Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mutasd a képed, Áder

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét! Majd este, de most vidám tavaszi reggelt. Csütörtök van – kukanap! -, csivitelnek a madarak, rügyeznek az illetékesek, az élet megy a maga útján. Nyolcaskáék háza táján nem lehet minden a legnagyobb rendben. Néhány héttel ezelőtt váltak meg rendkívül tehetséges munkatársuktól, Oláh Gellérttől, mert az véletlenül karlendítést mutatott be egy csoportképen. Ő nem úgy gondolta – írta a Facebookon -, de úgy látszott és ő a közössége iránti tiszteletből most lemond. Azóta is le van mondva. Mostmeg a főszerkesztő, G. Fodor Gábor keveredett picit kínos szituációba – nem mintha ez őt különösebben lázba hozná -, amennyiben előkerült egy hangfelvétel, melyen előadott egy zseniális ötletet. Az ötlet úgy festett, hogy kellene csinálni egy Viktorjugendet. Akinek sikerült kijárni az általános iskolát, az azért nagyjából be tudja határolni, miről van szó. G. Fodor természetesen nem arra gondolt, mert ő nem olyan. Ő sem. Hajlandó volt a Magyar Hanggal szóba állni és elmagyarázta:

Elismerem, hogy a kifejezés konnotációja kellemetlen. De aki egy kicsit is ismer engem és a munkásságom, pontosan tudja, hogy harcos típus vagyok, de semmilyen szélsőséges üzenetet nem akartam megfogalmazni. Amennyire fel tudom idézni a körülményeket, másfél-két évvel ezelőtt egy baráti meghívásnak eleget téve tartottam előadást. Arról beszéltem, hogy a jobboldali fiatalok eltunyultak, elkényelmesedtek, sokan az egyetemről kikerülve egyből államtitkárok akarnak lenni. Ez egy nagyon súlyos mobilitási probléma. Egy általános korszellemről beszéltem, hiányzik az ügyek, a hivatás iránti alázat, ám ehelyett van karriervágy.

Hát én nem tudom ki hogy van ezzel, de engem olyan baromira ez sem nyugtatott meg. Komolyan ennyire természetes, hogy a jobboldali fiataloknak helyből kijár a politikai státusz? Mert miért? Mert jobboldaliak? Most hagyom azt a nyilvánvaló tényt, hogy Orbán és bandája akkor volt jobboldali, amikor én Hófehérke. Miféle egeket ostromló kontraszelekció várható itt, ha a következő generáció már eleve barna nyelvvel és gerinc nélkül jön a világra? És azonnal követelik a cupákot. Üzenem G. Fodornak hogy ez kurvára nem korszellem, ez csak a Fidesz körül rajzó vérszívópalánták korszelleme, nem az ország fiataljaié. Mert például az a Nagy Blanka, akibe G. Fodor szennyportálja is csorgó nyállal, üvöltve beletalpalt, szintén fiatal. Vele az volt a baja a semennyire nem szélsőséges harcos szalagmunkásainak, hogy nem óhajtott benyalni a vezérnek. Amúgy jól is teszi G. Fodor, ha nem idézget meg olyan szörnyű szellemeket a jugendezéssel, mint amilyeneket ő soha és sehol, mert ő jó ember. Már csak azért sem, mert a szellemidézés sikeressége esetén eléggé elöl masírozna a zuhanyozó felé.

A klímaváltozás elleni küzdelemben a leghatékonyabb eszköz az energia-hatékonyság javítása és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, ezekkel érhető el az életminőség javítása, a versenyképesség fokozása – mondta Áder János köztársasági elnök a Virtuális Erőmű Program (VEP) X. jubileumi díjadóján szerdán Budapesten. (MTI)

Olyan kiscukika Áder János. Akkor is az, amikor harcos természetvédőként élő halak szájpadlásába horgot akaszt aztán kedvesen mosolyogva nézi, ahogy az állat levegő után kapkodva küzd az életéért. Jó sokáig. És akkor is nagyon cukorborsó, amikor a fentihez hasonló egetverő bölcsességek hagyják el a bajusza alatti nyílást. Bátor ő mint a Terminátor és okos, mint egy kosár lepketoll.

