Július 30,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem hazugságokat kellene tanítani a felnövő generációnak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,631,618 forint, még hiányzik 1,368,382 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára beszédet mondott Budapesten, a Kosáry Domokos Törtélenemversenyen, ahol egy sor sületlenséget hordott össze. Többek között az a véleménye, hogy csak az a nemzet lehet sikeres, amely a múltját összességében sikeres teljesítményként ítéli meg.

Ehhez az kell szerinte, hogy saját történelemértelmezésünk legyen, ami véleményem szerint kicsit hajaz a meghajlított valóságra. Mert hát a történelem az történelem, az nem úgy van, hogy úgy értelmezzük a megtörtént eseményeket, ahogy kedvünk tartja. Ahhoz, hogy egy ország történlemét megfelelően tanítsák, az kell, hogy elmondják azt is, amikor hibákat követtünk el, hiszen igazán tanulni csak azokból lehet. Hazugság lenne, ha csak azon fontos eseményeket tanítanák a felnövekvő generációknak, amikor a vezetők vagy az akkori uralkodók jó döntéseket hoztak.

Nincs egyetlen olyan ország sem a világon, amely történelmének ne lennének sötét foltjai, így hát a magyar sem kivétel. Jó lenne nem nemzetieskedő, a történelmi tényeket meghamisító baromságokra nevelni a gyermekeinket, hanem az ország valódi történelmével megismertetni őket.

Rétvári Bence a Kosáry Domokos Történelemverseny eredményhirdetésén elmondott köszöntőjében kiemelte: harminc évvel a rendszerváltás után a külső narratívák kényszerétől végleg meg kell szabadulnunk, és végképp szabadon kell értelmezni történelmünket.

Kifejtette: minden időszakban minden nagyhatalom – amelynek célja volt Magyarországot a saját érdekkörében tartani – igyekezett a magyar történelemszemléletet is átalakítani saját értelmezése szerint.

Egy harminc éve szabad ország polgáraiként “nem indulhatunk ki másból”, csak a nemzeti szuverén történelemértelmezésből, és úgy kell tekinteni történelmünkre, hogy abban a magyar nemzeti érdek alapján mi volt fontos, lényegtelen, helyes és helytelen – mondta az államtitkár.

Kitért arra: a szuverenitás fontos része, hogy egy büszke országnak fenn kell tartania magának a jogot arra, hogy a saját történelmét önmaga értelmezze, és a világ történéseit is a saját országa szemszögéből értelmezze.

Rétvári Bence szerint a legfőbb bizonyítéka a magyar történelem sikerének, hogy magyar nemzetként “most is itt vagyunk”. “Azért vagyunk itt”, mert az idők során a vesztes csaták mellett nyertes csaták és jól megkötött kompromisszumok is születtek. Ezek nélkül “nem lennénk ma” a Kárpát-medence legnépesebb, legstabilabb, domináns országa kulturális, katonai és gazdasági viszonylatban – hangsúlyozta az államtitkár.

Mint mondta, helyes történelmi önképből lehet csak reális jelenkori önkép, és egy, a magyarság sikereit felmutatni merő történelemtanítás lehet csak az alapja egy sikeres magyar nemzetnek – emelte ki az államtitkár. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!