Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mi hamarabb fogunk beledögleni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt mindenkinek! Egy kicsit nem figyeltem oda, és máris mondhatom a csütörtököt. Legalább. Mert olyan kurvanagy okosságokat ma sem fogok tudni mondani, mint mondjuk a Nagy István nevű agrárminiszter, hogy miszerint a jövőnket is befolyásolják az erdőtelepítések. Aztakurva! Hogy én erre még soha nem gondoltam. Csak azt tudnám, hogy akkor mi a gyászmenetért irtják tömegesen a fákat, pusztítanak, törnek-zúznak-betonba öntenek ahelyett, hogy fákat ültetnének, erdőket telepítenének. Ha csak feleannyi fát ültettek volna, mint ahányszor az elmúlt örökkévalóságnak tűnő keserves évek alatt sorosoztak, migránsoztak, brüsszeleztek, már ki se látszanánk zöldövezetekből.

Innen nézve teljességgel hihetetlennek tűnik, hogy a brit kormány közben meg kirúgja a tanácsadóját, miután Soros magyarországi birodalmáról lamentál. Roger Scruton filozófus, aki építési ügyekben (höhö) adott tanácsot May kormányának, és aki 30 éve Orbán haverja, tökéletesen felmondta egy interjúban a Fidesz-kormány propagandáját. Jelzem, a Habony-művek londoni székhelyű álhírügynöksége még alig lendült munkába. Scruton a migránsinváziótól rettegő magyarokról, meg a nem antiszemita, nem iszlamofób kivénhedt, sosem volt demokrata haverjáról, és a Soros birodalmáról csacsorászott. Na meg arról, hogy az iszlamofóbiát azok találták ki – Muszlim Társaság -, akik nem akarják, hogy erről a kérdésről beszélni lehessen. Erről csak azt tudom mondani (apropó Lévy francia filozófus úr), hogy akinek 30 éve is ilyen derék barátai voltak, mint Scruton, az 30 éve is pontosan ugyanaz volt, aki most. Nem kell itt filozófálni és találgatni. Amúgy ezért a teljesítményért itt akár lovagkereszt is járna. Vagy egy Hollik által betöltött pozíció. Aki esetleg a brexit jelen állásáról érdeklődik: október 31-ig kaptak halasztást, ám ha kilépési megállapodást sem fogadnak el, és EP-választást sem tartanának, akkor előbb repülhetnek. Ez majdnem olyan jó, mint a Dallas.

Szóvalhogy bármilyen kretén döntést hoztak is a britek (szerintem), az agyhalál még mindig nem vetette rá olyan súlyosan az ő árnyékát Nagy-Britanniára, mint ide. Ahol egyenesen a kormány megrendelésére gyártják a pánikot keltő álhíreket és elemzésnek álcázott aljas eszmefuttatásokban riogatják a populációt az EP-választás hajnalán. E tekintetben a fideszes Migrációkutató Intézet és a fideszes közpénzmédia közös erővel leért a népbutítást célzó agymosás véres legaljára a görögörszági migránskaraván rémhírével. Úgy vélem, az a büdös sztori, amit kihoztak a Diavata menekülttábor körüli ügy kapcsán, ahogyan több tízezres fenyegetettséggel zsibbasztották a magyarok agyát, ahogyan nem létező forrásokra hivatkozva hazudták megint, hogy mindmeghalunk, akkora a migránsapokalipszis, pontosan megmutatja, bármire képesek, bármilyen vörös vonalat átlépnek, minden lehetséges következményt leszarnak.

Sőt. Úgy hírlik, miközben egy rakás országban a Facebook be fogja vezetni a biztonságos médiatermékeket tartalmazó úgynevezett „fehér listát”, Magyarországon ez nem fog megtörténni. Miután a közösségi oldal az EP-választási kampányra való tekintettel a politikai hangulatkeltéseket és álhíreket megpróbálja visszaszorítani, úgy döntöttek, hogy az oldalra kikerülő híreket csak előzetes kontroll után engedik reklámozni (ez alól mentesülnek a fehér lista tagja). Ámazonban Magyarországon senki nem kapott felmentést az előzetes kontroll alól. Azért, mert a Facebook vezetői szerint a hazai média jelentős része nem elég megbízható. Röviden: KESMA. Úgyhogy a Századvég nevű kitüremkedés nem véletlenül lendült akcióba, számomra ez a beismerő vallomásuk. Mármint az, hogy meg kell regulázni a Facebookot, közben hangosan kell üvöltözni, hogy cenzúra van. Az a legjobb, ha Bayer is üvölti, bár neki nem elég mély a hangja, ha felhúzza magát, egyenesen rikácsolásnak hat. Szóval vannak itt ötletek, meg is fogják szépen valósítani őket: tömegmédiummá nyilvánítják a közösségi oldalt, és szépen a magyar jogszabályok hatálya alá vonják, majd a magyat nemzetállam a büntetőjog erejével szankcionálja a Facebook cenzorait. Aztán majd így vagy úgy, szépen lekapcsolnak mindenkit, aki nem ők. Addig még tépem egy kicsit a számat. Majd Mészáros jól megveszi a Facebookot és minden el van intézve, nem? De.

