NEHAZUGGY

Nem lehet nyakhoz szorított késsel a végtelenségig levegőért kapkodni

Jó reggelt, több fényt és bátorságot kívánok mindenkinek! Nem mondom, hogy kötelező elviselni, ha az ember fejére köpnek, és az arcába röhögnek, de valamiért ehhez a hagyományhoz mindennél jobban ragaszkodik a nemzetté válás útján megtévedt magyar nép. Nyilván a fejlett Nyugatnak sincs semmi oka döngetni a mellét, ők is egészen jól viselik, hogy kreténnek nézik őket.

Mióta megközelítőleg 90 újságíró élőben bemutatta, hogy egyáltalán nem muszáj eltűrni azt, hogy az embert hülyének nézzék, átgyalogoljanak a fején és abban a bizonyosságban ringatózva szorítsák sarokba, hogy úgysincs választása, igyekszem ehhez a morális mércéhez mérni mindazt, amit belehánynak az arcokba, amit nap nap után elkövetnek a többiekkel. Mert elkövetik abszolút mindenkivel, akit a maga helyén hasonló manőverekkel próbálnak arra bírni, hogy tegye fel a kezét, és törődjön bele. Viselje el azt, ami van, vagy ami nincs, és ha tetszik, ha nem, legyen hálás érte. A postásoktól a Színművészeti közösségén át a zenészekig és a könnyűzenei ipar valamennyi szereplőjéig mindenki nyugodtan magára veheti.

Merthogy ez a műsor megy, és önkéntes alapon veszünk részt benne tíz éve. Abban a langymeleg tudatban, hogy úgysincs más választásunk. Hát kik vagyunk mi, hogy a saját önbecsülésünkért kiálljunk? Ez a műsor megy tíz éve: a nagy beletörődés és beleszarás mindenbe. Ami fontos, ami a bőrünkre megy, ami nem csak a jelenünket, de a jövőnket is felzabálja, de amihez szerintünk (sokak szerint) túl kicsik és jelentéktelenek vagyunk. Ne pofázzunk, mert nekünk az a dolgunk, hogy négyévente jó helyre ikszeljünk, a köztes időben meg kussoljunk, mert nekünk nem osztottak lapot, politizálni, a közügyekben részt venni csak nekik van joguk. És ne pofázzunk, mert lehetne rosszabb is. És tényleg. Mindig csak egyre rosszabb.

Miközben a NER sajátlábai röhögve rázzák az arcukba a közösből elzabrált rongyot, miközben a világszínvonalú magyar egészségügyben nekik, a sokaknak lerohad a saját lábuk egy pöpec kis kórházi fertőzéstől, miközben a mennyezetből aláhulló kistestű rágcsáló dobja fel a kórházi ágyuk magányát, jön az erkölcsi gerincferdülés és lazán kiejti a száján, hogy a magyar egészségügyi rendszer a világ Európa egyik legjobbja. És ők, a sokak, a lerohadt lábukkal, az otthonról vitt vécépapírral a hónunk alatt, az ezeréves dicső magyar múlt által elhomályosított szemekkel rebegnek hálát, hogy tényleg, de jó. Mert lehetne rosszabb is.

Miközben ők, a sokak a belüket kidolgozzák nem postavezérigazgatói fizetésért a közpénzek vissza nem térítendő milliárdjaival megtámogatott (nyugati) multinacionális cégek futószalagjai mellett, jön az erkölcsi bokasüllyedés és beleokádja a képükbe, hogy bár a magyar nyelv valamiért úgy rögzítette, hogy mi pénzt kapunk az EU-tól, de a nagy fenét, nem kapunk pénzt. Egyszerűen a nyugatiak (értsük jól: azok a bizonyos gonosz, idegen multik, akik már hogyne vennék ki a részüket a közös teherviseléből) által innen kivitt pénz egy részét szerezzük vissza. Miután – 40 évnyi kommunizmus után tudniillik – megengedtük nekik, hogy védővámmentesen idehozzák a szajréjukat, és megengedtük nekik, hogy beruházzanak, és versenyre kényszerítsenek bennünket, pedig mi le vagyunk maradva néhány körrel, de nehogy már az itt keletkező profitjuk egy részét ne juttassák ide vissza nekünk, akiknek jár.

