Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Most akkor mit is állapítottak meg?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A mindig elfogulatlan Századvég egyik elemzője a sok közül, a közpénztévé stúdiójában ellentmondásba került saját magával. Elemezte ugyanis a ferencvárosi ellenzéki előválasztást, ahol is azt állapította meg, hogy a választók mindössze 5 százaléka volt jelen, ergo az eredmény már-már irreleváns. Ezt ki is fejtette szépen, amikor elmondta, szerinte az ellenzéki pártok abban sem tudtak megegyezni, hogy kit támogassanak a kerületben.

Ettől függetlenül az elemző – akikt most épp Palócz Andrénak hívnak – megállapította, hogy a ferencvárosi előválasztás megmutatta, hogy az ellenzék oldalán széthúzást látni, mintsem összefogást. A kérdés már csak az, ha szerinte az előválasztáson megjelentek alacsony száma miatt végső következtetés sem vonható le abból, akkor mégis miért tette? El kellene dönteni, hogy elbukott-e az ellenzék, vagy sem, illetve, hogy elbukott-e a szavazás, vagy sem. A kettő együtt nehezen megy.

Alacsony volt a részvételi arány a ferencvárosi ellenzéki előválasztáson, a választók alig 5 százaléka vett részt rajta – mondta a Századvég vezető elemzője szombaton az M1 aktuális csatornán.

Palócz André hozzátette: ez nem meglepő, hiszen az ellenzéki pártok abban sem tudtak megegyezni, hogy kit támogatnak a kerületben. Mint mondta, az LMP által támogatott Baranyi Krisztina 72 százalékos fölénnyel megnyerte az előválasztást. Ezzel szemben az ellenzéki összefogás jelöltje, Jancsó Andrea a Momentum, a Jobbik, az MSZP és a DK támogatása mellett bukott el. 

Ebből is látszik, hogy a nagyobb ellenzéki pártok rosszul mérték fel a terepet, hiszen egy olyan jelölt mellett álltak fel, akinek saját táborukon belül is csak 28 százalékos támogatottsága volt – fűzte hozzá. Megjegyezte: a Párbeszéd arról sem tudott dönteni, hogy kit támogat a ferencvárosi előválasztáson. A ferencvárosi előválasztás ismét megmutatta, hogy inkább széthúzást, mintsem összefogást lehet látni az ellenzéki térfélen – értékelte Palócz André. – MTI

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.