Drága kedves Áder úr vajon hol tartózkodott lelkiekben akkor, amikor az ő volt kollégiumi lábszagsógora és jelenlegi gazdája egyetlen laza csuklómozdulattal fogta azt a 90 milliárd forintnak megfelelő uniós forrást, mely a családi házak korszerűsítésére érkezett és ügyesen zsebre vágta? Ugyanis a rohadék elnyomó sorosbérenc Európai Unió átutalt Magyarországnak 90 milliárd forintot abból a célból, hogy a kormányzat lesz kedves szétosztani a lakosság körében vissza nem térítendő támogatásként. Ezt a pénzt arra szánta az Unió, hogy a lakosság a rossz szigetelésű, nem energiahatékony kockaházát szigetelje belőle.

Na, ezt a 90 milliárd forintot szépséges Orbán Viktor drágaszépminiszterelnökúr fogta és zsebre baszta. A szotyolahéj mell, a zsebpiszokba. Vigyorogva közölte a bevándorláspárti brüsszeli bürokratákkal, hogy a jómagyar honpolgár bekaphatja – meg már akkor az Unió is bekaphatja -, ő ezt a pénzt állami középületek korszerűsétésére fogja költeni. Pont. Igaza is van neki. Egyszerűbb egylépcsőben megbízni mondjuk a Mészáros és Pereputty Zrt-t 10 darab random középület korszerűsétésével, mint soktízezer magyar családot rávenni, hogy ne a helyi vállalkozóval csináltassa a korszerűsítést (még mit nem, nehogy már megbízáshoz, bevételhez és így túlélési esélyhez jussanak mindenféle ismeretlen vállalkozások, akkor mi lenne a családi biznisszel?), hanem például a legokosabb magyarral kétszer annyiért? Bár nem biztos, hogy az 50 százalékos alkotmányos költség reális, mert lehet az 70 százalék is. A legkisebbiszámítteszkó.

De mivel Orbán Viktor jó ember és szereti az ő drága népét mint a hétszentség, kibulizott az Uniótól (hogyrohadjanakmegazokis) 105 milliárd forint kedvezményes hitelt. Hogy ő majd azt, mint kalifa a baksist, szertehinti szerető népe körében. A szerető nép azonban már csontig eladósodott. Akinek szigetelés nélküli kockaháza van lifegő fa ablakkerettel, az nem a Pasa parkban növesztgeti a négyzetmétereket havi kétmillióért, hanem valamelyik fújakurvaannyát multinál gürcöl tizedannyiért. Se. Na, ő hova vegyen fel még hitelt? Mire? Hiába nulla százalék a kamat, a tartozást akkor is vissza kell fizetni. Tavaly év közepén a 105 milliárdos hitelkeret 10 százalékára volt jelentkező.

Mondom egyszerűbben, hogy Áder János is értse. Nem most kellene szemforgatva hörögni a klímavédelemről és az energiahatékonyságról, hanem három éve kellett volna, amikor a cimborája a kollégiumi együttokádásban ellopta a lakosságtól a 90 milliárd forint uniós ingyenpénzt és hitelt adott helyette.

Énszerintem.

Na most veszem a kalapomat, mert úgy felhúzom magam, hogy egyszuszra megírom a mai összes cikket és akkor a kollégák itt maradnak munka nélkül. Szerintem utálnák, ha hirtelen a nyakukba szakadna pár szabad óra és olvashatnának, alhatnának, netán ügyintézhetnének, házimunkázhatnának. Nem teszem ki őket ennek a szörnyűségnek, hanem berekesztem magamat.

Jó ébredezést egészen az első beszólásig.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.