Az még nem jutott eszébe ennek a notórius hazudozónak egyszer se, hogy tán oda se kéne adni ezeket a felfoghatatlan, a magyar adófizetők nyomorúságából kikelt összegeket, és akkor nem kéne álfelháborodva csapkodni a mikrofonállvány asztalát. Vagy ha már ekkora nagy felismerésre jutott őküldetéstudata, még azt is meg lehetne csinálni, hogy mondjuk odamegy a rinyaújnépi visszapillantótükör gyárba – ahol tizenszázmilliót fizettek ki egyetlen munkahely után, amit a nyugati multi szíveskedett létrehozni, és soha senki nem számolta ki, hogy mikor térül meg -, és ott verje az asztalt, hogy kéri vissza a profit egy részét. Az tisztességes lenne, ez így viszont csak a szokásos undorító EU-ellenes mocskolódás abból az agyonhasznált, büdösödő repertoárból.

Mint ahogy a tegnapi erkélyjelenetben sem az a legvisszataszítóbb, hogy hogy néz már ki, milyen pofát vág ez a két mérgező ideológiai árucikkel házaló, dörzsölt szélsőjobboldali populista? Ez senkit nem érdekel, engem biztosan nem érdekel. Az viszont sokkal aljasabb, és újra és újra megerősíti az értékválasztását, hogy a magát következetesen két nyelven reklámozó (a közönségsiker érdekében még a 2 perce született unokáját is Facebookra pakoló) két lábon járó férfiöltöző ezúttal a Geert Wildersszel közös fotográfiát csak angolul rágatta szájba a cselédséggel. A nice Dutch guy – írták a kép fölé, és ezzel nem egyszerűen Mark Holland fickó Rutte miniszterelnöknek üzent a felcsúti nagyember, hanem az egész általa megvetett és szívből gyűlölt Európai Uniónak is. Benne kiemelten a néppárti kollégáknak, akik még mindig nem rúgták ki páros lábbal a francba. Ha ehhez hozzávesszük, hogy milyen széles nyelvcsapásokkal nyalta körbe Szijjártó az európai szélsőjobbos elmebaj másik rosszarcú kitüremkedését, a Salvini nevűt, akkor egyrészt változatlanul nem értem, mi a tököt keres a Fidesz az EPP-ben, másrészt ennek okán az sem túl világos, hogy az EPP még hány ilyen harsány, aljadék üzenetre vár? Melyik része nem kerek még mindig ennek a történetnek? Hogy miközben a mainstream uniós politikusokkal már oda-vissza felnyalta a Moszkva-Peking tengelyt, a legforróbb szerelemmel, alázatosan dörgölőzik az Európai Unió szétverésén ügyködő, Putyin kottájából csaholó, ún. euroszkeptikus politikai salakanyaghoz.

Szóval jól elvagyunk ezekkel a mindennapi megalázásokkal, miként a hanyatló Nyugat is rendre benyeli, hogy egy identitászavaros diktátorkezdemény beléjük törli a magasított ortopédcipője orrát tíz éve. De! Az van, hogy mióta múlt pénteken az a majdnem 90 ember, az elmúlt tíz év szabad sajtó elleni kormányzati merényletekből világosan kirajzolódott sajtópiaci kilátások beszűkülése dacára összekapaszkodott, felállt, és azt mondta, hogy nem lehet a végtelenségig nyakhoz szorított késsel levegőért kapkodni, mocskos kompromisszumokat kötni és reménykedni abban, hogy nem lesz rosszabb… nos, azóta senkinek nem lehet kifogása. Illetve lehet, de az csak picsogás, amit újabb és újabb megalázás, majd az eltaposás követ.

Ahogyan szerintem – apropó Színművészeti Egyetem – több tucat ember nettó megalázása az, ahogyan a fejük fölött, a megkérdezésük nélkül kihúzták alóluk az intézményi szabadságukat, és ahogyan Palkovics minisztériuma félszájjal, sunyi módon ejtette el, nyögte ki (egy tök másról szóló közlemény utolsó bekezdésében!!!), hogy akkor hatalmas meglepetés: a nyakukra ültették kuratóriumi elnöknek Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház közepesen sikeres főigazgatóját. Szó, ami szó, Vidnyánszky verejtékes munkával könyökölte ki magának ezt a széket, ahol lehetett, mindenhol pusztított az állítólagos nemzeti építkezés nevében. Nem csoda, hogy alázatos seggnyalása gyümölcsei sbeértek. Ha már Alföldi Róbert után sikeres Nemzeti Színházat nem tudott csinálni, majd most a Színművészetit is kedvére szétverheti. Nem mondom, hogy nézzék meg a többi kuratóriumi tag nevét, mert az tényleg nem épeszű embernek való.

A lényeg, hogy ez a hajó is elment. De ott van a példa, az erkölcsi mérce, lehet követni. Mert nem lehet egy életen át nyakhoz szorított késsel levegőért kapkodni.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább