Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nekik már van nyelvvizsgájuk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt, drága olvasók! Nyugodtan maradjanak ágyban, én megfőztem a kávét, ha valaki kérne esetleg. Ágyba nem viszem, bocs. Az a helyzet, hogy az orgonavirág illatáról ma reggel sem lesz szó, bárhogyan is erőlködnék. A hét utolsó hétfője igazán erősre sikerült, köszönhetően azoknak a köztiszteletben/közmegvetésben álló országrontóknak, akik a leendő Budapest-Belgrád vasútvonalon közlekedő  járat rendszerességét Felcsútról előzve gondoskodnak az idegállapotunkról.

Az Indexnek köszönhetően már önök is biztosan értesültek róla, hogy bár a Szijjártó nevű csodacsatár kínai diktatúrát éltető hozsannázásai közepette (Rákosi megint csettint, basszameg) nem tartotta fontosnak az orrunkra kötni, pontosan kik a tagjai annak a kínai-magyar konzorciumnak, amelyet az a páratlan megtiszteltetés ért, hogy megépítheti a két balkáni banánköztársaság fővárosát összekötő csodavasutat, mégis kiderült. Mert előbb-utóbb minden kiderül. Az, amit alávaló módon tagadnak, az is. Vagy az pláne. Igen, a Mészáros-klán ebből sem maradhatott ki, hosszú, keserves évek következnek, az a 750 milliárd (lesz az 1700 is a végére) meg kell majd a túlélésre.

El nem tudom képzelni (igaz, a sci-fi és a horror nem a kedvenc műfajom), hogy ilyenkor mit gondol a működő agysejtjeivel a kognitív disszonancia ellen felírt propagandaszérum elfogyasztása után az egyszeri Orbán-rajongó, aki állítólag tudja, hogy ellopnak itt mindent, de megtanult együtt élni vele, mint a rossz idővel és minden második nap ebéd után a leszarom tablettát is beveszi? Hogy mégis mivel áltatja magát, miközben belegondol abba, hogy fel sem tudja fogni, mennyi az a 750 milliárd, azaz 750 000 000 000 per 160 km? Hogy miért van baszottul rendben számára, hogy a vasútépítésektől a stadionépítésekig, a tőzsdétől az informatikai bizniszeken át a médiáig ez a látványosan is szellemi bokazokni mindenhez is ért, annyira, hogy ezt a kínai hitelből az unokáit is megnyomorító vasútépítést sem lehetett nélküle nyélbe ütni? Csak egy félórára szeretnék belelátni egy ilyen, a szolid komfortos másfél szobás lakásában tisztességben éldegélő hazafinak a fejébe, aki megmagyarázta magának, hogy miért az ő lenyúlt magánnyugdíj-megtakarításai hiányoztak a haza saját lábra állításához, hogy miért került csak az elmúlt három hónap alatt 15 milliárdba a migránspropaganda, ha állítólag népnemzeti egyetértés (a kormányzati felhatalmazásról ne is beszéljünk) van abban, hogy ide senki ne jöjjön, vagy hogy lehet világszinten elismert a fideszes családvédelmi akcióterv és a 10 éve tartó családbarátsága, ha még a KSH szerint is fogy a magyar rendületlenül, és egyáltalán milyen alakokat ruházott fel ő demokratikusan az ország vezetésének bizalmával, ha azok az alakok egy 130 év múlva megtérülő beruházás miatt árulják az országot Kínának? És megcsinálták!

Úgy, hogy közben a salakmédiájuk páros lábbal gyalázza a nyelvvizsgatörvény miatt tüntető diákokat, miközben arról lelkendeznek, hogy a gazdájuk Facebookra posztolt fotója alatt ezrével gyűlnek a lájkok. Az, hogy szivárványkoalícióznak, gúnyolódnak a fiatalokon, az alapvetés. Az, hogy becsületesen hírt adjanak arról, miért vannak utcán azok a diákok (annyian, amennyien), hogy elmeséljék, az ország legjobb középiskoláiban sincs olyan nyelvoktatás, hogy a diákok különórák nélkül le tudnák tenni a nyelvvizsgát, hogy az állami tankönyvek alkalmatlanok arra, hogy azokból fel lehessen készülni a nyelvvizsgára, hogy a nyelvvizsgára készülőknek külön könyveket kell vennie, az nem fér bele a  jobboldali morális fölénybe. Az, hogy Orbán facebookos fotója hány lájkot gyűjtött az egyébként halál faszára kívánt, őket, hazafiakat rendszeresen cenzúrázó Zuckerberg-platformon, az belefér. A személyi kultusz építése dübörög, mit számít ezeknek a gerinctelen, erkölcstelen szolgáknak, hogy mi történik a jövő generációval? Nekik már van nyelvvizsgájuk. A hatalom ánuszának fényesítéséből kiválóan vizsgáztak.

És miközben hírek garmadája születik a magyar-kínai kapcsolatokról, a Budapest-Belgrád vasútvonalról, amiből Lölö nevét módszeresen kifelejtik, mert hogy nézne már ki a Migráns1-en, mesélek még valamit. Tegnap mi is kaptunk egy levelet a budaörsi tanároktól, akik még április 8-án kértek időpontot a drágaminiszterelnök úrtól, hogy személyesen adhassák át a neki címzett, 273 pedagógus által aláírt – az oktatási rendszer visszáságaira, az elmaradt béremelésekre, a kormányzat által be nem tartott ígéretekre fókuszáló – nyílt levelüket. Ezt azért kérték, mert a hivatalos, szolgálati úton átadott nyílt levelekkel kapcsolatosan rosszak a tapasztalataik. Példának okáért egy több ezer aláírással ellátott nyílt levelet küldtek Kövér László házelnöknek 2011-ben, a választ azóta is várják. A postaládánkban talált tegnapi szintén Orbánnak címzett, immár második, emlékeztető levélből idézek:

