Március 6,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Miközben az udvartartás belefullad a közpénzbe, a tanár harcoljon csak szépen a jogos díjazásáért

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 736,760 forint, még hiányzik 2,263,240 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem különösebben vicces és szórakoztató, pedig majdnem szórakoztató lenne, ha nem itt és most történne, és lehetőleg nem velünk. Múlt héten Edgar kolléga szerintem teljes joggal tette szóvá azt a meglehetősen égbekiáltó pofátlanságot, ami úgy nézett ki, hogy Novák Katalin családügyi princípium és miniszter fülig mosolyban, boldogan ellelkendezte egy, a közösségi olalára feltöltött videóban: a nagylelkű kormány ezentúl dob némi alamizsnát azoknak, akik eddig ingyen gürcöltek kettő helyett. Azt mondta az anya – aki nő és miniszter is – a szájával, hogy ezt hívják béremelésnek, konkrétan a bölcsődei dolgozók (akkor éppen róluk volt szó) anyagi és erkölcsi megbecsülésének.

Edgar kolléga ettől szerintem teljes joggal került idegállapotba, és úgy találta, hogy bármelyik civilizált országban szívlapáttal kergetnék el azt a politikust, aki megpróbálja béremelésként, pláne a kormány nagylelkű kegyeként eladni azt, ami bármelyik kultúrországban a világ legtermészetesebb dolga lenne. Vagyis ha dolgozol, fizetést kapsz. Ha többet dolgozol, mint amennyi a szerződésedben szerepel, akkor több fizetést kapsz.

A szívlapát és az elkergetés azóta sem találkozott a kultúrával és az országgal, a kultúrországgal még kevésbé, viszont itt a következő felvonása ugyanannak a témakörnek. A különbség az, hogy ezúttal nem a kormány vagy valamelyik túlbúzgó tagja vagy valamelyik félhülye intézménye állt elő a melldöngetéssel. Hanem. Ezúttal a Pedagógusok Szakszervezetétől tudjuk, hogy hosszú időn keresztül közelharcot vívtak a Klebelsberg Központtal – ahogy különben minden évben közelharcot vívnak – azért, hogy a középiskolai felvételiben közreműködő tanárok szombati munkáját méltóztassanak kifizetni.

Tehát miközben a NER-udvartartás belefullad a zsíros közbeszerzésekbe, és a tíz- meg százmilliós meg több tízmilliárdos állami támogatások nyomán nem győzik kilapátolni az osztalékot a cégeikből, egy tanárnak ma azért kell örülnie, mert kifizetik a hétvégi munkáját. Ma azért kell hosszasan tárgyalni a fideszes-állami vízfejjel, hogy ne nézze már hülyének a pedagógusokat, mert az Európai Unió legjobban teljesítő országában (egyszersmind gőzmozdony és zászlóshajó) nem magától értetődő, hogy aki dolgozik, azt megfizetik a munkájáért. Jól van akkor.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) üdvözli, hogy a Klebelsberg Központtal folytatott hosszas tárgyalásai eredményeként kifizetik a középiskolai felvételiben közreműködő tanárok szombati munkáját.

A szakszervezet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében rámutatott: jogos elvárás volt korábban is, hogy az elvégzett hétvégi munkájukért kapják meg a juttatást a tanárok, de eddig ezt nem sikerült kiharcolni, ám a koronavírus-járványban megtalálták rá a fedezetet.

A PSZ ugyanakkor elvárja – folytatták -, hogy ne kelljen minden tanévben harcolni a jogos díjazásért, ezért határozottan kéri a kormányt: miként az érettségiztető pedagógusok esetében, a középiskolai felvételikben közreműködő tanárok, teszteket javító pedagógusok munkáját is fizessék ki minden évben, jogszabályban rögzített módon.

A szakszervezet reményét fejezte ki, hogy a Klebelsberg Központ, illetve a tankerületek példáját a szakképző intézmények felvételiztető oktatói esetében a szakképzési centrumok is követik. (MTI)

Címlapfotó: Résztvevők a pedagógusok tüntetésén a Kossuth téren 2016. február 13-án. A Pedagógusok Szakszervezetének demonstrációjához 48 szervezet csatlakozott. (MTI/Kovács Tamás)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!