NEHAZUGGY
Mese a legkisebb fiú szoborba faragott álmairól
Tóth Ilona    |   2018.  Július 13,  Péntek   |   15:57
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül
havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt
398,097 forint, még hiányzik
2,601,903 forint.
A Szalonnát
ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire
ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Egyszer volt, hol nem volt, nem nagyon régen, nem is nagyon messze, valahol a Tiszán túl egy szegény ember. A szegény ember a feleségével négy gyermeket etetett; jutott falat a két kutyának, a három cicának is. A Tiszán túl, egy patak partján éldegéltek. Szerényen. Faházikóban. Konyha, két szoba, spájz, terasz, ennyiből állt a kis ház. A szegény ember a feleségével a konyhában aludt, a négy gyerek a két pici szobában.
A szegény ember betegeskedett. A felesége robotolt. Szerették egymást. Különösen büszkék voltak a legkisebb fiukra. A gyermek nagyon okos volt. Jól tanult. Amikor apjának, anyjának feladatokat sorolt, a szülei csak mosolyogtak: – Te vagy a tudós, kisfiam!
Hatéves volt a fiú, amikor egy vacsoránál, cuppogtatva a frissen vágott csirke lábát, ránézett az apjára, és kijelentette: – Édesapám, én a tudományos akadémia elnöke akarok lenni. Megfagyott a levegő. A testvérei kuncogtak, az édesanyja legyintett. A szegény ember szólt: – Tudományos? Akadémia? Hát, hogyan, fiam? Aztán melyik tudomány tetszik neked?
A legkisebb fiú hadarta: matematika, csillagászat, vadállatok; a tudományos akadémia elnöke a világ egyik legokosabb embere; gazdag is. Ezt mondta a falubéli öreg neki. Kapott egyszer tőle egy rongyos képes könyvet, olvasni még nem tudott, a képeket nézegette az Univerzumról, az öreg okosította. Apjának mindent ő számolt ki-meg-át. Secperc.
– Nagyon sokat kell tanulnod, fiam! – mondta neki a szegény ember. Próbálta elmagyarázni a pöttömnek, hogy földhözragadtabb foglalkozás kellene neki. Ő azonban hajthatatlan maradt, mert arra gondolt, hogy majd megváltoztatja a törvényeket, és a tudományos akadémia elnökeként az okosok ura lesz.
A legkisebb fiú, amikor iskolába ment, a szegény ember eladta tehenét, négy gyermekét ki kellett stafírungozni az iskolára. A legkisebb fiút különcként nehezen fogadták el a társai. Csúfolták, hogy buggyant egy kicsit. Még hogy ákádémia! Az osztályfőnöke sokat beszélgetett vele, nagyon szerették egymást, elhívta a házukba, ott annyi csodát látott, amennyit még sosem. Szobrokat. Kicsit, nagyot – embert, állatot, épületet, virágokat. Fából. Az osztályfőnök édesapja készítette. A legkisebb fiút annyira elvarázsolta, hogy rendszeres látogatója lett a szoborlakásnak. Megkérdezte a mestertől, hogyan tudná ő megfaragni a tudományos akadémia elnökét. – Megérsz majd arra, fiam!
Hét esztendő múlva a szegény ember leültette maga mellé legkisebb fiát: – Dolgozz fával, kisfiam, van hozzá ügyes kezed, fantáziád, kitartásod, csak tanulj!
– Édesapám, mi lesz az elnökségemmel?
– Nyugalom, fiam, lehetsz olyan híres, elismert ember, mint ő.
A legkisebb fiú legidősebb bátyja mozdonyvezető lett. Elköltöztek a városba, megházasodott, szép kis lánykájuk imádta a legkisebb fiút. A másik testvére péknek állt, azóta sosincs hiány kenyérből. A kis faházikó egész szobája a legkisebb fiúé lett. Egyedül. Szebb már, mint az osztályfőnöke háza. A komódon laknak a szobrok. Már heten vannak: az állatok királya, a kis veréb, pillangó, egy díszes 1-es, faág, anya…, és a legnagyobb, a legszebb kincs, a csillagszemű tudós.
A Tiszán is túl, a szegény ember legkisebb fia szoborba zárja álmait. …és boldog.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!