December 18,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Nem Brüsszel, hanem a magyar kormány

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,727,096 forint, még hiányzik 1,272,904 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Brüsszel új akadályokat gördített a magyar egyetemisták és kutatók elé az Erasmus- és a Horizon-programban, politikailag továbbra is túszul tartja a magyar fiatalokat – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter az M1 aktuális csatornán kedden.

Hankó Balázs azzal összefüggésben nyilatkozott, hogy sajtóhírek szerint az Európai Bizottság 400 milliárd forintos támogatási összeg végleges elvonására, valamint a modellt váltó egyetemekről hozott törvénymódosítás elutasítására készül.

Felidézte: tavaly novemberben küldték meg a kuratóriumi tagok összeférhetetlenségére, határozott időtartamára, úgynevezett lehűlési idejére vonatkozó javaslatot, de több mint egy évig nem álltak velük szóba, az Országgyűlés ezt megelégelve törvényjavaslatot fogadott el, amelyet idén december elején kezdett vizsgálni az Európai Bizottság, és hétfőn írásban megkapták, „mi a gondja” a testületnek.

A kuratóriumi tagokra vonatkozó összeférhetetlenséget, a határozott kuratóriumi időre vonatkozó törvénymódosítást, valamint az úgynevezett összeférhetetlenséget követő lehűlési időt „brüsszelita nyelven” elfogadta az Európai Bizottság a magyar jogszabály-módosítás alapján, és bár „semmi jogalapjuk nincs rá”, annak érdekében, hogy a magyar egyetemisták meg a magyar kutatók ne jussanak hozzá a jogos jussukhoz, kitalálták, egy ilyen összeférhetetlenség ne csak a felsőoktatási alapítványokra, hanem minden alapítványra vonatkozzon – tette hozzá.

„Mi köze van egy kulturális alapítványnak az Erasmushoz, meg a Horizonhoz? Semmi.”

– mondta Hankó Balázs.

Kiemelte, eddig a kuratóriumi tagok összeférhetetlenségéről volt szó, amit „úgy néz ki, hogy most Brüsszel is elfogad”„a jogszabály-módosítás rendben van, ezért most azt mondja, minden fenntartott jogi személy vezetőinél ilyen összeférhetetlenséget kell csinálni”.

„Emlékszünk, ők a rektorokhoz, a professzorokhoz, az egyetemi autonómiához akarnak hozzányúlni, lopakodó módon ezt írják le, hogy a fenntartott szervezetek esetében is majd ők megmondják, kik lehetnek vezetők, majd az egyetemeinken megmondják, kik lehetnek vezetők”

– mutatott rá.

Hankó Balázs úgy vélte, „elsunnyogja Brüsszel az egész dolgot”, a magyar egyetemistákkal és a magyarokkal szándékosan diszkriminatív módon viselkedik, ráadásul úgy teszi meg a javaslatait, hogy azok ne kerüljenek politikai döntéshozó fórum elé, csak egy tájékoztatást küld.

Mindig újabb és újabb dolgot találnak ki, mindig odébb viszik a célt, mindig egy újabb akadályt tesznek oda, ezért is folytatódik a sikeres Pannónia Ösztöndíjprogram, amivel az első félévben háromezren fognak eljutni a világ vezető egyetemeire, és folytatódik a HU-rizont program is, amelyben a magyar egyetemek olyan kiváló egyetemekkel működnek együtt, mint a Stamford, a Cambridge vagy a Szingapúri Egyetem – sorolta.

Kijelentette: „a sikeres magyar modell vonatkozásában megyünk előre, és azt a lopakodó diktatúrát, amit Brüsszel csinált, nem vagyunk hajlandóak elfogadni”.

Hankó Balázs kitért arra is, hogy mivel túszul ejtik az egyetemistákat, politikailag túszul akarják ejteni a magyar egyetemeket, és erre semmi jogalapjuk nincs, hat magyar egyetem be is perelte Brüsszelt, „jogos jussuk és az igazság érdekében”.

„Várjuk, hogy a hat egyetem pere és a hat egyetem perének az eredménye az igazságot a felszínre hozza”– mondta a miniszter. (MTI)

Tudom, hogy már sokadik alkalommal kerül terítékre ez az újabb nemzeti sikertörténet, de ha a propaganda nem unja ismételgetni, mi sem unjuk, hogy beszéljünk róla. Brüsszel nem tesz mást, mint védi az uniós állampolgárok pénzét, a befizetett adójukat, melyből a hátrányosabb helyzetben lévő tagállamoknak kellene felzárkózniuk. Ez a pénz nem arra való, hogy néhány gazember pereputtya milliárdos legyen, nem a diktatúra megszilárdítására való, nem a propagandagépezet pénzelésére, nem a NER működtetésére. Ezért Brüsszel joggal követel garanciákat arra, hogy a magyar kormány a pénzt arra költi, amire kapta. Miután a magyar kormány ahelyett, hogy az átláthatóságot biztosítaná, mindenféle trükkökkel próbálja eltüntetni szem előtt a pénzt, és ahelyett, hogy betartaná az uniós kötelezettségeit, inkább fenyegetőzik, zsarolni próbál és ha ez nem sikerül, akkor ordítva hazudozik, nem Brüsszel, hanem a magyar kormány tehet mindarról, ami történik. Nem Brüsszel, hanem a magyar kormány ejtette túszul a fiatalokat is, és ezt a nyomorult országot is.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.