Az átadás körülményeire olyan javaslatot tettünk, melyről meggyőződésünk, hogy az egy kimondottan elfoglalt miniszterelnök számára is elfogadható. Ezt írtuk Önnek:

„Kérjük, hogy ezt az Önnek címzett nyílt levelet személyesen vegye át tőlünk! A levél és a támogató aláírások átadására egy kéthetes időintervallumban (május 8-tól május 21-ig) mindössze 3 percet kérünk Öntől. A helyszín bármi lehet, ami Önnek megfelel. Ez azt jelenti, ha ezt hivatalában nem tudja átvenni, az ország bármely pontján, bármilyen rendezvény előtt, után, szünetében készek leszünk átadni.”

Sajnálatunkra a munkatársaitól érkezett válaszlevélben ez állt:

„… Miniszterelnök úr sűrű időbeosztása, valamint a hivatali kötelezettségei nem teszik lehetővé, hogy a levelüket személyesen átvegye.”

A választ kollégáimmal megbeszéltük, és arra az álláspontra jutottunk, hogy kizártnak tartjuk, hogy a fenti mondat az Ön személyes válasza. Meggyőződésünk, ha Ön levelünket olvasta volna, akkor abból tudná, hogy mi – a levelet írók – hazánk jövőjéért, annak felemelkedéséért tenni akaró emberek vagyunk. Másképpen látjuk ugyan a köznevelés, közoktatás jelenlegi helyzetét, mint Ön, de biztosak vagyunk abban, hogy véleményünk – a szakma véleménye – fontos Önnek, ezért korábbi kérésünket megismételjük:

Kérjük, hogy ezt az Önnek írt nyílt levelet személyesen vegye át tőlünk! A levél és a támogató aláírások átadására egy kéthetes időintervallumban (május 8-tól május 21-ig) mindössze 3 percet kérünk Öntől. A helyszín bármi lehet, ami Önnek megfelel. Ez azt jelenti, ha ezt hivatalában nem tudja átvenni, az ország bármely pontján, bármilyen rendezvény előtt, után, szünetében készek leszünk átadni.

Én kérek elnézést, nekem sül le a bőr a pofámról. Egyrészt szerintem mélyen elkeserítő ez a naiv jóhiszeműség, hogy a pedagógusok még mindig azt hiszik, egy tetves választási kampányban, amikor a Fidesz migránsfórumokkal járja az országot, Orbánnak azért nincs 3 perce, mert elfoglalt, és nem azért, mert ívesen leszarja a közoktatás jelenlegi helyzetét. De, tisztelt pedagógusok! Attól tartok, ez a naivitás már nem fér bele. Másrészt az is vérlázító, hogy van pofájuk a minisztériumi betanított szolgáknak ilyen megalázó válaszokat küldeni a szakmának. Hogy ótvar diktátoroknak gazsulálni belefér, a jövő generációt szívató oktatási rendszer szereplőitől átvenni egy levelet, nem fér bele.

Hogy a tetves szócsöveik a választási eljárásról szóló törvényt telibeszarják, nem téma. Hogy közel 300 millió forint közpénzből újítják fel a Tiborczék exkluzív luxuskastélyához (Tura) vezető utat, nem téma. Hogy az Orbán Ráhel-féle milliárdos divatügynökség több mint havi 3 millióért bérel luxusvillát, nem téma. Hogy Rogán Bűnöző Antal alá kerülnek az informatikai beszerzések is, miközben Mészáros éppen most vásárolta be magát egy informatikai cégbe, szintén nem téma. A tanárokra nincs 3 perc, a diákokat rugdossák, mintha ők volnának a nemzet ellenségei.

De az téma, hogy Bangóné lepatkányozta a fideszeseket. (ITT az eredeti felvétel, ITT a Migráns1 hisztije.) És hogy stílszerű legyen a történet, elsőként Bayer mimózalelke rezzent össze. A patkányozásban, a nem fideszes univerzum mocskolásában, a taknyon és véren csúszás vízióinak megalkotásában élen járó ötös számú fideszes. Aki nem tűnt el a közéletből. Ez mind nem érdekes, csak azért hoztam ide, mert valóban cinikus, amikor a véresszájú fideszes pártkatona sértődik meg azon, hogy mások is képesek arra a színvonalra, amire ő. Csakhogy azóta már Kocsis Mátétól Dömötör Csabán át Lánczi Tamásig forognak a fideszes szemek, és van felháborodnivaló, ami miatt nem érdekes, hogy minden területen csődöt mondott a Fidesz nemzetépítése. Nem érdekel, hogy mit gondol erről a tisztelt műértő közönség, én azt gondolom, hogy Bangóné nem egy mocsári troll, hanem egy választott képviselő. És miközben a mocsári trollkommandó lepatkányozhat (le is patkányoz) bárkit, egy választott képviselő nem tehet ilyet. És nem mutogathat a hivatásos patkányozó Bayerre, és nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna, és a pártja sem tehet úgy. Vagy ha úgy tehet, akkor Bayer valamennyi okádék megszólalása is rendben van. Márpedig szerintem nincs rendben. Egy ellenzéki politikus ne abban alkosson maradandót, hogy  durvákat mond egy tévéstúdióban, hanem mutassa meg, hogy mitől különb ő, mint azok, akiket állítólag le akar váltani. Ehhez képest Bangóné hatalmas szolgálatot tett az állampártnak, ezzel lesz tele minden napokig. Nem tudom, nem vagyok az az eltartott ujjal finnyáskodó alkat, de ezt nem így kéne csinálni. Jobb napokat mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.