Az, hogy Szél Bernadett feljelentése nyomán a rendőrség semmi kivetnivalót nem talált a semmiről nem tájékoztató, ámde tájékoztatási kampánynak álcázott bűncselekmény gyanúját felvető Junckeres hazugságplakátok ügyében, ugyanebbe a sorba illeszkedik. A karhatalom a Fidesz érdekeit képviseli, államilag intézményesült az állampárt akarata: a rendőrség semmilyen iratot nem kért be a kampányokat szervező Rogán minisztériumából, onnan senkit nem hallgattak ki. Pedig lett volna miért, ha ez itt nem a legfelháborítóbb gazember országa lenne. Pedig teljesen nyilvánvaló, hogy Fidesz tiltott pártkampányt folytatott közpénzből, azaz jogtalan előnyhöz juttaták magukat az adófizetők pénzéből, de ezzel durván megsértették a pártok közti esélyegyenlőséget is. Nem mintha évek óta nem ezt tennék.

Azt szeretném kérdezni az ellenzéki politikusoktól, akik komolyan veszik a munkájukat, hogy még mindig érdemes úgy tenni, mintha ez itt jogállam volna, ahol jogállami eszközökkel érdemes küzdeni a hatalom ellen? Mert ha ez nem jogállam – a fenti példa is ékesen bizonyítja -, nem lehetséges, hogy végre tényleg valamilyen alternatív, NER-en kívüli ellenállásba és építkezésbe kellene kezdeni? Nem tudom, csak kérdezem, mert kezdem nagyon unni, hogy folyton az én pofámba vágja az idecsődült trollkontingens, hogy miért nem javasolok megoldásokat a rezsim megdöntésére, és miért rágom a gittet. Leírom: nem az én feladatom megoldásokat vázolni azok helyett, akiknek ez feladata lenne. Továbbá csalfa reményekkel sem szeretném áltatni azokat, akik elolvassák, amit gondolok. Csak azért nem fogom leírni, hogy na majd most aztán tényleg biztosan le lehet váltani a Fideszt, ha egyszer semmi az égvilágon nem indokolja.

Jó, haladjunk. A szír pátriárkának 1,1 milliárd, Mexikónak 2 milliárd, stadionokra 14 milliárd (Orbán szerint az Aranycsapat utódait nevelik Felcsúton, jó tudni), debreceni innovatív strandra 8,4 milliárd, most így más nem jut eszembe az elmúlt 24 óra közpénzszórásaiból, de nem is ez a lényeg. Állítólag ezt már mindenki tudja. Jó, ha mindenki tudja, és mindenkit zavar, hogy a szájbatekert 27 milliós átlagvagyonát széthordják, akkor miért nem? Mert azon kurva jól el lehet csámcsogni, hogy özvegy Vajna Tímea 4 millió forintos fizetésért kussol majd elhunyt férje cégének vezetésében és semmibe nem szól bele, dől a lé. Leszarom. Mert közben a kormánypropaganda zászlóshajója odáig fajult, hogy arra buzdítja a szülőket: jelentsék fel a gyerekük bolsevik tudatú tanárait, akik nem Orbán-hívők! Mondom, 2019-ben.

Kedves szülők! Nincsenek teljesen kiszolgáltatva a bolsevik tudatú pedagógusoknak. Csak szólni kell a tankerületi központnak!

Jó, ne játsszam a naivat, mert nem áll jól. A nyolcas nevű kanális már (via Habony Árpád) már tavaly elkezdte űzni az ipart, amikor egyetemistákat szólítottak fel arra, hogy köpjék be a tanáraikat. Milyen istenverte világ ez? Ja, hogy így is jó. Akkor nem szóltam.

Bármennyire is kényelmes abban ringatózni, hogy ez a rezsim magát fogja felfalni – lásd a szegedi Fidesz esetét, ahol a propaganda nagy sztárjánál, a Botkát lejáratni hivatott Szabó Bálintnál, főállásban Lázár strómanjánál tartott házkutatást a rendőrség egy feltehetőleg szintén a Fidesz köreiből érkezett feljelentés miatt, nyehehehe -, ameddig ez bekövetkezik már nem lesz tétje az egésznek. Egyszerűen mi hamarabb fogunk beledögleni.

Najó, akkor valami szívmelengető abszurddal búcsúzom. Tegnapra ellette meg az ötös számú fröcsögőlovag egyik legszánalmasabb művét arról, hogy szegény Tiborcz Pityut minden kampány idején előveszik az Elios-ügy miatt, pedig tudjuk mindannyian, hogy ártatlan ő, mint a ma született. Aztán kiderült, hogy Vona gecizése és szarozása miatt elveszítette a perét a Jobbik volt elnökével szemben. 300 ezer forint picsafüst. Most olvasom, hogy a mocskos szájú uszítóbajnok helyreigazítást és ötmilliós sérelemdíjat kér a 24.hu-tól (a szmélyiségi jogai fájnak neki, pedig én azt hittem, hogy az emberi jogi handabandákkal ők nem foglalkoznak), amiért az leírta az igazat a mocskos lakáscseréje ügyében. Van bőr azon a pofán. Egyenesen 5 millió forintot. Induljunk oszlásnak, minden jót!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.