Szeptember 24,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem eljátszani a hülyét, hogy nincs alternatíva, és ugyan már mondja meg valaki, mit kell tenni

Halihó! A mai program egyelőre az, hogy együtt mondjuk szépen: csütörtök. Jó mondhatjuk csúnyán is, de ez legalább nem csalás, nem ámítás.

Jahogy, csalás. Jut is eszembe erről rögtön így az elején, hogy szembejött velem egy hosszú írás ma reggel, aminek kivételesen csak a címét teszem ide, ha már a Fideszt és rajongói körét leszámítva azért van néhány ember ebben az országban, akinek eljutott a tudatáig – bár természetesen csak egy politikai akcióról van szó, mely szerint OLAF annak ellenére is megpróbál beavatkozni az áprilisi választásba, hogy nincsen neki pártja, mer’ a gazok meg akarják buktatni az Orbán-kormányt -, hogy a miniszterelnök veje nem egészen tisztességesen gazdagodott meg, miközben a nép békésen legelészett. Az van tehát, hogy lett volna büntetőjogi szempontból járható út a disznóságok feltárására, de senki nem merte lehallgatni Tiborcz Istvánt, a miniszterelnök vejét az uniós közbeszerzések körüli törvénytelenségek ügyében. Egészen valószínűtlennek tűnik – idézem -, hogy

lenne olyan vállalkozó, aki jegyzőkönyvbe mondaná, hogy lebeszélték az indulásról, illetve egyeztettek vele az ajánlatáról. A nyomozásban részt vevő egyik informátorunk szerint ennek 2016-ban még utána lehetett volna járni az ügyben érintett szereplők megfigyelésével, lehallgatásával – de vajon ki merte volna erre alapozva Tiborcz István, a miniszterelnök veje, és üzleti körének lehallgatását kérelmezni?

Szerencsére a miniszterelnök magasról leszarja ezt az egészet, látszólag legalábbis, miután éppen Visegrádon igazítja el a fegyverhordozó munkásait ezekben a vérzivataros napokban, hogy merre van az arra április 8-ig. A szigorúan zártkörű rendezvényen nem sokan sündöröghetnek, a lopott pénzből működő Magyar Idők viszont feltétlenül (remélem, Bayer feltétlenül ott tenyészik), így mi is megtudhattuk a nemzetvezető szerda esti helyzetértékelésének főbb csapásirányait.

– Ha nincs nemzeti kézben lévő média, akkor egy ország nem tud független lenni. Ha pénzügyileg egy ország zsarolható, akkor nem tud független lenni.

– A választás tétje az, hogy független vagy zsarolható kormány jön létre a választások után. Egy zsarolható kormány fel fogja adni a nemzeti függetlenséget és bevándorlóországgá engedi alakítani Magyarországot.

– Az ellenzék több gazdasági és külföldi érdekcsoport kezében van. Egy külföldről irányított lejáratókampány zajlik a kormánypártok ellen. A külföldi energiacégek vissza akarják kapni a csökkentett rezsi miatt elvesztett profitot, a bankok vissza akarják kapni a bankadót, a nemzetközi baloldal pedig Soros és Brüsszel segítségével ránk akarja kényszeríteni a migránsokat.

A reménytelenség gyűlöletet szít, az ellenzéktől gyűlöletre és gyűlöletkampányra lehet számítani az elkövetkező 50 napban. Csak erre alkalmasak, csak ennyi a mondanivalójuk. És persze ennek a kampánynak oka van: azért akarnak levadászni minket, mert útjában állunk azoknak, akik bevándorlóországot akarnak csinálni Magyarországból és bevándorlókontinenst Európából.

Kivételesen erőt veszek magamon, és nem kommentálom ezt a párhuzamos univerzumból ideokádott hazug, aljas, cinikus, büdös összeesküvés-elméleten nyugvó háborús mesketét, mindössze annyit mondanék: ha csak annyi lenne Orbánék bűne, hogy az ország polgáraitól ellopott pénzből felvásárolt médiában mossák az agyukat és hergelik őket napi 24 órában nem létező faszságokkal, már az is bőven elég indok lenne arra, hogy el kell menni szavazni április 8-án. Nem eljátszani a hülyét, hogy nincs alternatíva és nincs kire, és ugyan már mondja meg valaki, mit kell tenni, nem tologatni a felelősséget másokra, hanem szembenézni azzal, hogy ha most itt tart ez a vaskos elmebaj, akkor mi lesz itt egy újabb fideszes győzelem után.

