Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Maszatolás, trollkodás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nyelvtanilag helyes, üde jó reggelt kívánok! Egyébként legtöbbször egybeírom a jó reggeltre vonatkozó jókívánságaimat, sőt. Olyan is volt már – és lesz a jövőben is -, hogy az akadémiai helyesírási szótárban foglaltakhoz képest valamit egyáltalán nem úgy írok, ahogy az illendő, és széles körben elvárt, valamint elfogadott is. Ezektől a szándékos elírásoktól és szándékolatlan elütésektől függetlenül mindig törekszem arra, hogy édesanyám nyelvét ne erőszakoljam meg, ne űzzek csúfot belőle, hanem lehetőleg kihasználjam a benne rejlő nagyszerű lehetőségeket, és ezáltal járulékos haszonként ne hozzak szégyent azokra az emberekre, akik hülyegyerekkoromban rávezettek az anyanyelv tiszteletének fontosságára.

Mindez teljes joggal nem érdekel senkit, viszont a média, majd a médiának nem nevezhető pártállami propaganda érdeklődésének középpontjába került Bangóné-Orbán Balázs helyesírási-megalázási mizéria mellett a fentiek okán nem tudok szó nélkül elmenni. Nem fogom megismételni, amit előttem már leírtak erről, de az biztos, hogy ez így nagyon nincs rendben. Hatalmas felelőtlenségre vall, hogy valaki ilyen igénytelen írást kiad a kezéből, akárki is legyen az. Párthovatartozástól, vallástól, nemtől és egyéb szociológiai ismérvektől függetlenül. Ha mást nem is, de azt biztosan bármelyik ellenzéki képviselő tudja, hogy kivel áll szemben. És azt is tudnia kellene, hogy amikor egy ilyen írást kiad a kezéből, akkor nem csupán magát hozza hülye helyzetbe, hanem fröccsen az állampárti trollkodásból mindenkire, aki nem az állampárt. Valaki tudja, hogy Bangóné mit kérdezett a miniszterhelyettes-államtitkártól? Nem tudja. Valakit érdekel, hogy az államtitkár mit válaszolt? Senkit nem érdekel. Pedig tök jó, hogy egy ellenzéki politikus a kormánytisztviselők potenciális megfertőződése miatt aggódik, miközben a kormány erre ívesen tesz. Lehet, hogy nem a helyesírása teszi a képviselőt, mint ahogy elvileg nem a ruha teszi az embert, de ez sajnos nem érv és nem mentség semmire. Az más kérdés, hogy ahol Schmitt Pál áLamelnök lehetett a Fidesz jóvoltából, és ahol ezek után egy fideszes államtitkár nyelvtan tanárral nyelvtantanárral demonstrálja politikai ellensége műveletlenségét, ott egészséges ember undorodva fordul el a közélettől. Nem jól van ez így.

Akkor sem, ha szimbolikus ügy ez ahhoz az általános nagy trollkodáshoz képest, ami a kormányzás helyére lépett tíz év alatt. Ami egyebek mellett most abban a „perverz” kormányzati kommunikációban ölt testet, amivel a járványt kezelik az elvtársak. Az, amit Budapesttel (és Pest megyével művelnek), ahogy pár nap leforgása alatt mindent és mindennek az ellenkezőjét is mondtak már, majd mintha mi sem történt volna, a főpolgármestert vádolják következetlenséggel és szoftkommunistázzák. Anélkül, hogy egyetlen beszélő fej is elnézést kért volna a félretájékoztatásért (ahhoz képest, hogy a budapestiek nem utazhatnak vidékre, és pláne nem aludhatnak ott, eljutottak odáig, hogy természetesen hogyne mehetnének a budapestiek vidékre). Amit a Szentkirályi-Gulyás páros előadott a bűnös város ügyében, és ahogyan a korlátlan teljhatalom igyekszik úgy általában is a saját felelősségét elkenni egy olyan veszélyhelyzetben, amit ők vezettek be, de egyáltalán nem hajlandóak megválaszolni, hogy konkrétan meddig indokolt a fenntartása, azzal a gyalázatos káosszal vetekszik, amibe a Kásler-Müller páros az egészségügyi rendszert taszította (lásd ITT vagy ITT az egyenes következményeket). Az ordító különbség Bangóné bűnével összehasonlítva, hogy itt közvetlenül emberi életek múlhatnak a dilettáns szórakozáson.

