Április 2,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mindennapi rasszizmus

Jó reggelt! Ilyet sem csináltam még, de mindig van egy első alkalom. A tegnapi jóreggelt cikkre fogok visszautalni. Annyi fontos most belőle, hogy bátorkodtam állítani: semmi nincs, amit egy cigány gyerek ne tudna éppen úgy megtanulni, mint egy nem cigány. És jöttek a kommentek, én pedig erről szeretnék beszélni. Arról, hogy van, aki szerint a cigány gyerekek (és gondolom a felnőttek) felsőbbrendűnek hiszik magukat és nincs bennük alkalmazkodóképesség. Másik kommentelő a cigány gyerekek szüleinek felelősségét firtatja. Nem fogok ítélkezni. Inkább mondok egy mesét.

Megszületik egy gyerek. Tegyünk úgy, mintha a semmiből jönne, mintha nem lenne semmi előzménye. Pedig van. Minden új élet egy másik élet folytatása.

Tehát világra jön valaki. Ha szerencséje van, egészséges, fejlett csecsemő, mert az, aki kihordta, elég táplálékhoz jutott. Ha nincs szerencséje, már a méhen belül éhezett. És ő nem fog elég ideig élni ahhoz, hogy ítélkezhessenek róla mások. Tegyük fel, hogy egészséges, fejlett baba. Olyan, akit szoptat az anyja. Mindaddig, ameddig van teje. Ameddig elég az anyatej. Ha nem elég, akkor a baba nem fog tápszert kapni, mert az drága. Megfizethetetlen. Cukros vizet fog kapni, azzal pótolják ki az anyatejet. A gyereknek nincs saját szobája. Ágya sincs. Játékai sincsenek. Senki nem olvas neki mesét. Mire óvodába kerül, megtanulja a törvényeket. Tudja, neki akkor van valamije, ha elveszi valaki mástól. Akkor van étel a gyomrában, ha elég gyors. Tudja, hogy kicsi és gyenge, ezért hanggal pótolja a hiányosságait. Harcolnia kell, ha életben akar maradni.

Mire iskolás lesz, a fejlődése leáll. A kevés és nem megfelelő táplálkozás hiánybetegségeket okoz. A legtöbb energiát az agy igényli. A szervezete átkapcsol vész-üzemmódra, hogy a létfontosságú szerveket működtetni tudja. A lélek bezárkózik, falakat húz maga köré, hogy védekezni tudjon. Látja, hogy mások máshogy élnek, de ő a hidegben vacog télen, talán áram sincs otthon, könyv még annyira sincs. Túl kell élni. Nem az Egri csillagok az első az életében, hanem a kenyér, a krumpli, egy meleg pulóver, egy olyan cipő, aminek talpa is van. Minden más érthetetlen katyvasz körülötte. Nem ért semmit a külvilágból, ezért fél tőle. Azt már régen megtanulta, hogy csak az erőszakosság vezet eredményre. A szekemberek hamar kimondják a diagnózist: értelmi fogyatékos. Kisegítőiskolába kerül – most éppen máshogy hívják, de nincsen jelentősége -, ahol valószínűleg szakképzetlen, halálosan fáradt emberek igyekeznek túlélni a tanórákat. Akár csak ő, túl akarnak élni. Megtanulja: ha kussol, békén fogják hagyni. Nem gyötrik a betűkkel és a számokkal, amiket amúgy sem ért.

Aztán vége van, nem kötelező többé iskolába menni. Mostanra a szervezete megtanulta, hogy remekül tud működni minimális szellemi erőfeszítéssel is. Ugyanott él, télen ugyanúgy fázik, mint élete első percétől kezdve. Ha lány és ha szerencséje van, nem adják el kurvának. Nem kell tíz férfit magára engednie, csak egyet. Egy másik szerencsétlent, aki pontosan úgy nőtt fel, ahogy ő. Ha szerencséje van, nem 14 éves korában kezd el nőni a magzat a hasában, hanem pár évvel később. Aztán megszüli a gyerekét, aki talán egészséges és fejlett csecsemőként jön a világra. Arra a világra, amiből az anyja és az apja is alig ért valamit. A közmunkából – ha van egyáltalán munkája valamelyik szülőnek, az közmunka, hiszen sem írni, sem olvasni nem igazán tudnak – annyira telik, hogy kerüljön cukros víz a cumisüvegbe.

És kezdődik minden elölről. És ezek a szülők – a gyereklány anya és a nagyon fiatal, de talán már nevelőotthonban vagy börtönben edződött apa – nem fog tudni semmit adni a gyerekének. Hiszen ők sem kaptak semmit a szüleiktől, nincs mit továbbadniuk. De már szülők, esetleg már felnőttek, ezért a társadalom elvárja tőlük, hogy felelősen viselkedjenek és úgy neveljék a gyerekeiket. Mintha az erre való képességet és tudást egy borítékban átadná valaki a tizennyolcadik születésnapunkon. Eddig tart a mese.

Én szerencsés vagyok, ezt tudom. Ahány cigány ismerősöm volt eddigi életemben – tizenötnél nem több, ez is tény -, mind nagyon rendes ember volt. De talán pontosan ezért tudom, hogy nem a bőr színén múlik. Ha a fenti mese főszereplője születése után olyan családba kerülne, amilyenben mi, a Szalonna szerzői és olvasói felnőttünk, ha megkapja azokat a lehetőségeket, amiket mi megkaptunk (akkor is, ha sokunk nem gazdag családba született és még akkor is, ha nem volt jó házasság), semmi különbség nem lenne az ő majdani gyereke és a mi gyerekünk, unokánk között. Ha a mi gyerekünk a reménytelen szegénységbe, tudatlanságba, nyomorba szülné az unokánkat és mi nem segíthetnénk neki, ha az unokánk nem jutna sem fizikai, sem szellemi, sem erkölcsi táplálékhoz, ha egy zárt világban, körbefalazott lélekkel nőne fel, az ő gyerekére már mindenki azt mondaná, hogy cigány.

Valaki írta, hogy a cigányok sehol nem képesek beilleszkedni. Példaként említette Spanyolországot. Nos, ez nem igaz. A spanyolok nagyon sokat tettek a cigányokért és a cigányok is önmagukért. Amint megértették, hogy miért ez mindenki érdeke. Hosszú út van még előttük, de ők már elindultak rajta. Közösen. Az igaz, hogy nem integrálták őket. A cigányok maradhattak cigányok – miközben spanyolok – és büszkék a spanyolságukra, büszkék a cigányságukra. Nekünk – cigányoknak és magyaroknak – vajon van mire büszkének lennünk?

Jó ébredezést!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.