Az idegösszeroppanás határán egyensúlyozva jó reggelt kívánok mindenkinek! Nem szabadkozom, nincs miért, mindent megpróbáltunk és meg is tettünk (kösz, srácok, Gergő és Szabolcs). Persze már megint nem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy ama bizonyos túlterheléses baszakodással, amiben korábban már volt részünk. Ez pedig semmi jót nem szokott jelenteni. Azt hittük, védve vagyunk és ez már így is marad. Háááát… Igaz ugyan, hogy egy büdöstahó vagyok, de szeretném megköszönni a türelmeteket, és minden vállveregetést, támogatást, tök jólesett. Úgyhogy – mivel úgy nézem, hogy most éppen stabilak és nyugodtak vagyunk, mint az iszap – összefoglalom mindazt, ami szerintem szóra érdemes a tegnapi napból.
Teljes bizonyossággal állíthatom például, hogy az I. gödrei töpörtyű- és forralt bor ünnep február 10-én kerül megrendezésre, ha valakit esetleg érdekel. Persze a helyieken és talán Tállai professzoron kívül (akinek hatalmas tapasztalata van az effajta fesztiválok terén) a kutya nem hallott volna arról, hogy lesz egy ilyen, ám a szervezők törekedtek a világhírnévre, úgyhogy migránsmentes rendezvényként hirdetik az eseményt. Amit egyébként most rendeznek meg első alkalommal a Baranya megyei településen. Annál a ténynél, hogy plakátra került az üvöltő elmebaj csak az szörnyűbb, hogy a polgármester úr szerint magyarázat is van rá, mégpedig magától értetődő:
A megjegyzés pusztán a töpörtyű készítésére kitalált rendezvény kapcsán vetődött fel, más rendezvenyünk kapcsán nem. Gondolom magyarázni nem kell, miért nevezhettük – viccesen – migránsmentesnek. És láss csodát, a célt elértük! Remélhetőleg többek figyelmét is sikerül ugyanígy felkelteni, hiszen egy rendezvény promotálásának épp ez a célja. Kérem, ne keressen ebben sem politikát, sem provokációt, arról ugyanis a rendezvény nem szól! Szeretne viszont közösséget építeni, gasztronómiai hagyományokat elevenen tartani, szemelyes kapcsolatok teremtését elősegíteni! (Gelencsér Gábor, független polgármester)
De, bazmeg, magyarázatra szorulna. Hogy mennyire kell sötét baromnak lenni ahhoz, hogy már a gasztronómiai hagyományok elevenen tartása és a közösségépítés is csak a migránsozás árnyékában képzelhető el. És hogy ez egy elöljáró szerint vicces és menő. Kurvára magyarázatra szorulna.
Meg persze magyarázatra szorulna az a nem kicsit félrevezető kutatás is, amelynek eredménye tegnap látott napvilágot, és amiből nézetem szerint elég bárgyú módon sikerült azt a következtetést levonni, hogy az emberek kétharmada szerint Soros György pártja (SGYP) is indul a választáson. A Policy Agenda felmérése a Zoom.hu megbízásából készült, és arra volt kíváncsi: megnyerheti-e Soros György Pártja (SGYP) az országgyűlési választásokat? Vagyis nem azt kérdezték, hogy Soros pártja is indul-e a választáson, hanem tényként tolták a megkérdezettek arcába, hogy Sorosnak van pártja, és az indulni is fog a választáson. Tehát ahhoz, hogy azt lehessen állítani, hogy az emberek kétharmada szerint Soros pártja indul a választáson, ezt is kellett volna kérdezni. Ha ez a kutakodás a Tárki 2006-os, pirézekre vonatkozó felméréséhez hasonlóan akar rávilágítani a széles néptömegek tájékozatlanságára (akkor az idegengyűlölet mértékére), akkor vágom a lényeget, de ettől még hamis a következtetés.
Akkor is, ha a tájékozatlanság mondhatni evidencia, ami butítja és nyomorba dönti az országot. Ehhez elég a Facebookon terjedő ordas kamu hírek és videók kiemelkedő népszerűségét szem előtt tartani, amire ITT látható egy több mint szemléletes példa. Nem részletezem, a lényeg, hogy a szellemi nyomorban fetrengő népek egy olyan videót osztogatnak, aminek leírása szerint muszlimok lerombolják a Jézus szobrot Olaszországban. A dühöngő ostobaságot nem zavarja, hogy a videót Algériában, Setif városában készítették, a szobor-szökőkút nem Szűz Máriát, és nem is Jézust ábrázolja, a kalapáccsal romboló elkövető pedig egy mentálisan beteg ember, akinek a szobor fedetlen mellei nem tetszettek.
