Ködös, őszi jó reggelt mindenkinek! Inkább a természet boruljon ködbe, mint az agyunk, nem? De. Miután ez nem kívánságműsor, érjük be annyival, hogy vannak jó híreim, amelyeket ma sem szeretnék magamban tartani. Az első jó hír az, hogy kezdődik a vadiúj hét a diliházban. Ez azt is jelenti, hogy akinek van kedve, az befárad a munkahelyére. Például a parlamenti képviselők is várhatóan így tesznek majd, és sok egyéb bokros teendőjük mellett, mindenfélékről kérdezgetik majd a boldogkarácsonyozásért felelős migránsverő felcsúti félistent. Azt hiszem, nem nehéz előrelátni, milyen jó móka lesz. Kár, hogy miközben az elvtársak fércelgetik a törvényeket, egymást szórakoztatják és telibe szívatják, telik-múlik az életünk.
Kicsit nem figyeltem oda, és hősöm a női princípium kiteljesítésében, Novák Katalin államtitkár tegnap megint megmászta a kötelező állampárti arrogancia és pofátlanság Csomolungmáját. Csak azok kedvéért lovagolok ezen a témán, akik szerint az újabb nemzeti konzultáció gumicsont. Nem az. Hanem a Fidesz legfőbb politikája. Ugyanannyira, mint a miniszterelnöki dinasztia mocskának hatósági elsikálása. Az ordas közhelyek puffogtatása mellett minden fideszes nők példaképe simán kinyögte (mert olyan okos, és annyi önálló gondolata is van neki), hogy ez az újabb milliárdos bohóckodás nem több mint, aminek látszik: politikai eszköz a kormány már előre meghozott döntéseinek utólagos igazolására. Ezt onnan lehet tudni, hogy nem bírta ki őnagysága, hogy ne rúgjon bele a tetszhalott ellenzékbe (és ezáltal mindazokba, akik nem a Fideszre szavaztak):
Az ellenzéki képviselők is kitölthetik a konzultáció íveit, de nincsenek annyira sokan, hogy ez megrendítse a kormány elkötelezettségét.
Vagyis nem elég, hogy síkbaromnak tekintik a populációt (a sajátjaikat beleértve), és minden fronton naponta többször előbégatják, melyek a természetesen jó válaszok, Novák asszony sem próbálja a látszatot őrizgetni, frontálisan bele az arcba: szarunk mi az eltérő véleményekre, mi vagyunk többen, úgyhogy azt csinálunk, amit akarunk. Mert a miniszterelnök úr is megmondta, hogy a kétharmaddal a háromharmadért. ITT a ma reggeli ATV-s szereplését lehet megcsodálni, legalább olyan jó, mint a fenti kirohanás.
Miután a magyar települések egy részét Orbán vejének közpénzen és szervezett csalásra igencsak hasonlatos ügyletek árán hízott ex-vállalkozása sötétbe borította, ám a fideszes madzagon rángatott független hatóságok nyomozás hiányában képtelenek voltak bűncselekményt megállapítani, Rogán azzal zabáltatja a közvéleményt, hogy ők valójában a szürkegazdaság visszaszorítása miatt törik kezüket-lábukat Semjén Zsolttal együtt. Ezt üzenték meg az MTI-vel: a szürkegazdaság visszaszorítását célozza a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ létrehozása, amely külföldi példákon alapul. Vagyis azért kell minden szállodának egy központi adattárba feltöltenie a náluk szállást foglalók adatait, mert majd ezáltal kifehéredik a gazdaság. Ez normális helyeken talán nem volna ördögtől való és be is nyelné a gyomrom, csak ebben a posztkádárista félfeudalizmusban, ahol a felső tízezer feneketlen étvágyának van kiszolgáltatva egy foglyul ejtett ország, ez inkább a sokadik rossz vicc, amit úgy adnak elő, hogy közben nem rezdül a pofájuk. Ja, az meg egyenesen szürreális, hogy külföldi jó példákra hivatkoznak azok (jó, ha Kína, vagy Oroszország a külföld, akkor nem szóltam), akik naponta kétpofára köpködik a hanyatló Európát, ahol minden szar.
Miközben a szabadkőműves-összeesküvésben utazó, a bolsevikokkal összeborult zsidó világhatalmat emlegető fideszes ifjú kereszténydemokrata behúzta a 16. kerületi, időközi egyéni választókerületi képviselőválasztást, Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek sír a szája antiszemitizmus ügyben. Akkor nem sírt a szája, amikor Pócs elvtárs büszkén osztogatta az Ő volt a soros felirattal ellátott disznóhullát, de most igen. Erre a vinnyogásra most azért van szükség, mert Csaba László közgazdász, a CEU oktatója, Orbán Viktor korábbi tanácsadója egy interjúban ezt mondta:
Gulyás Gergely állítólag feltette a kérdést egy korábbi Fidesz frakcióülésen: ha szemernyit sem ártott a Fidesznek, amikor a vizes VB idején eltűntek a sorosozó plakátok az utcákról, akkor miért kell újrakezdeni a kampányt ellene? „Minek nekünk az öreg zsidó akkor?” – hangzott a kérdés. Mire Orbán válasza állítólag az volt: „Mi is gondolkoztunk ezen elvtárs, de augusztus van és semmi nem jutott eszünkbe helyette, marad a Soros”.
