NEHAZUGGY

Mi nem akarunk európai életszínvonalat, nem akarunk kulturált országot és nem akarunk demokráciát

Hahó, csókpusszancs, már megint itt vagyunk! Az új hét, Robi, én és a kánikula. Remélem, mindenki örül, mert én például álmos vagyok. Tartok tőle, hogy az előző jóreggelt-turnus bűnösen elhanyagolta a Brexit pillanatnyi állásáról a tájékoztatást, de én majd most jól pótolni fogom az elmaradást. Ha tegnapelőtt is én írtam volna a reggeli kukorékot, akkor most az állana itten, hogy nagy valószínűséggel Boris Johnson lesz a következő Theresa May.

Ma már úgy fest, Johnson kiverekedte magát az esélyes helyről, mégpedig a szó szoros értelmében. Az élettársával (itt hívnám fel a konzervatív, valamint keresztényi erkölcsöktől csillámporos magyar pártpropaganda figyelmét, hogy elfelejtettek belekötni Johnson bűnös életvitelébe) úgy összeugattak, hogy rendőrt kellett hívni. Nem fontos, csupán vicces, úgyhogy mutatom, a nyolcaska hogy interpretálta a dolgot:

Hatásos volt a karaktergyilkosság, csökkent Boris Johnson támogatottsága

Namost. Karatergyilkosság az, amit a bérből és fizetésből propagandisták csinálnak az ellenzéki politikusokkal. Johnsonról senki nem hazudott semmit, személyesen ő volt a fasz. Karakteröngyilkos lett. Ha eddig nem volt ilyen szó, mostantól máris van. A jóember támogatottsága bezuhant, de lényegében tök mindegy, a két esélyes közül (a másik neve Jeremy Hunt) melyik győz. Nekem úgy tűnik, eléggé kötöttpályán mozog a történet. Az új konzervatív kormányfőnek nincs választása, ki kell vinnie az országot az Unióból október végén. Akár rendezetlen Brexittel is. Legalábbis ezt kell kommunikálnia, de esélye nem igazán lesz erre. A parlament nem fog belemenni, sokkal valószínűbb, hogy megbuktatják hirtelen. Az Uniótól haladékot már nem kapnak, de ha előrehozott választást kell kiírni, akkor nincs mit tenni, az Unió várni fog.

Erdogan pajtásnak nem jött össze a nagy terv. Most még nagyobb arányban kapott ki Isztambulban, mint elsőre. Érdekes, hogy még egy illiberális demokráciának álcázott diktatúrában is elég tökösek tudnak lenni az emberek. Mármint olyan országban, ahol valódi kockázata is van a dolognak és az a kockázat nem merül ki annyiban, hogy bepókhálósodik a fotel. Ott is elhangzott pedig az ütős érv, hogy egy ellenzéki polgármester csak béna kacsa lehet, hiszen nyilván nem puszipajtások Erdogannal, az isztambuliak vállalták a kockázatot. Az egészben a legviccesebb – mármint magyar szempontból – az itteni pártpropaganda tálalása. A megismételt választás eredményéről úgy tudtak beszámolni, hogy például Erdogan nevét egyetlen egyszer sem írták le. Mintha az égvilágon semmiköze nem lenne a nagyszerű embernek az eseményekhez. Ellenben lelkesen hirdetik: lám, bebizonyosodott a Törökországot és főleg Erdogant átható demokrácia, hiszen sikerült Isztambulban legyőzni a kormánypártot. A propagandisták tartják a jól bevált irányt: bármi történt(vagy annak az ellenkezője), a főnök akarta úgy. Vicces csókák ezek.

Prágában 250 000 ember követelte az utcán Andrej Babiš lemondását. Mert kicsit korrupt a bácsi, de legalább Orbán Viktor nagy haverja. Ahogy Erdogan is. Csehország lakossága 10,58 millió. Prágában 1,3 millióan élnek. Csak úgy mondom. Néztem a tüntetésről készült felvételeket. Azon kívül, hogy nagyobb volt a tömeg, mint amilyet Magyarországon el lehet képzelni, volt valami, ami szemet szúrt. Nem tudom, hogyan lehetne úgy megfogalmazni, hogy ne legyen félreérthető, pláne félremagyarázható. A Prágában tüntető emberek ruházata, külseje és az itthoni tüntetéseken résztvevők közötti ordító különbség ütött szemen. Nem arról van szó, hogy feltétlenül külső alapján óhajtok ítélkezni, de a két ország lakóinak – nem feltétlenül az igényessége vagy ízlése, hanem az életszínvonalbeli – különbözősége ordít a fotókról.

Nem szívesen mondom, de egyet kell értenem Bálint kollégával. Európa büdös segglyuka lettünk. Minden létező tekintetben.

Egyre kevesebbet költ az állam az egészségügyre, ráadásul azt is egy rossz struktúrára. Rohamosan nőnek a magánkiadások, az emberek ma már inkább a privát rendszerben keresik a megoldást, de ezt a lakosság egy jelentős része nem engedheti meg magának. Az úgynevezett megelőzhető halálozásnak – vagyis azon eseteknek, amelyeknek az orvostudomány mai állása szerint nem szabadna bekövetkezniük – az aránya 89 százalékkal haladja meg az uniós átlagot. Ennek egyik legfőbb oka az egészségtudatosság hiánya és az ellátáshoz való nehezített hozzáférés. Ezek a legfőbb konklúziói annak a tanulmánynak, amely Ausztriával és a visegrádi országokkal összevetve vizsgálta a hazai egészségügy helyzetét.

Az elmúlt 13 évben reálértéken 13 százalékkal csökkent az állami hozzájárulás, miközben a magánkiadás a kétszeresére nőtt, az egészségügyi kiadások harmadát az emberek már saját zsebből fizetik.

Ezt a 168 órán olvastam. Sajnos a fideszpropaganda többnyire elfelejt hírt adni erről, így csak a saját bőrünkön tapasztalhatjuk. De az nem számít. Ha nem mondták be a közpénztévében és a helyi fideszes lapban sem volt benne, akkor nem is úgy van. Ezt a napokban hallott vita is igazolja. Az egyik fejlett magyar kórház csodásan berendezett luxuskórtermében – rozsdás vaságy, hámló falak, törött kisasztal, szürkére öregedett ágynemű, átható húgyszag, ötvenkét fok – vitázó két idősebb úr közül az egyik bizonygatta, hogy mennyire übergigaszuper az egészségügyi rendszer. Ő látta a tévében! Mondta ezt a szarfoltos ágyban heverkélve, sárgára kérgesedett lepedőn, az ágya rozsdás rácsához ragtapasszal felapplikált pisiszacskó árnyékában.

Összefoglalom: mi nem akarunk európai életszínvonalat, nem akarunk kulturált országot és nem akarunk demokráciát. Félünk az ismeretlentől. Nem hiányzik egyik sem, mert soha nem próbáltuk. Ha így haladunk, nem is fogjuk.

Már megint hosszúra sikeredett a reggeli merengő. Veszem a búcsúmat, hamarosan szólunk befele. Kellemes ébredezést!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább