Halihóóóóóó! Jó reggelt, drága emberek! Már megint én vagyok a soros. Nem is baj, ki korán kel, egész nap fáradt. Az aranyat meg mások lelik, valahol tök másutt, mint ahol én keresem. De legalább már egy hétnél is kevesebbet kell aludni, ameddig kiderül, hogy beborul Európának vagy sem nem. Addig is az van, hogy megint egy kicsit nem figyeltem oda, és felborult a világ rendje. Az milyen már, hogy valakit súlyos ráutaló korrupciós magatartás fennállásával lebuktatnak, és másnap lemond? Nem jól van ez így, ugyehogy? Mondják meg őszintén, de tényleg, a szívükre tett kézzel, lehetőleg. Hova vezet ez?
„Ha a kormánypártokkal nem szimpatizáló szavazók a szívükre teszik a kezüket, akkor egyértelműen el kell ismerjék: csakis a jobbközép polgári kormánynak köszönhető, hogy Magyarország az első pillanattól szembeszállt a bevándorlással”
– mondta a Jereváni Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában (via MTI) Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a közelgő európai parlamenti választásokról beszélt. Sajnálom, de engem is legalább annyire lenyűgözött ez a szívünkre tett kezű álkeresztény, hazug giccs (és nem, a fasisztoid-szélsőjobbos Fidesz nem jobbközép és nem polgári), mint a tegnap esti posztot író kollégát. Nem mintha bármi másról képesek lennének beszélni, mint a bevándorlásról, bevándorlásról és még egy kis bevándorlásról. Hogy ha nem rájuk szavazunk, akkor mindmeghalunk, jönnek a hordák. Mert Európa a tetves bevándorlásukon kívül semmi másról nem szól, csak Orbán migránsairól, akiknek mindegyike úgy kell, mint egy falat kenyér.
Mi tagadás, vicces ez a Gergely fiú! Éppen egy minapi cikkemben írtam, hogy az ifjú sztárjogász és jóllakott óvodás-imitátor – aki nemrég Németh Szilárd mellett majdhogynem kultúremberre emlékeztetett – talán maga sem gondolta volna 10 éve, hogy ilyen csúfosan, seggel (fejjel?) előre fog megérkezni a NER pocsolyagerincűeknek fenntartott feneketlen medencéjébe. Ezt az követően bátorkodtam megállapítani, hogy a legutóbbi kormányinfón megtartotta Kövér Homofób Tahó László védőbeszédét, ugyanakkor a német köztelevíziót gyakorlatilag egy diktatúra televíziójával hozta közös nevezőre. Szóval igen, édes Gergelyem! Úgy szembeszálltatok a bevándorlással, hogy egy fél, zombivá hülyült ország az anyját is eladná, az utolsó falat kenyeréről is lemondana azért, hogy ti megvédjétek olyanoktól, akiket a büdös életben nem láttak. Igen, ez nektek köszönhető (a migrációs hullám visszaszorulásával ellentétben, ami az EU-Törökország megállapodásnak köszönhető, és még véletlenül sem annak a lófasznyi csirkehálónak – képzavar, bocs), úgyhogy remélem, ezért a történelmi léptékű szellemi kútmérgezésért majd ki kell fizetnetek a számlát. Nem közpénzből.
A másik vicces fiú (mondjuk ő tényleg az) Czeglédy Csaba, akinek tele lett a hócipője azzal, hogy a propaganda- és sakálmédia az állampárttal karöltve azon szörnyűlködik – legutóbb a Halász nevű beszélő öltöny hangján tette ezt -, hogy az ellenzék falaz neki, a DK meg egyenesen azért pakolta fel a párt európai parlamenti listájára, hogy mentelmi jogot adjon neki, és eltüntesse a nyomokat, amelyek titkos, külföldi trezorjaihoz vezetnek. Czeglédy Facebook-posztban reagált, többek között ezt írta:
Értem én, hogy Halász János szerelmes belém, ezért foglalkozik velem ilyen sokat. Nincs is ezzel semmi baj, csak meséljen erről Kövér Lászlónak is.
Most el kellene szörnyűlködnöm azon, hogy hová süllyedt a politikai kommunikáció, meg az oldalak közötti adok-kapok, de azért sem vagyok hajlandó szemet forgatni és megrökönyödni. Az öblös hazugságok miatt elveszített rengeteg sajtóperrel a zsebükben basztatják Czeglédyt időtlen idők óta, a szemük sem rebben. Papírjuk van róla, hogy hazudtak nagyjából minden tekintetben róla, de ez nem akadályozza meg őket, hogy egy-egy újabb beszélő humanoid kiálljon a mikrofon elé és tovább tolja a rizsát. Ez alatt a színvonal alatt már semmi más nincs, csak a Fidesz. Pedig ennyi kétharmaddal lehetett volna elegánsan is csinálni ezt az egész kormányzásosdit. Nem sikerült.
