Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Még egy ilyen és mehetnek vissza a balettba ugrálni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ez itt egy eszmecserére, vitára sarkalló álláspont. Egy vélemény, amellyel kapcsolatban ezúttal fontosnak tartjuk kiemelni: nem tükrözi a szerkesztőség véleményét. Viszont mivel nálunk a vélemény szabad, nem fogjuk egy órán belül technikai hibára hivatkozva eltávolítani. 

***

Na fiúk-lányok, ez így nem fog menni. Tegnapelőtt már szóltam, sejtettem, hogy hiába. A fővárosiak újonnan megválasztott főpolgármestere megadta az alaphangot.

„Ez a kampány messzire elsodort minket, de úgy tűnik, hogy visszatértünk. Az a köztünk korábban is meglévő kölcsönös tisztelet, ami az embernek szól, az most teljesen meghatározó – fogalmazott Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Biztos abban, ha például a jövőben egy szerződéssel kapcsolatos kérdése lenne, akkor felhívná Tarlós Istvánt, és a volt főpolgármester segítene is neki. A megválasztott főpolgármester arról beszélt a műsorban, hogy bár a Fidesz és Tarlós István negatív kampányt folytatott ellene az elmúlt időszakban, az sem neki, sem a városnak nem jó, ha ez a hangulat megy továbbra is.”

Még egy ilyen és mehetnek vissza a balettba ugrálni. De, a rohadt életbe, de! Ez a hangulat jó a fővárosnak, hogy neki melyik hangulat jó, az meg baromira nem érdekel, legföljebb sajnálom, ha inkább édelegni akar. Egy nyavalyás briganti pusztította ezt a szerencsétlen várost 9 évig. Már meg van bocsátva, már el van felejtve? Mi a túrót tetszik képzelni, hogy’ lesz ez tovább?! Könnyes mosoly? Tényleg fel akarja hívni a volt főpolgármestert? És az segítene neki? Ha segíteni kell, kisfiam, akkor irány a gyépé, keresünk egy kedves, szürkülőhajú, kontyos, szemüveges gyógypedagógus nénit, az majd segít a felzárkóztatásban. Miért kell máris igazolni a náci banda gúnykacajának alaposságát, miszerint az új főpolgármester alkalmatlan? Hát tényleg az?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.