Mondok egy példát, hátha úgy egyszerűbb felfogni az egyszerűagyú megélhetési/önkéntes rettegőnek is. Miközben a kormány éljt nappallá téve szügyig áll a háborúban és gyakorlatilag nettó zsarolással próbál újabb négy éves politikai felhatalmazáshoz jutni, miközben hadba állították az összes fideszes polgármestert, akik azzal házalnak, hogy a migrációnál nagyobb veszély nem feneyegeti a gatyából kilógó seggel kéményen kapáló kisembert, a való világban egy rohadt iskolai vécé felújítására sincs pénz. A való világban, a szülőknek kellene latba vetni kapcsolataikat és összetarhálni a milliókat arra, hogy az állami fenntartású iskolában a vizesblokk állapotán javítani lehessen. Nem luxusról van szó, nem értelmetlen faszságokról van szó, hanem egy elementáris dologról: legyen normális budi egy iskolában. Aki nem érti az abszurdumát annak, hogy hol tartunk, aki azzal jön, hogy leszarja, mert neki pont nincs iskolás gyereke, aki nem tudja lehúzni maga után a vécét, az sima kollaboráns. Erkölcsi hullák cinkosa, ha úgy tetszik.

Van itt még valami, ami elgondolkodtathatná a gondolkodásra lusta, harcra idomított agysejtek tulajdonosait. Ha tudomásul veszik, ha nem, ha elfordítják is a fejüket, mert amit nem látnak, az nincs, itt az elmúlt években néhány Matolcsy, Rogán, Lázár, Mészáros, Tiborcz eszeveszett tempóban zsírosodott meg nem saját tehetségéből és bármihez értéséből kifolyólag, hanem azért, mert rátették a patájukat a közösre. Ezzel párhuzamosan, ennek folyományaként egyre jobban kinyílt az a bizonyos olló a társadalom legalja és felső tízezre között. Ha az a kérdés, hogy az állami pénzeken felhizlalt milliárdosoktól visszaszerezhető-e bármikor is a pénz, ami a hatalommal való visszaélés okán nem az országot, hanem ezeknek az alakoknak és üzleti körüknek a bankszámláit/vagyonát gyarapítja immár, akkor van egy rossz hír:

Megteremtették a megfelelő jogi hátteret. Pici az esélye, hiszen törvénysértés nem történt, a pénzt közbeszerzésen nyerték.

Annál, hogy április 8-án a társadalom nagy része elfordítja a fejét, a többi meg önként-dalolva megy a vágóhídra, csak az lesz borzasztóbb, amikor ezek ketten rádöbbennek arra, amiről a többi itt próbál ugatni, de rendre kiröhögik, lehurrogják és kitagadják a nemzetből. Minél később következik be a felismerés, annál véresebb lesz a vége. Kurvára nem szeretném, nagyon nem kellene odáig eljutni.

Addig is nyakunkon az elmebaj minden mennyiségben: előre rögzített telefonhívásokkal támogatják majd a települések fideszes polgármesterei a választókerület kormánypárti képviselőjelöltjét. A 24.hu információja szerint a Fidesz országos központja utasította az önkormányzati vezetőket, hogy készítsék el a támogató hangfelvételeket. A budapesti központból a felvétel szövegéhez is küldtek egy előre elkészített szövegpanelt. A polgármestereknek Soros Györgyöt, a kormánypropaganda legfőbb ellenségét is bele kell keverniük a fideszes képviselőjelölt ajánlásába.

Egy épkézláb javaslatuk nincs arra vonatkozóan, ami ebben az országban történik, minden nyomorult pártkatona azonnal felszisszen és a választásokba való jogtalan beavatkozással vádol mindenkit, aki kritizálni merészel, a fenyegetőzéssel nyakon öntött mártírkodás valami egészen elképesztő elegyét dolgozták ki, amivel mindent leokádnak, emberek magánéletében vájkálnak, szivárogtatnak, lejáratnak, és így is csak az a kérdés, hogy meglesz a kétharmad, vagy nem lesz meg a kétharmad? Ne már, emberek!

Jó, én megpróbáltam. Jövünk vissza később, és újra meg újra megpróbáljuk.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS