Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Minden fideszes szavazó kap ajándékba egy helikoptert?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt, vagy amilyenre futja ilyen kis költségvetésből. Pezseg a közélet, ahogy már jó ideje nem tette. Úgy is mondhatnám, hogy felkavarodott a pöcegödör, de ilyen korai órán nem használok ilyen csúf hasonlatokat, mert cizellált az én lelkem, mint a csirkeól oldala.

A „ki a hibás a vasárnapi pofáraesésért” című új társasjáték (szabadalmi jogok: Rogán Antal Cecília, forgalmazó: Mészáros és Mégmészárosabb Rt.) tegnapi győztese feltétlenül a HIT gyüli gazdája, Németh Sándor. A vidám vasárnapokért felelős szektavezér szerint ugyanis vissza kell venni a keresztény nyomulásból, mert az riasztotta el a népeket a Fidesztől.

Most pedig mesélek valamit. Tegnap este küldött egy nagyon érdekes dokumentumot az egyik Németországban élő ismerősöm. A dokumentum nem titkos, bár nem is olyasmi, amit publikálni szokás. Egy baloldali képviselő két héttel ezelőtt intézett kérdést a Bundestagban az illetékes német minisztériumhoz az ügyben, hogy kinek és milyen összegben értékesített fegyvereket Németország. A világnak abban a sarkában szokás (és kötelező) válaszolni. A válasz nem úgy kezdődik, hogy az az XY beszél… bezzeggyurcsány, hanem a kérdésre adnak választ.

A minisztérium ezt a listát adta ki:

A válaszból az derül ki, hogy a 2019. január – 2019. szeptember között eltelt kilenc hónapban Magyarország 1 769 869 300 euró értékben vásárolt fegyvereket Németországtól. Ez forintra átszámolva nagyjából (miután nem ismerem a vásárláskor érvényes átváltási árfolyamot, nem tudok pontos összeget mondani) 580-585 milliárd forint. És ez CSAK a németországi vásárlás. Más országoktól, valamint az Amerikai Egyesült Államoktól is történtek beszerzések. Nem találtam erre vonatkozó pontos adatokat, de nem gondolom, hogy nagyot tévednék, ha beszoroznám a fenti számot kettővel.

A magyar parlament honlapján 2017-es évre vonatkozó számokat találtam. Eszerint a honvédelmi kiadások arra az évre 459,2 milliárd forint volt. Az összes kiadás volt ennyi. Abből 37,5 százalék volt a személyi kiadás, 35 százalék működési kiadás és csupán 27,5 százalék fejlesztési kiadás. Tehát az idei kiadás töredéke.

Van egy cikk a Defense News nevű portálon. Eszerint 148-150 milliárd forint értékben vennénk az USA-tól harcászati rakétákat. Nincs energiám vadhajnalban végigtúrni a világhálót és nem is hiszem, hogy minden beszerzést megtalálnék.

Találtam ezen kívül a honvedelem.hu-n egy cikket. Ez 2019. júliusi, vagyis friss. Ezek szerint jövőre, 2020-ban a kormány az ideinél magasabb összeget szán a honvédelemre, 216 milliárd jut fejlesztésre. Az emelt összegből.

Németh Szilárd elmondta: mintegy 103 milliárd forinttal nagyobb a jövő évi honvédelmi költségvetés az ideinél. A védelmi kiadásokra 616 milliárd forint jut, amiből 216 milliárd forintot szánnak fejlesztésekre. A megemelt büdzsére nemcsak az új biztonsági kihívások miatt van szükség – fogalmazott az államtitkár –, hanem azért is, mert újra erősödik az Európát sújtó migrációs krízis. „A 2020. évi költségvetés amellett, hogy a magyar családok költségvetése, az ország biztonságát, a magyar emberek békéjét is szolgálja, hiszen a Magyar Honvédség hazánk biztonságának letéteményese, garanciája” – hangsúlyozta.

Akkor most adódik a kérdés: miből futotta idén az 580 (+ 148 milliárd, + ?) milliárd forintos fegyvervásárlásra? Ha ezen kívül is történt beszerzés (történt), akkor pláne miből? A másik kérdés: miért? Háborúra készülünk? Az rendben van, hogy a honvédség eszközeit le kell cserélni. Az is rendben van hogy létezik egy Zrínyi 2026 program, ami 3500 milliárd forint fejlesztési összeget irányoz elő. De tíz év alatt, nem tíz hónap alatt. Ebben az összegben bizonyára benne van a hadseregnek vásárolt luxusgép (vagyis két luxusgép, ha azóta nem szaporodtak), amin Orbán röpköd.

Az a lényeg, hogy gazdag ország ez, nem is tudom, mi a bajunk. Vásárolgatunk hadászatilag, templomokat építünk, támogatjuk a külhoniakat, védjük a keresztényeket a Föld túlsó végén, épülnek a stadionok, Paks 2, tömjük pénzzel az egyházat, sorra rendezzük a ráfizetéses sporteseményeket, ezrével adjuk az öszöndíjakat külföldi diákoknak, nyaraltatjuk a külföldi,magyar származású fiatalokat, a várba költöztettük Orbán Viktort és még hosszan sorolhatnám az ezermilliárdok útját.

Most mégis a kiugróan magas hadászati kiadások vágtak mellbe. Hová, mire megy el ilyen őrületesen sok pénz? Mi a forrása? Mi a célja? Minden fideszes szavazó kap ajándékba egy helikoptert? Vagy csak egy géppuskát? Komolyan telik erre ennek az országnak? Ha nem telik, honnan és milyen feltételekkel vettünk fel hitelt? Amit persze mi fogunk törleszteni közösen. Azok is, akik nem is tudnak róla. Végül az a kérdésem, hogy emennyiben ennyire dúskálunk, miért nem emelkedik a legkisebb nyugdíj? Miért nem emelkedik a családi pótlék? Miért nincs pénz az otthonápolási díj emelésére? Miért nincsen légkondicionáló a kórházakban, idősotthonokban, tömegközlekedési eszközökön? Miért nincs ágynemű, felszerelés, gyógyszer az egészségügyi intézményekben?

Az az érzésem, hogy Orbán egyik hobbija, a foci mellett a másik hobbiját is bőven tömjük pénzzel – természetesen tudtunkon kívül -, a kérdés már csak az, mi ennek az oka? Hadat fogunk üzenni valakinek? Besegítünk Putyinnak Ukrajnában? Vagy Trumpnak? Vagy egymásra fogunk lövöldözni? Érdekes kérdések ezek, nem? Vagy csak engem érdekel?

Jó ébredezést. Hamarosan érkezik az első beszólás.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.