Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mentálisan és morálisan egészséges ember pofájáról lesül a bőr

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Üde jó reggelt kívánok mindenkinek! Talán nem meglepő, hogy ugyanaz az érzés kerülget, amit két nappal ezelőtt is kifejezésre juttattam az egyszemélyes országvezetéssel kapcsolatban, csak nem tettem hozzá, hogy ugyanez érvényes az egész kormánynak nevezett zenekarára is. Tegyük akkor többes számba: undorítóbbak, mint bármikor eddig voltak. És nem igaz, hogy lehetne ez másképp is. Tizedik éve nem lehet másképp, csak így, ahogy az Orbán-kormány nyomja. Padlógáz, neki a falnak, kerül amibe kerül.

A tegnapi napnak számos abszolút legalja pillanata volt a parlamenti szemforgatással bezárólag (via Kocsis Máté vagy Dömötör Csaba versus Jakab Péter, Tordai Bence, Szabó Tímea), értsd: miután hétről-hétre beleszarnak az ellenzék sápadt orcájába, kocsmai szintű nemválaszokkal intézik el a hatalomnak címzett közérdekű kérdéseket, ki vannak akadva azon, hogy Jakab Péter beleül az elsőszámú országrontó székébe, és azon óbégatnak, hogy a parlament tekintélyét minden értelemben őrizni kell. Nem vicces, de ténykérdés, hogy a kétharmadukba soha egy pillanatra nem fért bele a korrektség, a politikai ellenfél emberszámba vétele. Éhes kisnyilasozás, piti politikai kalandorozás, deviánsozás a válasz arra, hogy tíz év alatt teljesen kiüresítették, meggyalázták és önmaga paródiájává züllesztették a parlament intézményét, ahol a viták, a párbeszéd helyét a mocsári személyeskedések, rágalmak, szitkok és minősítgetések vették át. Mivel boldogkarácsonyozni jelen állás szerint kínos és kellemetlen volna, marad a hangulatkeltő jajveszék. A jobboldali morális fölény álnok jajveszékelése. Amelyben csupán szimbolikusan jelentéktelen pillanat volt, hogy a melldöngető hazafiságával, a dicső magyar múlttal való öblögetésével nyomuló kormánypárti dacszövetség egyik névtelen katonája azt sem tudja, hogy melyik Zrínyi Miklósnak is szán emlékévet a kormány, de neki mégis bősz mondanivalója van a dologról. A szénné égés árán is.

Ezzel szemben egyáltalán nem csupán szimbolikus és jelentéktelen pillanat, amikor a nettó hazudozás miatt minden lehetséges fórumon elveszített perek után, az ugyanezekből az önérzetes álhazafiakból álló kormány kikéri magának a hazudozást. Mérföldkő az erkölcsi rothadás bűzét árasztó kormány ténykedéseinek sorában, hogy miután 8 millió állampolgár pofájába politikai tőkekovácsolási célzattal belehazudtak, és minden jogorvoslati fórumon elveszítették a hazugságaik miatt ellenük indított pert, még mindig kötik a lealjasodás ebét a NER karójához. Tegnap derült ki, hogy a Kúria döntése szerint a hazudozás kormányának (Rogán Bűnöző Antallal és a propagandagyárral a főszerepben) 2017-es, agyatlanul sorosozó, kamu nemzeti konzultációja valótlan és jó hírnevét sértő állításokat fogalmazott meg a Magyar Helsinki Bizottságról. Három bíróság mondta ki, hogy a kormány rohadtul félrevezető, a valós tényeket hamis színben feltüntető állításokat tett. A tavaly májusi jogerős ítéletet az elvtársak nem elfogadták, hanem megtámadták, sőtpláne felülvizsgálati eljárást kezdeményeztek a Kúrián, és többek között azzal védekeztek, hogy véleményt mondtak, nem tényt állítottak. Miután a Kúria döntésében a 8 millió választópolgárhoz eljuttatott hazugsággal arányos elégtételre kötelezte a bűnbandát (2 millió forintos sérelemdíj, bocsánatkérés az MTI-n keresztül, amelyet 30 napon keresztül a kormany.hu nyitóoldalára is ki kell szögelni), Rogán sóhivatala, amely újabban a főnök magánéleti lírájával kapcsolatban is állást foglal, és közleményeket ad ki, így reagált a Kúria ítéletére:

A minisztérium tudomásul veszi a Kúria döntését. A Helsinki Bizottság hiába tagadja és csűri-csavarja, akkor is tény, hogy egy Soros által pénzelt bevándorláspárti szervezet.

Ebben megint minden benne van, amit erről a retkes rezsimről tudni érdemes. Tehát eddig az volt az érv, hogy ők nem tényt állítottak, hanem véleményt mondtak. Majd miután minden szinten elbukták a pert, amit azért indítottak ellenük, mert hazug gazemberek, akkor úgy fogadják el a Kúria döntését, hogy közben tényként állítják azt a hazugságot, amiért büntetésre ítéltettek. Ez egyszerűen zseniális, erre mentálisan és morálisan egészséges ember pofájáról egyszerűen lesül a bőr. Az arroganciát, a cinizmust, a totális nemzeti hülyének nézést ezen a szinten művelni tényleg vegytiszta művészet. Más szavakkal: szégyen és gyalázat.

