Október 5,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Meg leszünk védve, mint a vöcsök

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 165,595 forint, még hiányzik 2,834,405 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A júniusban indult Szeretem, megvédem! elnevezésű területvédelmi tartalékos kampány sikerét bizonyítja, hogy sok ezren érdeklődtek, több ezren jelentkeztek, mostanra pedig meghaladta a kétezret azok száma, akik szerződést kötöttek és csatlakoztak a Magyar Honvédséghez, és ezzel a tartalékosok közössége megerősödött – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a tárcavezető hangsúlyozta, rendkívül népszerű a Szeretem, megvédem! kampány, amelynek hatására a kétezredik újonc érkezése óta is folyamatosan növekszik a tartalékosok száma.

„Amióta a magyar területvédelmi tartalékos rendszer elindult, ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még soha nem jelentkezett a haderőbe. Magyarország nem behívót, hanem meghívót adott fiataljainak. Meghívót egy életre szóló küldetésre, egy olyan közösségbe, ahol az összetartozás, a közös felelősségvállalás és a bajtársiasság alapvető és elengedhetetlen

– fogalmazott a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a területvédelmi tartalékos katonák békeidőben olyan kulcsfontosságú feladatok támogatásában is részt vesznek, mint a határvédelem vagy az árvízvédelem.

A területvédelmi tartalékosok is bizonyították felkészültségüket a szeptemberi árvíz idején; a védelmi feladatok ellátásában a hivatásos és szerződéses állomány mellett a területvédelmi tartalékos katonák is helytálltak a gátakon – fűzte hozzá a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy területvédelmi tartalékosnak munka vagy tanulás mellett is lehet lenni, a tartalékosok szolgálatát anyagilag is megbecsülik, és folyamatosan várják az új jelentkezőket. A tartalékos katonák kiegészítik és segítik a hivatásos alakulatokat feladataik elvégzésében, a hét tartalékos ezred kapillárisszerűen behálózza az országot.

A Szeretem, megvédem! gondolat arról szól, hogy a tartalékosok ismerik és képesek megvédeni szűkebb környezetüket, a krízishelyzetekre is felkészülnek, hogy határozottan és szervezetten tudjanak reagálni az eseményekre, mindannyiunk biztonsága érdekében – közölte a honvédelmi miniszter. (MTI)

Akkor minden a legnagyobb rendben van. Akármi történik, úgy meg leszünk védve, mint a vöcsök. Jöhet jégeső, jöhet árvíz, jöhet Putyin hadserege, rendben leszünk. Nyugodtan lehet tovább támadni az Európai Uniót, a NATO-t, majd a hosszúnevű miniszter kihúz minket a csávából. Éljen!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.