Egy hős vagyok, egy mártír, mint Szájer József, aki annyira gyűlöli az Európai Uniót, hogy feláldozta magát és vállal még egy mandátumot. Megnéztem ugyanis tegnap este a Bayer-showt, amelynek szeretve tisztelt vendége Kövér László volt (sajnos a műsort állítólag szerdán vették fel, ezért nem lehetett az a fő téma, hogy micsoda borzasztó támadás alatt áll a bajszos közjogi méltatlanság, miután kifejtette a véleményét a buzikról, pedofilokról, örökbefogadó szülőkről), és igen. Ha két kivénhedt sosem volt demokrata összehajol, nem tudnak hibázni. Nem is hibáztak. Kövér azt mondta egyebek mellett, hogy szükség van azokra a pártokra, amelyek Európa kulturális, morális értékeit még őrzik. Ebben egyetértek. Feltétlenül. Ezért sem értem, mit keres a Fidesz a Néppártban. Továbbá ilyeneket is mondott az erkölcsi világítótorony:
Igazándiból nem nekünk van szükségünk az Európai Néppártra, hanem az Európai Néppártnak lenne szüksége az olyan típusú pártokra, mint amilyen a Fidesz, vagy akár olyan pártokra, amik most nincsenek az Európai Néppárton belül, de szívesen belépnének, mint a lengyel PiS, vagy az olasz Liga.
A baloldalnak mindig meglesz a maga abnormális bolondériája, mint egy olyan karakteres program, amire annyi amennyi ember hajlandó szavazni.
Mi a fészkes fenének szavazzon ma egy konzervatív ember azokra a pártokra, akik bennünket ki akarnak zárni az Európai Néppártból? Mi különbözteti meg a Néppárt 60 százalékát azoktól liberálisoktól, akik nyíltan vállalják, hogy ők liberálisok?
Akkor én utoljára megkérdezem: mi a fészkes fenéért nem húzott a gyászba a Fidesz a Néppártból, ha annak 60%-a liberális? Mi a szarért kellene Európa szélsőjobbos csürhéje belépjen a Néppártba? Mi keresnivalója van egy pártszövetségben a Fidesznek és liberálisoknak? Ha ennyire szar a helyzet, miért nem voltak annyira tökösek, hogy önfelfüggesztés helyett inkább egyenesen, gerincesen, bátran kilépjenek? Ha nem léptek ki, minek ez a picsogás és főleg meddig? Kövér úr! Liberálisnak lenni változatlanul nem egy fertőző betegség, nézze már vissza magát, miket prédikált, amikor még liberálisként nyomult, mert azt tűnt jó ötletnek. Nézze vissza magát, és ha nem tudja betiltani az internetet és eltüntetni ezt az örökzöld, megunhatatlan videót, akkor szégyellje el magát. Amiért állítólag liberális demokratából az lett, ami most. Összeesküvés-elméletekben hívő, Trianon-sirató, fajmagyar-védelmező, kirekesztő, az ordas eszmék iránti nosztalgia kézikönyvéből igét hirdető politikai provokátor.
Mi történne vajon, ha egyszer egy ilyen propagandatévés összeborulás alkalmával fontos dolgok is szóba kerülnének? Mi lenne, ha egyszer Bayer arról kérdezné Kövért, hogy mit szól mondjuk a magyar kórházak megállíthatatlan eladósodásához? Ez csak egy aktuális példa, ha már terítéken van, rögzítsük: áprilisban 4,8 milliárd forinttal nőtt az állami fenntartású egészségügyi intézmények lejárt adóssága, amely így összesen már majdnem 33,4 milliárd forint. 4 hónap alatt. Tényleg mi lenne, ha egyszer arról kellene végre beszélni – Manferd Weber köpködése, Németország és Nyugat-Európa temetése, vagy a keresztény gyökerekkel és nem létező morális felsőbbrendűséggel való öblögetés helyett -, hogy meddig lehet még Soros-migráns-propagandával kormányozni ezt az országot?
Mondjuk mióta az Orbán nevű politikai pedofil megüzente, hogy miért kötelező neki hároméves gyerekekkel (a szülinapos Ádámka, aki parádéznia és cukiskodnia a választási kampányban, és miért nincs ezzel semmi baj (és tényleg nincs vele semmi baj), még feleslegesebbnek érzem ezeket a kérdéseket. Szóval azért, mert
„… sajátos közjogi státuszából fakadóan széles körű protokoll tevékenységet lát el”, és az állami vezetőkbe vetett bizalom építésének „egyik érdemi eszköze az állampolgárokkal történő személyes találkozás”. Ezért teljesít olyan megkereséseket, mint a szóban forgó esetben, amikor egy édesanya „a gyermeke kérését tolmácsolva kereste meg”. „A szülő által tolmácsolt, gyermeki kérésnek eleget téve fogadta a kisgyermeket és a családját”, nem pártpolitikai célzatból, nem előre megtervezett kampánytevékenység részeként.
Gondolom, ez a magyarázat megteszi minden mezei fideszes képviselő, polgármester és halljakend esetében is. Nekik is mind sajátos közjogi státuszuk van, és ha nem nyomulhatnak kisgyerekekkel – nem pártpolitikai célzatból, hanem emberségből és szeretetből! -, akkor vége van a világnak.
Most kivételesen nem lesz szó szegény szerencsétlen csőbe húzott, karaktergyilkosság áldozatává vált, ezért lemondásra kényszerült osztrák alkancellárról, de odáig már eljutottunk, hogy tökmindegy mi van a felvételeken, tökmindegy mit mondott a szájával az ember, a lényeg, hogy vajon kiknek állt ez érdekében? Ha Orbánról kerülne ki egy ilyen felvétel, azt is megmagyaráznák. Akkor hát alkalomhoz illően ezzel a jó kis vidám (ja, nem) muzsikával toljuk meg a vadiúj hét talicskáját. Minden jót, vigyázzanak az ép eszükre!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.