NEHAZUGGY

Nem azért választunk négyévente valakiket a nyakunkra, hogy legyen aki demokratikus felhatalmazással kizsigereljen

Jó reggelt kívánok, újra itt vagyok! Javaslom, tartsuk meg a vasárnapot. Igét ugyan nem hirdetek, de hátha menni fog anélkül is. Az esti rendhagyás után összerakom a szerintem fontos történéseket, és most szólok, hogy nem lesz szó a Story gáláról. Először is lehet, hogy biztos, hogy nem vagyok egy kifinomult ízlésű, eltartatott ujjal fintorgó műkedvelő, de én másokkal ellentétben mindenkinek ajánlom a Kojot című filmet. Immár úgy, hogy megnéztem, és úgy is, hogy még távolról sem vagyok az erőszak híve, márpedig ez a film ebben egyáltalán nem szenved hiányt, sőt. Az egész film maga a tömény erőszak. Azt olvastam, hogy

a Kojot azzal az elemi dühvel ábrázol­ja az igazságtalanságot, megalázottságot és az erőszak mindent behálózó köreit, ami azokat létrehozza és folyamatosan újratermeli, pont olyan visszataszítóvá válik, mint a világ, amit megmutat.

Arról nem beszélve, hogy ezen felül még ráadásul

átgondolt, érvényes esztétikai koncepció nélkül eresztettek itt össze manapság divatos formanyelvi megoldásokat,

ezért egy nagy szar lett belőle. Én ezzel szemben azt gondolom, hogy az az igazságtalan, ocsmány, visszataszító, geci világ, amit a film bemutat, az pontosan azzá és olyanná teszi a benne élőket, amilyeneknek a filmben látjuk őket. Ennyi. Ha van tanulság, akkor az ez, ha van tragédia, akkor az ez. Nézzétek meg, ma még megtehetitek!

Az igazságtalan, korrupt világ márpedig itt döbörög körülöttünk, és az egyik legnagyobb perverzitása éppen az, hogy az igazságtalan, elnyomó, korrupt rendszert működtetők következmények nélkül vinnyoghatnak, hogy ők az elnyomottak, a mártírok. Úgy tűnik, Kovács Desikerült? Zoltán és Schmidt Mária újra feladat előtt áll. Kénytelenek lesznek ők kettecskén nyakon ragadni a billentyűzetet és újra megvédeni Orbán Viktort. Ezúttal a The New York Times ellenében, amelyik egy se nem rövid, se nem túl hízelgő cikkben elemzi, hogyan vált az orbáni Magyarország 2010 után a puha autokrácia egy furcsa változatává, amelyet a „csókosok” kapitalizmusa, a szélsőjobbos retorika és az egypárti politikai kultúra emel köbre. Szó esik a CEU kinyírási kísérletéről, az igazságszolgáltatás kormányzati befolyás alá helyezéséről, a civilek ellen hozott törvényről, Sorosról, de Mészároslölö szárnyalásáról és Tiborcz István Elios ügyéről is. No meg természetesen a lényegről: Orbán Viktor most valószínűleg az EU legnagyobb kihívása, aki immár közvetlenül szembemegy az Európai Unióval, miközben dollármilliárdoknak megfelelő összegű támogatást kap az EU-tól. Szóval semmi új, semmi olyan, amit ne tudnánk, de azért mégis lesújtó. Nem lennék meglepve azon sem, ha kiderülne: az önjelölt nemzetmentő számára nagyon is hízelgő, hogy ekkora nagy arcnak tartják. Szerintem ez lehet a Lovasberény-szindróma földhözragadt magyarázata is. Ezért van pozícióban minden korrupt gazember körülötte, akiről kiderült, hogy korrupt gazember, de ő nem engedte el a kezüket.

Ebben a furcsa, beteges puha autokráciában márpedig az a legnagyobb szarság, hogy semmiből nem következik semmi. Itt van például a Tiborcz-ügy, amihez hasonlóan súlyos ügyek voltak már raklapszámra, de egyik sem rendítette meg Orbán pozícióját és nem törte át a fideszes vakhit betonfalát sem. Nem vagyok egy Török Gábor, úgyhogy én nem tudok ezzel kapcsolatban olyan okosakat mondani, mint ő, fingom nincs, hogy ez funkcionálhat-e atombombaként a Fidesz ellen.

