Június 6,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mire számítottunk?

Az operett-törzs a mai napon elmondta: azzal, hogy az emberek továbbra is ok nélkül kijárnak a szabadba, a járvány berobbanását kockáztatják. Ez persze nem is meglepő, hiszen ugyanez történik a briteknél is, ahol hasonlóan szabadon értelmezte a kormány a kijárási korlátozás fogalmát. Azzal, hogy kimehetünk sportolni, vagy elmehetünk fodrászhoz, szerintem a hatóságok nem azt ültetik el az emberek agyában, hogy túl nagy problémával néznek szembe éppen.

A britek – látván az egyre növekvő halálozási számot – vélhetően hamarosan változtatni fognak a kihirdetett törvényeken. Látva, hogy Orbán lényegében Boris Johnsont taktikáját követi, ez itthon is nagy valószínűséggel be fog következni. Vagy kijárási tilalom van, vagy nincs. Véleményem szerint a kettő között nincs járható középút.

Budapest több pontján a kijárási korlátozások ellenére csoportosulnak az emberek a közterületeken és ezzel a járvány “berobbanását” kockáztatják – erről beszéltek a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnap délelőtti online sajtótájékoztatóján.

Kiss Róbert rendőr alezredes, a központ munkatársa elmondta: a kijárási korlátozásokat ellenőrző fővárosi rendőrök szombaton jelentős csoportképző helyeket észleltek a Városligetben, a Margitszigeten, a Normafánál, a belvárosban pedig a Király utca és a Gellért tér környékén. A XIII. kerületben még illegális gyorsulási verseny is volt. A rendőrség a csoportosulásokat felszámolta: szombaton a fővárosban 301 intézkedést hajtott végre, 24 feljelentést tett és 14 esetben szabott ki helyszíni bírságot. (MTI) 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.