Az ifjú sztárjogász erre nagyon megsértődött és az antiszemitizmus vádjának pontokba szedett elutasítása mellett kikérte magának:
Ha Csaba László professzorban maradt még valamennyi az őt egykor jellemző eleganciából, akkor a minden alapot nélkülöző, valótlan és sértő rágalmai miatt haladéktalanul elnézést kér.
Azt én nem tudom, és nem is akarom megítélni, hogy a Csaba László által felvázolt párbeszéd elhangzott vagy sem, másrészt tényleg hagyjuk ezt az antiszemitizmus baromságot. Itt nem az öreg zsidó megfogalmazás a probléma, hanem minden más. Hogy mekkora geciség kell ahhoz, hogy eltartott kisujjal, vinnyogva sértődjön meg egy olyan kormány kommunikációs verőembere, amely kormány kizárólag rágalmakkal, álhírekkel és összeesküvésekkel operál, és soha, de soha nem kértek bocsánatot semmiért, még akkor sem, amikor bírósági ítélet mondta ki, hogy hazudtak. Köpni kell ettől a mimózalelkű hisztériától!
Ha egy pillantást vetünk Szeged és Lázár János irányába, akkor nyugodtan földbe gyökerezhet a lábunk attól, hogyan akaszkodott rá a kétharmad Botka László kinyírására. A mindenhez is értő erős ember ezt mondta egy interjúban:
Botka puhasága és tétovasága ahhoz vezetett, hogy szervezett bűnözői körök vették át Szeged irányítását. Erről szól a VIP-parkolási ügy kicsiben, a Szeviép-ügy nagyban. A Szeviép-ügynek rövidesen olyan szálai kerülhetnek napvilágra, amelyek bizonyítják, hogy Szeged sajnos a szervezett bűnözői körök kezében van.
Az egész sztorit is érdemes elolvasni arról, hogy miért fontos a Fidesznek, hogy kicsinálja Szeged és Hódmezővásárhely polgármestereit (ezúton gratulálok Márki-Zay Péternek a pártja bejegyzéséhez), de mit is beszél a szájával a dohányzásügyi tótumfaktum? Egy pillanatnyilag is folyó büntetőperben, ahol múlt héten tartották a perbeszédeket, ahol még még az ügyész sem utalt arra, hogy politikusok is érintettek lehetnek az ügyben, és amelyben 20-án hoznak ítéletet, Lázár már tudja, hogy mi fog nyilvánosságra kerülni. Ha van valami, ami hátborzongató, akkor az ez. És ha belegondolunk abba, hogy az akkor még fideszes vezetésű, Lázár totális befolyása alatt álló Hódmezővásárhelyről indult el Tiborcz Elios-os sikerszériája, amelyben semmi kivetnivalót nem találtak a magyar hatóságok, tényleg a faszkivan itt mindennel.
Remélem, Lázár levonta konzekvenciákat a szombati szlovákiai helyhatósági választások eredményeiből, ahol az ország nyolc legnagyobb városából hétben Márki-Zay Péterhez hasonló független jelöltek nyertek, akik a kormánykoalíció és az ellenzék pártjait is elutasítják. Érthető a görénységi versenyfutás, de még egyszer mondom: a fent idézett két mondatnál súlyosabbat szerintem ma már nem fogunk olvasni. (Az örök optimizmusom, csak az ne volna!)
No, de itt az újabb nagy lehetőség Káder János köztársasági elnök államfő számára (aki nem egy közönséges bajszos szar, nem egy fideszes báb, nem egy mezei horgász, hanem egy önálló, szabad akarattal rendelkező államférfiú), hogy bebizonyítsa, ki ő. Az állami természetvédelem területén végrehajtott vérengzés kapcsán Szél Bernadett tiltakozó nyílt levelet írt Ádernek, amelyben arra kéri, állítsa le a környezetvédelmi rendszer rombolását. Sok sikert, Bernadett, én nem fogok féllábon állni addig, ameddig az elnök úr meggyőzi magát és a nem létező lelkiismeretét arról, hogy mégis jobb fideszes katonának, mint komolyan vehető környezetvédőnek.
A végére ajánlok egy jó cikket: 250 milliárdot sikerült kiszervezni a Matolcsy-alapítványokból, a maradékot betették Mészáros Lőrinc bankjába. Így megy ez egyik hétfőtől a másikig, egyik kátharmadtól a másikig. Bízom benne, hogy méltó módon sikerült berúgnom az új hét ajtaját, húzzunk bele! Minden jót, a talicskát toljuk tovább!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.