Március 6,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem, a vétó nem Soros Györgyről, de még csak nem is a menekültekről szól

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 736,760 forint, még hiányzik 2,263,240 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Úgy tűnik a kormány leragadt ott, hogy az EU továbbra is rá akarja kényszeríteni a tagállamaira, hogy menekülteket fogadjanak be. Az ember azt gondolná, hogy ezen a marhaságon már sikerült túllépni hónapokkal ezelőtt, de úgy tűnik, ez nem így van. Vagy kifogytak az összeesküvés-elméletekből, vagy azok gyártója épp szabadságon van, nem tudom, mindenesetre már több, mint nevetséges az, ami itt folyik. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója – tehát elvileg ő képes értelmes mondatok közlésére a pártból – egyenesen kijelentette, hogy a magyar miniszterelnök uniós vétója éppen arról szól, hogy nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy ránk kényszerítsék a bevándorlók befogadását. Hogy logikailag hogyan lehet összekapcsolni a dolgokat, az nem érdekes, egyedül az üzenet fontos. Bevándorlók, terroristák és Soros György az egyik oldalon, a másikon pedig Orbán Viktor vezetésével a népet minden erejével megvédeni kívánó nemzeti kormány, amely ha kell, akár 25 EU-s országgal is képes szembeszállni igazáért. A szomorú az, hogy vannak olyanok, akik ezt a kommunikációt el is hiszik. 

Soros György továbbra is minden erővel rá akarja kényszeríteni Európára a bevándorlást, a brüsszeli politikusok és bürokraták pedig segítenek neki – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.

Hollik István felidézte, hogy nemrég az unióban egy konferenciát tartottak a bevándorlásról. Az ott elhangzottak jól mutatják, hogy hiába az elmúlt évek szörnyű terrorcselekményei, az európai közbiztonság drámai romlása a brüsszeli bürokraták és politikusok továbbra is támogatják és ösztönöznék a bevándorlást – mutatott rá a kormánypárti politikus. Hollik István nyilatkozatában – amelyben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és David Sassoli, az Európai Parlament elnöke kijelentéseit is idézik – azt mondta: Brüsszelben nincs változás. Egyértelmű, hogy Soros György továbbra is minden erővel rá akarja kényszeríteni Európára a bevándorlást, és ebben a brüsszeli politikusok és bürokraták segítenek neki – rögzítette a kormánypárti képviselő.

A magyar miniszterelnök uniós vétója éppen arról szól, hogy nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy ránk kényszerítsék a bevándorlók befogadását – hangsúlyozta. A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte: most itt vagyunk egy járványügyi helyzet kellős közepén, ilyenkor nem több bevándorlóra,  hanem több segítségre van szükség az Európai Unió részéről.(MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!