Az, hogy össze-vissza beszélnek, amikor egyik állításukkal agyonverik a másikat, hogy elsunnyogják a valós adatokat, hogy egyik sóhivataltól a másikig küldözgetik a polgárok eligazodását segítő konkrét információk iránt érdeklődő sajtót, majd közlik (Gulyás), hogy miközben az egészségügy minden erejét megfeszítve küzd, a kórházaktól rengeteg közérdekű adatot kért a sajtó, pedig nem helyes magatartás a sikeres védekezésért küzdőket pluszfeladatokkal terhelni, itt már nem bocsánatos bűn. A miniszterelnökséget vezető miniszter ugyan rendkívül jó véleménnyel van a bandájáról, és elnézően veregeti az önkényuralom vállát (a kormány akkor sem hibátlan, ha polgári erők alkotják), a közérdekű adatigénylések válaszadási idejének brutális meghosszabbításával összefüggő kormányinfós maszatolásához képest egy bűzölgő kupac fekália is gerinchúrosnak számít. Nem, a sajtó nem azért cseszegeti a kórházakat, mert nincs jobb dolga, hanem azért, mert az operatív törzs, amelynek kutyakötelessége lenne fontos kérdésekre válaszolni, ezt rendszeresen elmulasztja. Arról nem beszélve, hogy a járvány ellenére vannak más fideszes-állami szervek és nyúlványok, amelyek egyáltalán nem küzdenek minden erejüket megfeszítve a koronavírus ellen, de rájuk is vonatkozik a 15 helyett 45 napos válaszolási határidő, ami tetszőlegesen kitolható.

Úgyhogy ki lehet pakolni a lapokat az asztalra, ahogyan a főpolgármester is kérte. Karácsony szavainak kimagyarázása, üzengetések és sunyi hatalomtechnikai manőverek helyett kéretik előállni a járványügyi adatokkal: a Budapest területén elvégzett hivatalos és a kormányzat által elfogadott PCR-tesztek számával részletes bontásban, mellékelve a kormány Koronavírus-kutató Akciócsoportjának elemzéseit a járvány esetleges visszatérésének lehetőségéről. Ezen adatok ismeretében lehet felelős döntéseket hozni. Nem olyan bonyolult ez, viszont az embereknek joga van tudni – nem azt, hogy Soros mire készül, és hogyan sündörög a bivalyerős forint körül -, hogy mi indokolja a korlátozások fenntartását, vagy ellenkezőleg: a lazítást.

Meg úgy általában is jó lenne tudni, hogy miközben Merkely professzor rendkívül optimistán abban reménykedik, hogy nemsokára már simán csobbanhat a Balatonban (és ha ő, akkor mások is), miközben megy a konstans melldöngetés, hogy a miniszterelnöki bejelentésnek megfelelően, május 3-án tetőzött a járvány, és azóta is folyamatosan csökken az aktív fertőzöttek száma, tehát győztünk, valakinek majd mégiscsak meg kell válaszolnia (a kipcsak törzsfőnök már be is ült a mikrofon elé a rádiójában), hogy akkor milyen célt szolgált a katonai hadgyakorlatozás, amiből a kórházkisöprés lett, mi indokolja, hogy ennek okán egy rakás ember nem kaphatta/kaphatja meg a szükséges egészségügyi ellátást, mi indokolja a csilliárdos kínai beszerzéseket (a magyar kisvállalkozásban maszkot gyártók gyalázatos megszívatásával párhuzamosan), ha a sok ezer lélegeztetőgép mindössze 30%-ára van szükség, miközben egyes kórházakba még mindig nem jut védőfelszerelés.

És persze jó lenne tudni, hogy a gödi beruházással összefüggésben, soron kívül, az érvényben lévő rendkívüli törvényeket leszarva beengedett mintegy 300 koreai munkás miért fertőzött, vagy hogy Karácsony Gergely tehet-e arról, hogy a tatabányai kórház 46 dolgozója elkapta a koronavírust. Mert az amúgy kurvajó, hogy tonnányi vadhússal kedveskednek a kórházi dolgozóknak, ha már tisztességes bért nem adnak nekik, és ha a beígért bruttó félmilliós elismerés is ki tudja, mikor lesz esedékes. Az is tök jó, hogy a járvány örve alatt Rogán Bűnöző Antal és turisztikai köre privatizálhatja a Balatoni Hajózási Zrt. értékes ingatlanait, vagyonelemeit, de azt jó lenne tudni, hogy körülbelül mennyi időre kell még a korlátlan felhatalmazás a miniszterelnöknek ahhoz, hogy mindent tető alá hozzon, amit eltervezett? Várjuk megtisztelő válaszát.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.