NEHAZUGGY

Mindenféle országok mindenféle szövetsége

Napsugaras szép reggelt! Végre hétfő van. Azt ugyan nem tudom, milyen élethelyzetben fordulhat elő az a nem várt esemény, amikor valaki várja a hétfőt, de biztosan van ilyen is. Azon töprengtem, hogy mivel indítsam a hetet. Írhatnék például egy most divatos cikket arról, milyen elképesztően béna fasz vagyok a konyhában. Ez egyrészt vicces, mert rendes pasi nem tud főzni, a nők születnek ilyen képességekkel. Mint az köztudott. Másrészt pedig mindjárt rá is fordulhatnék a konyhai csetlések és botlások után Kövér Lászlóra, és az ő legfrissebb szexista baromságaira. Mindezt ártatlan bociszemekkel, öntudatosan. De sajnos nem vagyok béna a konyhában, úgyhogy zátonyra futott a szép tervem.

Írhatnék arról is, hogy a nagy kipcsak hadvezér valami ismeretlen okból női bugyogót húzott az arcára – legalábbis úgy fest, de lehetséges, hogy egy fél bikini felső -, Győrfi Pál főmentős pedig mindent megcsinált, amit nem kellene, például piszkálta a maszkot.

Mindezt egy, elméletben a mentősök napja, gyakorlatban a miniszterelnök fényezése céljából készült propagandavideóban adták elő az urak. De nem beszélek róla, mert jófej vagyok. Meg már amúgy is elmondtam, amit erről érdemes elmondani.

Végül aztán abban maradtam magammal, hogy az Európai Unióval indítom a hetet, hátha felderülünk kicsit. Vagy beborulunk. Az Európai Unió mi vagyunk. Ausztria és Lengyelország és Magyarország és Románia, valamint a többi ország. Az országok belőlünk, emberekből állnak. Kovácsékból, Vargáékból és mindenféle nevű emberekből. Tehát az Európa Unió mindenféle országok szövetsége. A mindenféle országoknak vannak saját törvényeik, vannak belügyeik, melyek az ott élő mindenféle nevű emberekre tartoznak. Az Uniónak, az abban lévő mindenféle országoknak vannak közös ügyeik, melyek mindenkire tartoznak. Tehát az például nem tartozik rám, hogy a román kormány feje hány templomot épít, mennyit költ az ország költségvetéséből családi pótlékra, és mennyit szökőkutakra. Az már rám is tartozik, hogy ugyanő hogyan használja fel az uniós forrásokat, az ugyanis a mi közös befizetéseinkből áll össze.

Egy spanyol embernek nincs köze ahhoz, hogy hogy nálunk lakott területen belül mennyi a megengedett sebességhatár, és az sem tartozik rá, hogy hány éves kortól tankötelezett a gyerek. Azonban az már az összes ország összes polgárára tartozik, ha mondjuk a drágaszép kipcsak kormányzónk külön szabályokat hoz például az itt élő svábokra, mely törvény hátrányosan befolyásolja azoknak a magyar, egyben német embereknek az életét, a joghoz való hozzáférését. Ez már a lengyelekre, franciákra, németekre, csehekre, mindenkire tartozik. Ez nem belügy. Ahogy nem belügy az sem, ha bármelyik ország bármelyik vezető politikusa nacionalista eszméket hirdet, uszít más népek ellen, gyűlöletet kelt, félelmet gerjeszt. Mert ez az egész Uniónak, a teljes közösségnek árt.

Ahogy mi sokszor rácsodálkozunk arra, hogy miért tűri el az Unió a fejlesztési források lenyúlását, miért nem avatkoznak be olyankor, amikor a demokráciát szisztematikusan lerombolja egy ország vezetése, olyankor – teljes joggal – azt várnánk, hogy a közösség ereje, a közösség akarata érvényesüljön. Na, ehhez képest tátottam el a számat tegnap, amikor feltettünk egy képviselői levelet, melyben a román államfő, Klaus Iohannis kimondottan nacionalista kirohanásait javasolja szankcionálni, ez esetben egy kitüntetés visszavonásával.

Persze nem a levél miatt akadt el a légcserém, hiszen azt a megjelenés előtt olvastam. A reakciók miatt, a hozzászólások miatt. És nem azért, mert hirtelenváratlanul képmutató lettem, vagy bárki az lett a szerkesztőségből. Aki viszonylag rendszeresen olvassa a Szalonnát, az pontosan tudhatja, hogy hányszor emeltünk szót a külhoni magyaroknak kitalicskázott pénzek, az ország belpolitikájába való beavatkozás ellen. Mert amikor bárki, aki nem ebben az országban él és soha nem is élt itt (sőt, talán soha nem is járt itt) dönthet abban, hogy melyik párt, esetleg pártszövetség kerüljön kormányra, az a belügyeinkbe való beavatkozás. Akkor is, ha erdélyi, szlovákiai, bármely másik országban született, másik ország törvényei szerint élő magyarok teszik ezt. Úgy gondolom, ehhez nincsen joguk, és egyáltalán nem veszem jó néven, ha mégis megteszik. Ugatok is miatta éppen eleget.

Azonban ha azt tudom mondani, hogy nem érdekel, mit beszél Iohannis egy olyan kisebbség ellen, mely kisebbség az ő országában él, ha nem érdekel, hogy azt a kisebbséget jogaiban korlátozza, ha nem emelek szót ellene, ha még csak fel sem háborít, akkor vajon mennyivel vagyok különb bárkinél, aki azt mondja, szarok én a más bajára? Akkor mennyivel vagyok különb annál, aki elfordítja a fejét, ha bántalmazott gyereket, félholtra vert embert lát, de még csak segíteni sem próbál? Ahogy nem magánügy a családon belüli erőszak, úgy nem az a székelyek és nem az az erdélyi magyarok ügye, ha az uniós alapelvekkel szembemenve bánnak velük egy uniós tagországban. Akkor is szót kell emelni, ha egyébként a politikusoknak sikerült olyan mérhetetlen szakadékot vájni, aminek a két partjáról már nem is látjuk egymást. Akkor is szót kell emelni, ha Erdélyben sem ritka a csököttagyú, ahogy kerítésen innen sem az. Az Európai Unió mi vagyunk. Mindannyian. Nincsen kitől segítséget várni, csak önmagunktól és egymástól. De ahhoz az kell, hogy számíthassunk egymásra, és az kell, hogy megértsük: a jogok mellé kötelességek is járnak. Nem lehet csak az egyiket kérni. Legalábbis az én véleményem ez.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább