December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Még most sem értik

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A DK törvényjavaslatot nyújt be, hogy bukott államfő ne utazgathasson közpénzből

A DK törvényjavaslatot nyújt be, hogy bukott államfő ne utazgathasson közpénzből – jelentette be Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője Facebook-videójában. „Novák Katalin bukott köztársasági elnök az a te adófizetői forintodnak köszönhetően most dél-Koreában és Japánban utazgat, még az is lehet, hogy első osztályon repülve oda. Ő az, aki kegyelmet adott a bicskei pedofilmentegetőnek, most pedig a Fidesznek köszönhetően volt köztársasági elnökként az adófizetők forintjaiból utazgat” – fogalmaz Sebián-Petrovszki László a videóban. „A DK ezt nem hagyhatja, ezért a parlamentnek törvényjavaslatot nyújtunk be arról, hogy minden méltatlanná váló köztársasági elnök a lemondás után semmilyen pénzt nem kaphat arra, hogy utazgasson.” A DK politikusa hozzátette: “a DK érted dolgozik, hogy megakadályozzuk azt, hogy a Fidesz kegyencei a te adófizetői forintodat luxusutazásokra költsék.” A videó a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán érhető el.

DK Sajtóiroda

Kiadó: Demokratikus Koalíció (MTI)

A baj az, hogy Novák Katalin nem bukott államfő. Éppen úgy, ahogy Schmitt Pál sem az. És ennél is nagyobb baj az, hogy ez kizárólag csak Orbán Viktor akaratán múlik, ahogy minden ebben az országban. A baj az, hogy még csak nem is érti sem a DK, sem a többi parlamenti ellenzéki párt azt, hogy az ő hibájuk, hogy ez így van. Ők tehetnek arról, hogy nincsen beleszólásuk semmibe. Mert lusták, mert tehetetlenek, mert alkalmatlanok. Mert nem értik a dolgok működését, mert tehetségtelenek, nem tudták megszólítani az embereket, nem tudnak sem együtt, sem külön elérni annyit sem, hogy ne egypártrendszerben kelljen élni. A baj az, hogy még csak nem is értik, miért történt ez így, nem értik, hogy közleményekkel nem lehet a politikában eredményeket elérni. A baj az, hogy másokban keresik a hibát, képtelenek az önreflexióra. Picsognak, hogy a propaganda Orbán kezében, a pénz, a döntések, az ország Orbán kezében, de amint jön valaki, aki megmutatja, hogy a propagandagépezet ellenére, sőt, minden nehézség ellenére lehetséges elérni, megszólítani és megmozdítani egy kritikus tömeget, akkor azonnal támadni kezdik. És még csak azt sem értik, hogy nem az élet kegyetlen, nem az emberek érdektelenek, nem másokon, kizárólag csak rajtuk múlik az is, hogy nem állnak melléjük. Mert gyengék, mert azt sem tudták elérni, hogy egy bukott államfő valóban bukott államfő lehessen. Akkor hogyan lehetne rájuk bízni az ország vezetését?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.