És miközben Orbán a hátizsákjának is vásárolt jegyet a Budapest-Bécs vonaton (nehogy véletlenül valami büdösmigráns pont mellé akarjon leülni) mert megint megy megvédeni minket ezúttal Ausztriába, a kormány egy újabb alternatív valóságot épít a már így rommá zsibbasztott ország szórakoztatására. Mivel az 1300 menekült befogadásával homok került a hazudozás gépezetébe, kell egy újabb láthatatlan ellenség, amelyik ellen még el lehet fakardozni áprilisig. Erről szól az ENSZ nevezetű fiktív célpont elleni vinnyogás. Megint tele van csúsztatásokkal és hazugságokkal a moslék, amit a szemünkbe öntenek, de sebaj: amellett, hogy az ENSZ ajánlásai nem bírnak kötelező erővel Orbánékra nézve, valószínűleg még annyira sem fog reagálni a magyar kormány toporzékolására, mint Brüsszel, úgyhogy ideális gyűlölködési célpont lehet a NER-sötétek számára. Semmilyen problémát nem old meg, de van megint muníció a láthatatlan démonokkal való küzdelemhez. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
A háttérben közben teljes erővel dübörög a nagyipari korrupcióval nyakon öntött demokrácia hullájának rugdosása. Németh Szilus például készülhet az újabb színházi előadására, amit a nemzetbiztonsági bizottság soron következő ülésén előadhat azzal kapcsolatban, hogy a kormány állítólag több ezer bűnözőt honosított hamis ukrán papírokkal. Mindeközben a kormány kommunikációja naponta felér a csúcsra, midőn a politikai ellenségek és gyakorlatilag a választópolgárok nagyívű leszarása a tét. Tegnap egy hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyen a fentebb említett Tállai professzor arról értekezik ízesen megcsúfolt magyar nyelven, hogyan nyúlja le a Fidesz sorban a Jobbik témáit, hogy így fogyjon a levegő Vona pártja körül. És bár a Sneider Tamás által a Youtube-ra feltöltött felvétellel kapcsolatban nem egyértelmű, hogy pontosan hol és mikor készült, és melyek azok az ötletek, amikről Tállai beszél, az állampárt reakciója pontosan megmutatja, hova jutottak főkommunikátorék:
Ez nem más, mint a reménytelen helyzetben lévő Jobbik és a Simicska média nevetséges akciója.
Ide kívánkozik két másik, a fentire rímelő eset is, ami tökéletesen illusztrálja, szarnak ezek bele a szánkba. Demeter Márta, az LMP politikusa az azeri csilliárdos kenőpénzek és a magyar kormány kapcsolatáról érdeklődött 6 darab tárcánál, a kérdés így szólt:
Ön, illetve az Ön által vezetett minisztérium államtitkárai és helyettes államtitkárai milyen kapcsolatban állnak azeri kormányzati képviselőkkel, gazdasági és üzleti szereplőkkel?
A hatból három, azaz Rétvári Bence államtitkár Balog Zoltán emberminiszter nevében, Magyar Levente Szijjártó külügyminiszter nevében és Dömötör Csaba propaganda-államtitkár egységesen azt válaszolták:
Továbbra sem kívánunk egy reménytelen helyzetben lévő politikai párt kétségbeesett lejáratási akciójával foglalkozni.
Tehát a Fidesz szerint az LMP és a Jobbik egyaránt reménytelen helyzetben van, ezért ők belehugyoznak azoknak az embereknek a szájába, akik a Jobbik-ra és az LMP-re szavaztak (demokratikusan!) azért, hogy őket képviseljék a parlamentben és a rendelkezésükre álló eszközökkel adott esetben felelősségre vonják a kormányt. Nem ez az első, de úgy tűnik, végképp elszaladt a ló.
Úgyhogy a végére nem maradt más hátra, mint idecitálni bizonyos Szatmáry Kristóf kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos történetét. Újságírók azt írták, hogy a fideszes nagyarc cégénél 12-szer vásárlás alkalmával 9-szer nem kaptak számlát. Reakció:
Minden, amit az újságíró állított, az szemenszedett hazugság és rágalom.
Hát persze. Azóta már a rejtett kamerás videofelvételek is rendelkezésre állnak, de gondolom második körben jön az egyenutasításnak megfelelő hárítás: ilyen fontos ember nem foglalkozik a reménytelen helyzetben lévő nem kormánypárti média nevetséges akcióival. És tényleg. Egy reménytelen helyzetben lévő ország nyomorúságával sem foglalkoznak, tehát minden kerek.
Akkor így jártunk ma reggel. A tegnap teljesen reménytelennek látszó helyzetünk ellenére bízom benne, hogy ma már akadálymentes lesz a nap. Tartsatok velünk, minden jót!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.