Február 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Megvannak az ázsiai gyökerek is

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,653,101 forint, még hiányzik 1,346,899 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hát mi ez, ha nem egy újabb világraszóló siker?

A CEUT-t már sikerült elüldözni, az MTA-t éppen beszántják. Bőven itt az ideje megfigyelni az izét ezekkel a kirobbanóan demokratikus országokkal közösen. Pláne, hogy sikerült a kormánynak meglelnie a keresztény gyökerei mellett az ázsiai gyökereit is. Szakember van dögivel, de én javasolnám Kósa Lajost és Németh Szilárdot megfigyelőnek. Komolyan.

Magyarország megfigyelői státust kapott a Nemzetközi Türk Akadémiában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap az MTI-vel telefonon Biskekből, a kirgiz fővárosból, ahol a türk-nyelvű országok együttműködési tanácsának külügyminiszteri szintű tanácskozásán vett részt.

A szervezet hétfőn tartja államfői és kormányfői tanácskozását. Ennek előkészítéseként zajlott vasárnap a külügyminiszteri ülés. Az együttműködési tanácsban való magyar megfigyelői részvételről hétfőn döntenek, ennek előszobájaként hagyták jóvá a külügyek vezetői vasárnap Magyarország megfigyelői státusát a Nemzetközi Türk Akadémiában – emelte ki a magyar diplomácia irányítója. 
    A tudományos és kulturális kutatást, valamint együttműködést segítő Nemzetközi Türk Akadémiát 2012-ben hozta létre Kazahsztán, Törökország, Azerbajdzsán és Kirgizisztán.
    Szijjártó Péter kifejtette, a részvétel a Nemzetközi Türk Akadémia munkájában azt jelenti, hogy a türk népek történelmét kutató, turkológiai kutatásokat végző nemzetközi intézmény munkájában ezentúl magyar kutatók is részt vehetnek.
    Hozzátette, Magyarország álláspontja egyértelmű abban, hogy Európa számos kihívással néz szembe. Annak érdekében, hogy az ország megfeleljen ezeknek a kihívásoknak, szükség van az együttműködésre azokkal az országokkal, amelyek akár gazdasági, akár energetikai vagy biztonsági szempontból Európa segítségére lehetnek.     
    Törökország hamarosan a világ tíz legnagyobb gazdasága közé kerül, a közép-ázsiai térség pedig dinamikusan fejlődik. Ezen felül a közép-ázsiai térségből számíthat Európa újabb gázszállítmányokra, amelyet Törökországon keresztül juttatnának el. Az ehhez szükséges építkezést Törökországban már megkezdték.
    A magyar külügyminiszter hangsúlyozta, biztonsági szempontból is fontos az együttműködés a térséggel. A régió országai ugyanis gátat szabhatnak a terrorizmus alapját adó, Európát is fenyegető eszméknek. A gazdasági együttműködés tekintetében ezek az országok segíthetnek abban, hogy Európa és a kontinens keleti szomszédsága között hatékony együttműködés épüljön ki. 
    Ezek az országok nagyra becsülik Magyarországot. Úgy tekintenek rá, hogy büszke történelmére, örökségét és hagyományait ápoló állam, amelynek örökségében ott vannak a keleti gyökerek. Ezt szem előtt tartva a türk-nyelvű országok egyre szorosabbá fűzik együttműködésüket Magyarországgal. 
    Biskekben vasárnap nyitják meg a III. Nomád Világjátékokat, Magyarország 36 fős küldöttséggel vesz részt a hagyományőrző eseményen – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!