Azt hittem – ráadásul hányszor hittem azt -, hogy engem aztán már semmivel nem tud meglepni az állampárt. De sikerült? Kocsis Máté, gyurcsányozásért felelős fideszes frakcióvezető a vasárnapot sem kímélve bebizonyította, hogy őket aztán nem érdemes alábecsülni. Az egykori MIÉP-párttag, akinek az identitását egyebek mellett az határozza meg, hogy nem buzeráns, azért rongyolt be az állampárt által einstandolt közrádióba ma hajnalban, hogy a miniszterelnöki szamizdat vagy a kétharmados kormány melletti békemenet politikai műfajának abszurdumát kenterbe verve belengesse: a Fidesz szeptember elsejétől petíciót indít Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel (az nem derült ki, hogy a KDNP is petíciót indít, vagy ők elhatárolódtak a gazdatest frenetikus ötletétől), amivel arra kívánják emlékeztetni az embereket, hogy akik hatalomra akarnak kerülni, ugyanazok, mint „akik 2002 és 2010 között tönkretették az országot”.
Sok mindent láttunk már a gyászos emlékű Finkelstein kottájából népet hülyítő Habony-féle propagadakonyha politikai gasztronómiai moslékkínálatában az elmúlt tizenkét évben, de olyat, hogy a több mint egy évtizede regnáló, gyakorlatilag teljhatalommal uralkodó párt PETÍCIÓT indítson az ellenzék(e) ellen, olyat még mi se láttunk. Úgy tűnik, a nemzeti konzultáció néven futtatott, közpénzből finanszírozott hecckampány nem volt elég ütős ahhoz, hogy Gyurcsány rémtetteire felhívja a figyelmet. És ha 9 millióan aláírják a petíciót, akkor mi lesz? Lesz népszavazás is arról, hogy dögöljön meg a baloldali ellenzék?
Nem akarom szaporítani a szavakat, mert erre a verejtékszagúan kínos politikai innovációval kapcsolatban nem is nagyon lehet, de azt azért szögezzük le: ez még nem a választási kampány, ez még ennél sokkal rosszabb lesz. De legalább mától a Fidesznek egy újabb, mindennél fényesebb papírja van arról, hogy számukra a választópolgárok debilek, kretének, és képtelenek önálló döntéseket hozni, azt sem tudják, kire szabad szavazni, és kire nem. Erről szól ez a mutatvány: a demokratikus népakaratot telibe lehet okádni, majd ők petíciókkal eldöntik, nem hagyják és nem engedik, hogy az nyerje meg a választást, akinek a nép bizalmat szavaz. Ezek szerint a Fidesz olyan jól kormányzott az elmúlt tizenkét évben, hogy már ők sem hiszik el, hogy képesek megnyerni a soros választást, ezért Gyurcsány után 12 évvel keservesen emlékeztetniük kell az amnéziás, hülyének nézett választókat, hogy ugye milyen rossz volt nekik 12 évvel ezelőtt.
Ha éppen nem az elbeszélő jelenben áldoznák fel a magyar érdekeket a Fudan fedőnevű akció keretében a Kínai Kommunista Párt érdekeit szolgálva, még azt gondolhatnánk, hogy arról próbálják elterelni a figyelmet, hogy az Orbán-kormány magasról tesz minden megállapodásra, amit a Karácsony által vezetett fővárossal korábban kötött a Diákváros és az atlétikai vb ügyében.
És tessék mondani, nem buzeráns úr, választásokat még tartunk azért jövőre, vagy azt sem hagyhatja, azt sem engedheti a Fidesz, mert ameddig még bármennyi minimális esélye van egy alulról tisztességes választásnak, benne van a pakliban, hogy a Fidesz esetleg bukik? Jó tudni. De akkor mi a B-terv? Arról már lehet tudni valamit?
2002 és 2010 között, amikor a baloldal kormányzott – a legtöbb ideig Gyurcsány Ferenc vezetésével -, elvettek egy havi nyugdíjat, elvettek egy havi bért a közigazgatásban dolgozóktól és a tanároktól, megszüntették az otthonteremtési programot, devizahitelek felvételére kényszerítették a magyar családokat, megszüntették a családi adókedvezményt, kórházakat zártak be, 600 milliárd forintot vontak el az egészségügyből, 16 ezer aktív kórházi ágyat számoltak fel, hatezer egészségügyi dolgozót elbocsátottak, háromszorosára emelték a gáz és kétszeresére az áram árát, valamint 16 százalékról 19-re emelték a társasági adót.
Az elmúlt években a baloldalon a teljes kontrollt Gyurcsány Ferenc szerezte meg, ezért mindegy, hogy Jakab Péter, Karácsony Gergely vagy Dobrev Klára indul miniszterelnök-jelöltként, Gyurcsány Ferenccel állunk szemben. Gyurcsány Ferenc „szereplők mögé bújva újra hatalomra akar kerülni”, ezért a Fidesz azokat, akik nem akarják, hogy „újra hazudjanak reggel, éjjel és este, akik nem akarják, hogy Gyurcsány újra lovasrohamot vezényeljen a saját honfitársai ellen, vagy szemeket lövessenek ki, akik nem akarják, hogy fizetőssé tegyék az egészségügyet”, arra biztatja, hogy támogassák a petíciót. „Nem hagyhatjuk, nem fogjuk engedni”, hogy „ugyanazok az emberek, akik 2002-2010-ben tönkretették az országot”, hatalomra kerüljenek.
Karácsony Gergely főpolgármester fővárosi teljesítménye nem értékelhető. Budapest romokban van, mindenhol kosz, szemét és dugó van, és eszkalálódott a hajléktalanhelyzet is; számos fővárosi döntés Gyurcsány Ferencéknél születik meg, mivel tele van a városháza is az ő embereivel.
Az uniós viták folyamatosak lesznek, és elítélő nyilatkozatokat tesz majd az európai mainstream, mert a brüsszeli elit a baloldalt szeretné hatalomra segíteni. (via MTI)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.