Orbán Viktort) és Soros György fizeti a tüntetőket és Soros György hadserege vonul az utcákra, Hende Csaba még úgy tudja, hogy mindez Gyurcsány Ferenc műve. Pedig csak az Origót kellene olvasnia Hende Csabának és máris tudná a miheztatást. Tessék:

A tegnapi nap feltétlenül legcsodásabb cikke az ifjabb Pilhál (az idősebb is szolgálja valamelyik pártújságnál a kormányt) alkotása. Idézem a bevezető sorokat:

Most tehát ott tart a komplett ellenzék és nyalonc sajtója, hogy O1G. Ez a választási programjuk, ezt kínálják az országnak. E csodás mozaikszót ők nem az „Orbán egy géniusz” értelemben használják, mint a józan többség, hanem simicskásan. Egy szétcsúszott oligarcha viszkigőzös szavait tűzik zászlajukra, ezt skandálva gyújtják föl a nemzet karácsonyfáját, a gyerekek szánkóit, dobálják a rendőröket. S közben azt képzelik – mert nemcsak erkölcsük, agyuk sincs –, ez az új csodafegyver. Fenéket! Pont oda jutnak, ahová az ötletgazda: az árokba, húgyfoltos felöltőben. (PestiSrácok)

Tehát a józan többség „Orbán egy géniusz” értelemben használja? Hát, annak a józan többségnek sürgősen fel kellene keresnie orvosát és gyógyszerészét, ha egy szaros politikust (teljesen mindegy, ki az a politikus) géniusznak nevez. Verdi géniusz volt, Puccini is, Brecht és még hosszan sorolhatnám. Politikust utoljára az egyik szomszédos országban neveztek géniusznak, annak is csúf vége lett. A karácsonyfát senki nem gyújtotta fel sem skandálva, sem sehogy. A néhány felgyújtott szánkót többszörösen pótolták – tényleg megkapták már a gyerekek? – és ha Orbán Viktor évtizedekig legjobb barátja esetleg most alkoholista, akkor az volt akkor is, amikor még országos cimborák voltak, amikor Orbán rábízta a NAV vezetését és amikor sorra nyerte az állami pénzeket és uniós forrásokat. Akkor ez nem volt zavaró? Vagy akkor még nem volt alkoholista? Mert akkor most sem az, egyszerű mocskolódásról van szó?

Szili Katalin is nagyot ment a hét végén. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen szombaton megrendezett újévköszöntő ünnepségen mondott beszédet.

 Felhívta a figyelmet arra, hogy az idei évben több évforduló lesz. Így például harminc éve kezdődött a temesvári kommunistaellenes felkelés, amelyet Tőkés László református lelkész indított el, és amire az egész világ felfigyelt. Mint mondta: Tőkés László nem csak a magyarok, hanem a románok számára is a szabadságot jelentette, neve összefonódott a szabadsággal. 
    Emlékeztetett, hogy az idén lesz a 15 éves évfordulója a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról tartott népszavazásnak is, amikor „a magyarországi balliberális közösség kiszolgáltatta a határon túli magyar közösséget a társadalom gúnyának”. Úgy vélte, ezért a „szégyenteljes” dologért nap mint nap bocsánatot kell kérni. Hozzátette: az elmúlt nyolc év nemzetpolitikájának köszönhetően azonban ma már a nemzet valódi közösségként jelenik meg. (MTI)

Értelmezzük ezt. Szili Katalin, aki hat éven át MSZMP tagként szolgálta a hazát (vagy a saját karrierjét), 1989-ben az MSZMP alapító tagja 2010-ig. 2005-ben indult a köztársasági elnöki posztért, de nem nagyon jött be a dolog. Ekkor megalapította először a Szövetség a Jövőért Mozgalmat, majd ennek kirobbanó sikertelenségén felbuzdulva a Szociális Unió nevű pátot, aminek elnöke lett. Ezzel a formációval hihetetlen sikereket ért el, például az országgyűlésbe sem jutott be. Orbán Viktor 2015-ben miniszterelnöki megbízotti székkel kínálta meg, azóta úgy tűnik, elkötelezett kereszténydemokratafideszes lett belőle, akinek erkölcsi kötelessége megvetni a baloldalt és a liberális gondolkodású (vagy annak kinevezett) embereket és naponta kér bocsánatot a határon túli magyaroktól. Szép dolog. Olyan igazi fideszes.

Aki esetleg még nem csinált hóembert, az gyorsan pótolja, mert mindjárt elolvad az összes hó. Mi hamarosan jövünk vissza és igyekszünk felidegesíteni mindenkit, nehogy unalomba fulladjon a hétvége.