Október 22,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Micsoda nyomorult ország az, amelyiknek pénzügyminiszterből is csak ilyenre futja?

Szép estét, jó pihenést, szombat esti lázat mindenkinek! Ma sem éltünk hiába, már amennyiben a lezsírozott kórházi kapacitásokon sikamlunk lefelé a lejtőn, Orbán Viktor nyomdokát követve. Vagy valami ilyesmi. Bevallom, még nem ülepedett le bennem ennek az új dakotakipcsakszittyafélázsiai bölcsességnek mély eszmeisége, de majd igyekezni fogok. Nagyon.

De jelenleg még ott tartok, hogy a közepes képességű könyvelő – Varga Mihály jelenlegi pénzügyminiszter – kijelentését sem tudtam feldolgozni. Számomra tökéletesen érthetetlen oknál fogva Varga adta át a Szent Istvánról elnevezett díjat, átadás közben ez jutott eszébe neki:

 Az a törvény, melyet nemzeti összetartozásunkról a polgári, nemzeti kormány alkotott, a magyarok nagy többségének közös akaratát, közös érzését fejezi ki.
    A szabadságért, függetlenségért és a magyarság összetartozásáért folytatott évszázados küzdelem után különösen erős jelentése van az összmagyarságért véghezvitt tettnek – jelentette ki a miniszter. (MTI)

Hol kezdjem? Jó, kezdem az elején. Mi a drótkeretes, búbánatos francot jelent a nemzeti kormány jelzős szerkezet? Eddig nem volt nemzeti a kormány, csak Orbán Viktor eljövetele óta az? Ez hol dőlt el? Az égben? Felcsúton? A kocsmában? Alászállott egy angyal, hóna alatt a NAV-hoz bekötött pallossal, és Varga Mihály fülébe súgta, hogy ez egy nemzeti kormány? Nemzetibb, mint bármelyik másik. A polgárit sem értem a maffia-kormánnyal összefüggésben, de az már szinte jelentéktelen apróság. Szóval ez az égi hatalom által felkent nemzeti kormány kinyomott magából egy hihetetlenül tehetséges Varga Mihályt, aki egymaga képes eldönteni, mit akar és mit érez a magyarok nagy többsége. A pofám szakad le. Na, és innen jön a súlyosabb homály. Miféle véghezvitt tettről beszél ez a pasas? Aminek különös az ő jelentősége összmagyarságilag? Az alaptákolmányról habog vajon? Az nem volt azért akkora húzás kétharmaddal. Ember nem tudott tenni ellene semmit.

Ötvenszer elolvastam az MTI hírt, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy Varga tényleg azzal foglalatoskodott az összeomlóban lévő gazdaság tyúkszaros tövében, hogy egy kitüntetés átadóján Orbán alaptákolmányát nyalja fényesre. Pedig de. Tényleg. Azt sem értem, mi köze volt bárminek bármihez. Márhogy normális ésszel nem értem. Ha azonban onnan közelítem meg a dolgot, hogy Varga könyvelő egy Szent Istvánról elnevezett érmet adott át (melynek első díjazottja Orbán Viktor volt), és valahogy szerette volna ő kifejezésre juttatni Államalapító Szent Viktor múlhatatlan érdemeit az alaptákolmányban, mely érdemek csak a másik államalapítóval mérhetőek össze, akkor meg már értem.

Megfogadtam, hogy este hét után sem káromkodni, sem dühöngeni nem vagyok hajlandó. Úgyhogy most itt ülök, és röhögök. Micsoda nyomorult ország az, amelyiknek pénzügyminiszterből is csak ilyenre futja? Menjünk aludni. Szép álmokat nekünk!

Mai cikkeink:

B-terve nincs, az átkozott A-terveibe meg belerokkanunk

A luxus a vérükben van

A járvány egyre nehezebb falatnak bizonyul

Disztópia (20. rész)

Mindennel is rendelkezünk a koronavírus elleni harchoz

Hiánypótló falat kenyér

Minél trendibbé válik az orbánista politikai megélhetési embertelenség

A riporter búja

Mindenkiből a legrosszabbat hozza ki

Kevés lesz pusztán csak szégyenkezni. Már most is kevés lenne

Kommentek:

A britek egyáltalán nem örülnek a Brexitnek, már most látják milyen hátrány unión kívül lenni. Sokan a Brexit szavazók közül is visszacsinálnák, mert rájöttek, hogy amit a politikusok a kilépés előnyeiről mondtak, az nem volt igaz. És a tényleges szakítás még előttük van. (Rita)

Szerintem is csak azon agyalnak, hogyan lehet még kivenni egy kis aprót ebből az EU-projektből, mielőtt lelépnek. Bár simán lehet, hogy rájuk szólt Vologya és Kína bölcs vezére, hogy nem azért kapják a pénzüket, hogy megszűnjenek trójai faló lenni… (Madárlátta)

Azt én elhiszem, hogy az operativ törzsben minden rendben van,hiszen ők védettek vírus ellen, a helyszíneket meg csak ott keresik fel, ahol az elmúlt 5 évben teljeskörű felújítás történt. A mondatnak meg azt a felét nem hallják meg, amiben szakemberhiányt emlegetnek. Nem tudom, most mitől lett hirtelen elegendő szakorvos, ápoló, amikor már bőven a járványt megelőző években is hiányról beszéltek, betöltetlen háziorvosi prakszisokról :most hirtelen minden rendbe jött? (Virág)

A nap kommentje Evától:

A járvány hulláma nagy lendülettel megindult — szinte hallom is : trapp-trapp-trapp😀

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!