Május 11,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Nemzeti, szocialista demokraták

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 587,169 forint, még hiányzik 2,412,831 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha a két legnagyobb ellenzéki párt országos, illetve budapesti elnöke összefut a parlament folyosóján, óvatosan körbe pillantanak, aztán a tradicionális skinhead köszöntéssel, Oi!-Oi!-Oi!-al üdvözlik egymást. Legalább is joggal feltételezheti ezt az a teljesen még meg nem hibbant, ha van még ilyen, magyar állampolgár, aki rossz viccnek gondolja, hogy egykori cigány- és zsidógyűlölő figurák parádéznak egy jogállamiságot hazudó ország korántsem T. Házában. Olyasmi  ez az Oi! Oi-Oi! a skinhead-világban, mint Németországban a 88-as szám. Ott, mivel bűncselekmények számít Heil Hitler!-rel köszönni, a helyi neonácik a H betű ábécébeli sorrendjének megfelelően 88-at üvöltve pacsiznak egymással.

Persze azóta sokat változtak a csupa kisbetűs magyar idők. A  megnéppártosodó Jobbik új vezetője, Sneider Tamás (aki, kivel, mással, a magyar politikai élet zsidó származású tagjait listázni akaró Gyöngyösi Mártonnal versengett a primátusért!), a bomberdzsekit zsinóros Bocskaira cserélte, és a Fidesz-kollaborációval párttársai által megvádolt Molnár Zsolt, a budapesti szocialisták fölfelé buktatott elnöke sem húz már az öltönyhöz Martens bakancsot.  A cigányokat jogerősen fejbe rugdosó, Egerben Roy néven kopasz-vezérkedő Sneider, és a Göncz Árpád köztársasági elnököt 1992. október 23-án a Kossuth-téren skinhead jelmezben kifütyülő Molnár az un. magyar. parlamentáris demokrácia meghatározó alakjai.

Régen rossz az ilyen demokráciának, de leginkább nekünk.

Tódor János

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!