De legalább nem egyedülálló. Tökéletesen egyenértékű azzal az önkényuralmi meneteléssel – egy gondolat erejéig visszakanyarodva a tekintélyes Országgyűléshez -, amely úgy néz ki, hogy miután az újságírók parlamenti munkájának ellehetetlenítése és meggyalázása miatt az Azonnali pert indított a kommunistázó, morcos házmester és az Országgyűlés hivatala ellen a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon (=közigazgatási per), Orbán egyik lehűségesebb szolgája, a Varga Judit nevű igazságügyi miniszter és futballista családanya már a kereset másnapján beadott egy törvénymódosítási javaslatot, ami szerint a továbbiakban megszüntetnék az ilyen perek lehetőségét. Tehát a kormánypárt megértette újfent a megtorló, nyilvánosságot szűkítő, önkényes, erőszakos intézkedése nyomán kiváltott reakciók üzenetét: módosítják a közigazgatási perrendtartást, hogy ne lehessen csak úgy beperelni többek között az Országgyűlés Hivatalát sem. Mert itt a törvények egyetlen célt szolgálnak: a hatalom védelmét mindennel és mindenkivel szemben. Mezei állampolgárral, civillel, újságíróval, mindenkivel szemben. Csakafidesz.

És ahol csak a Fidesz van, ott az is simán belefér a napi ügymenetbe, hogy a Magyar Nemzeti Bank (kérdezzék meg a miniszterek elnökétől: kormánytól független intézmény) a miniszterek elnökének pereputtyánk (Tiborcz&Mészáros) ingatlanos cégétől vásárol kötvényeket. A Növekedési Kötvényprogram nevezetű akció játékszabályainak megfelelően (bővebben most nem fejtegetem) ez azt jelenti, hogy a Matolcsy Rómeó vezette jegybank 10 milliárddal ruházott be a 2 milliárd dolláros disznószerelő és Orbán vejének cégébe. Ez nyilván azért lehetséges, mert a miniszterek elnöke üzleti ügyekkel nem foglalkozik, pláne a strómanja és a veje üzleti ügyeivel nem foglalkozik, és még a látszatát is kerüli annak, hogy a holdudvara állami intézményekkel, közpénzekkel kapcsolatos ügyleteket bonyolít.

Nem tudom, mennyire vigasztaló mindezek után, hogy az Európai Néppárt új elnöke szerint nincs helye a pártcsaládban populistáknak, manipulátoroknak és autokratáknak. Már sok mindent hallottunk a hanyatló Nyugatról, amivel mélységesen egyetértettünk. Donald Tusk, aki Orbán zágrábi fájó hiánya ellenére is (ő akarta így) az EPP új elnöke lett kétségtelenül jól beszél, de remélhetőleg azt is tudja, hogy itt már beszélni teljességgel felesleges, ha azt nem követi konkrét cselekvés:

Nem fogunk feláldozni olyan értékeket a biztonság és a rend oltárán, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság, a tisztesség a közéletben, mert egyszerűen nincs szükség erre. Mert ezek a fogalmak nem zárják ki egymást. Aki ezt nem tudja elfogadni, az a mi családunkon kívül van.

Orbán és bandája már hosszú évek óta kívül van mindenen, ami európai és ami érték, ami előre visz, vagy ami a közjót szolgálja. Ha meg Orbán gazdáját, Vlagyimirovics elvtársat hallgatjuk, akkor egyenesen érthetetlen, hogy frászért kell februárig várni a Fidesz néppárti tagságáról szóló döntéssel. Üzengetni már 5 évvel ezelőtt is késő volt, úgyhogy Putyin elvtárs jóslatát sem kellene félvállról venni, miszerint egyes kelet-európai országok néhány év múlva kiléphetnek az Európai Unióból. Amennyiben 2028-ra a kelet-európai országoknak nem lesz már szüksége az EU-ra. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mégis mely kelet-európai országok azok, amelyek betegesen dörgölőznek Moszkvához és tagjai az Európai Uniónak. Akárhonnan nézem, nem sok ilyet tudok felsorolni, úgyhogy már csak az a kérdés: mire alapozza Orbán főnöke ezt az állítását. Mert azt igen nehezen tudom elképzelni, hogy mindenféle ok nélkül áll elő ilyetén bölcsességekkel.

Ezek után a szélsőséges fideszes fiókpárt Index elleni, a magyar nép elleni uszítás tárgyában tett feljelentését már igazán nincs kedvem kommentálni, egy istentelenül, irdatlanul rossz vicc lett ebből az országból, igaz nem egyik napról a másikra, de 10 év az akárhogy is hatalmas luxus volt.

Hasonló érzések kerülgetnek Balog Zoltán mélykeresztény ama állításával kapcsolatban is, miszerint számon kell kérni Magyarországon a humánus viselkedést. Valóban. Mióta Kósa főzseni jóvoltából kiderült, hogy a turistákat sem etetjük, de nem is éheztetjük, ez különösen megejtő.

És végül: nincs okom rá, hogy elhallgassam a Katona József Színházzal, konkrétan Gothár Péter rendezővel kapcsolatos zaklatási ügyet sem, és lesz is szó róla bővebben, de amit e tárgykörben a fideszes propagandamocsár művel az öblös balliberálisozás kedvéért, az megint penetránsan ocsmány. Amikor a zaklatást nem azért ítéljük el, mert a zaklatást minden körülmények között elítéljük, hanem azon nyammogunk, hogy kicsoda az illető (pl. a balliberális kulturális világ egyik jelképe, volt SZDSZ-es politikus, a balliberális szellemi élet egyik meghatározó alakja, stb.). Minden jót!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.