A Keresztény Hit Alapítvány közleménye
Ezúton fejezzük ki tiltakozásunkat a párizsi olimpiai megnyitón történt, a kereszténységet teljességgel megvető és kigúnyoló, LMBTQ-„balliberális”-neomarxista istenkáromlás ellen, amely egyben támadás az emberi faj ellen is. A bocsánatkérésük sem őszinte, mert ez egy szándékos, minden kontinensre kiterjedő folyamat része. A világ több pontján egyházi vezetők testületileg is tiltakoztak. Jó lenne, ha a magyar keresztény egyházak is megtennék ezt, és megfogalmaznák tiltakozásukat a globális „balliberális” ideológiák és hatalmak e tendenciájával szemben. Az elenyésző ellenállás miatt e mára globális, terrorista irányzat a kereszténység, illetve az ember ellen, szinte már bármilyen aljasságot megtehet. Azzal, hogy Jézus Krisztus megmondta, hogy mindig lesznek, akik támadni fogják a kereszténységet, még nem adott felhatalmazást arra, hogy cinkos némasággal és hallgatással e támadások előretörését segítsük. Bangha Béla – az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus főszervezője – szavait idézve, a védekezés helyett sokszor egy „meghunyászkodó gyáva defetizmus” lesz úrrá a keresztényeken. A keresztényeknek tehát minden erejükkel és akár jogi eszközökkel is kötelességük fellépni az ellenük zajló aljas támadások és megbecstelenítések ellen, ahogyan azt annak idején például XI. Pius pápa a kommunizmussal szemben, vagy XIII. Leó pápa a szabadkőművességgel szemben tette enciklikáiban.
Kiadó: Keresztény Hit Alapítvány (MTI)
Isten malmai lassan őrölnek. Azt hiszem, ez a kijelentés immár bizonyítást nyert. Hetekkel ezelőtti esetre reagálnak, és természetesen tökéletesen figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az emlegetett esetnek a világon semmi köze nincs, nem is volt a kereszténységhez. A támadás az emberi faj ellen minimum barokkos túlzás, melegek, transzneműek mindig voltak és mindig lesznek, szemben mondjuk az egyházakkal és papokkal, mert ezek nem voltak mindig. De mióta vannak, azóta kikiáltották magukat mindenhatónak és elvárják, sőt, megkövetelik, hogy minden és mindenki hozzájuk alkalmazkodjon. Fárasztó, unalmas és egyre röhejesebb. Be kellene fejezni az erőszakoskodást, mert ez nem épít, hanem rombol.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.