Azt viszont tudom, hogy ha lenne ellenzék ma Magyarországon, amely ellenzék nem azzal lenne elfoglalva, hogy a darabjait kapirgálja össze éppen, és úgy próbál erőt demonstrálni, és tesz úgy, mintha éppen megnyerte volna a választást, hogy közben egyre másra éppen az erőtlensége lólába lóg ki az éppen aktuális balfaszkodás mögül (igen, örülök, hogy az MSZP leokézte Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét, de Magyarországon nem választanak továbbra sem közvetlenül miniszterelnököt), akkor most egységesen fognák magukat és elindulnának országot járni ezzel a méretes botránnyal. És eljutnának mindenhova, ahova csak a közpénzmédia jut el, és tájékoztatnák az embereket arról, amitől a fideszes propagandagépezet elkeseredetten próbálja megóvni őket. Ez lenne a feladat: elmondani a hülyére vett magyar választók tájékozatlan tömegeinek, hogy az ország miniszterelnökének vejére a bűnszervezetben elkövetett csalás gyanúja vetül. Elmondani, hogy egy miniszterelnök, akinek a vejére ilyen típusú gyanú árnyéka vetül, és aki mindezt elintézi azzal, hogy ő nem foglalkozik üzleti ügyekkel, az nem most először, de most végképp méltatlanná vált arra, hogy ezt az országot újabb négy évig vezesse. El kellene mondani, hogy egy európai uniós országban nem azért választunk négyévente valakiket a nyakunkra, hogy legyen aki demokratikus felhatalmazással kizsigereljen. És ehhez még mindig nem elsősorban pénzre, hanem munkára lenne szükség, hogy a közleményesdi helyett lejárják a lábukat tövig, ha kell, és eljussanak a legutolsó borsodi zsákfaluba is és szóba álljanak az emberekkel. Azt kellene tenni ebben a tragikusan szűk két hónapban, amit négy évig elmulasztottak (tisztelet a kivételnek). Na, de nem vagyok én egyetlen ellenzéki párt szekerének tolója sem, akit azért fizetnek, hogy tanácsokat adjon. Bár azért lássuk be: ehhez nem kell okleveles stratégának lenni, ez következik a józan észből. Ez következne.

Ehelyett az van, hogy a nagyemberek újra és újra eltolják maguktól a felelősséget. Lázár főszarelhárító, aki a miniszterelnök vejével randizgat itt-ott, egyszerűen letagadhatja, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) a jelentésében szó lenne arról, hogy amit az Elios művelt az kimerítheti a bűnszervezetben elkövetett visszaélés fogalmát. Leszarja, hogy az OLAF jelentésében ez tételesen szerepel, hazudik és belevigyorogja a kamerába, hogy legyen kettejük titka, miről csacsorásztak ők, amikor sajnálatos módon lencsevégre kapták őket. Aztán kiderül (a Népszava tegnap kaparta elő a vonatkozó videófelvételt) a nyilvánvaló: a miniszter úr novemberben még büszke volt arra, hogy Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal együtt találták ki a Hódmezővásárhely közvilágításának korszerűsítéséről szóló 577 millió forintos pályázatot. És mi történik? Semmi nem történik. A Fidesz teli torokból üvölti, hogy Soros.

Közben a rendszerszintű reptéri lopások utóbbi napokban port kavart története is szervesen illeszkedik a nagy egészbe. Igaz, hogy egy bajnok teniszező kellett hozzá, de végre elkaptak két tolvajt, akik kicsiben ugyanazt csinálták, mint mások nagyban. Úgyhogy ezután fokozott rendőri figyelem mellett végzik a rakodást a Ferihegyen Liszt Ferenc repülőtéren, minden járat mellé odaállítják a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság két munkatársát, hogy felügyeljék a csomagok be- és kirakodását. Szép világ ez.

Hallgassunk egy kis muzsikát, az jót tesz. Kellemes szép napot, jövünk vissza!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább