Március 1,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Miközben az Európai Unió csak az elveszejtésünkben érdekelt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,510,728 forint, még hiányzik 489,272 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hétvégi unaloműző gyanánt jó híreket hozott Szijjártó Péter külügyminisztériumi beosztottja, Menczer Tamás államtitkár, aki propagandavideóban lelkendezett arról, hogy (miután már az orosz vakcinaminták korábban megérkeztek Magyarországra) néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja is.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért, Magyarország nemzetközi megjelenítéséért valamint a főnöke által elkövetett aggályos műveletek kimagyarázásáért felelős államtitkára a populáció minden körülmények között hiteles és korrekt tájékoztatása jegyében elmondta, jelenleg három kínai céggel állnak kapcsolatban: két magán és egy állami vakcinagyártóval. Úgy tűnik, hogy a vakcina fejlesztésében az állami gyártó tart előrébb, és még az idén tömeges oltást tervez a cég. Ez a cég küldheti meg a vakcinája teljes dokumentációját az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek; a magyar szakemberek tanulmányozni fogják a dokumentációt, és ha megfelelőnek találják, akkor lehet majd szó a vásárlásról – jelezte Menczer hozzátéve, hogy ehhez még a Nemzeti Népegészségügyi Központ véleménye is szükséges.

Tehát mindenről a magyar szakemberek döntenek, de haladunk és igyekszünk gyorsítani a folyamatot – hangsúlyozta az államtitkár úr, és nem felejtette el hozzátenni, hogy továbbra is figyelik az orosz vakcinagyártást is. Olyannyira, hogy a héten a magyar szakemberek a helyszínen figyelhették meg, hogy mi történik Oroszországban, de természetesen szép hazánk részese az összes európai uniós projektnek is – nyugtatta meg az aggódókat. Ez utóbbi kapcsán  megjegyezte, az uniós projektek esetében nehezíti a helyzetet, hogy a Pfizer – az EU-s tájékoztatás szerint – első körben nem szállít majd Európába, hanem a vakcinát az Egyesült Államoknak adja.

Azt alighanem üdítő körülménynek minősíthetjük, hogy a sportriporterből lett diplomata (?) nem állt neki Orbán Viktor kottájából szapulni az Európai Uniót, mint tegnap tette minden fideszesek főnöke, amikor arról delirált, hogy bezzeg akik kiléptek az Európai Unióból, azoknak hamarabb van vakcinájuk. Ugyanakkor a külügyminisztérium tavaszi, sikeres, 17 ezres nagyságrendű lélegeztetőgép és horkolásgátló portyája okán van azért ok némi egészséges aggodalomra, pláne, ha a kínai dokumentáció mellé nem küldenek legalább valami same in English típusú fordítást.

Ha komolyra akarom fordítani, akkor azt kell mondanom, hogy eléggé pótcselekvés és szarelkenés szaga van ennek a bejelentésnek, amit valószínűleg további bejelentések fognak követni. Arról, hogy amikor majd megérkezik a dokumentáció, akkor azt is bejelentik. Ugyanakkor szeretném újra jelezni – az orosz és kínai vakcinával kapcsolatos általános lakossági szkepticizmus kontextusában -, hogy miközben a magyar szakemberek Oroszországban néznek ki a fejükből, Orbán meg az EU-t gyepálja már nem csak Soros, de a vakcina miatt is, a britek már oltanak. A Pfizer vakcinájával ráadásul. És nem azért, mert kiléptek az EU-ból, hanem mert az EU szabályai alapján időben reagáltak, és valószínűleg nem használták a járványügyet politikai kampánycélokra.

Egyáltalán nem szeretném hátráltatni a védekezést és Menczer örömét elrontani, de bár két hete még a 12 millió lekötött nyugati vakcinával dicsekedett Orbán és azt mondta, hogy a vakcina nem politikai, hanem egészségügyi kérdés, most mégis politikai okokból esett neki Brüsszelnek a tömeges oltás ügyében, miközben egy kínai vakcina dokumentációjával döngeti a mellét a külügyminisztérium államtitkára.

Szóval értjük, hogy Oroszország meg Kína a barátunk, tavasszal is milyen jól kisegítettek a bajból a minőségi termékeikkel. Ezzel szemben a Európai Unió meg csak az elveszejtésünkben érdekelt, de ha jól látjuk és nem magyarázzuk félre, akkor a tehetetlen, EU-val szemben a magyar kormány fel tud mutatni egy teszteletlen orosz vakcina mintát és egy pár napon belül érkező kínai vakcina-dokumentaciót. Meg egy rakás méregdrágán megvett, helyenként értékelhetetlen minőségű, valószínűleg használatba soha nem kerülő, eladhatatlan lélegeztetőmasinát. Jól van akkor.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!