Október 5,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Másodrangú állampolgárok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 165,595 forint, még hiányzik 2,834,405 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Átadták pénteken a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium új épületszárnyát és tornacsarnokát, az 5,16 milliárd forintos beruházás állami támogatásból valósult meg.

Egyházpolitikai modellünk az együttműködésre épül, ahol az egyház és az állam a társadalom javára együttműködik. Az állam és az egyház elválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását, mert egyszerre vagyunk tagjai az egyházunknak és polgárai a hazánknak” – mondta köszöntőjében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A politikus hozzátette, mivel a vallásos emberek nem másodrangú állampolgárok, az állam feladata hogy a közfeladatot átvállaló egyházi intézményeket ugyanúgy finanszírozza, mint állami vagy önkormányzati társaikat.

Rámutatott, azért van túljelentkezés az egyházi iskolákban, mert ezek természetükből adódóan a test-szellem-lélek összetettségének egységében gondolkodnak. „A tanterem és a tornacsarnok mellett templom is van, így az ember teljességét szólítják meg” – fogalmazott. (MTI)

Csodálatos! Egyrészt az, hogy ha semmi másra nincs, az egyházra mindig jut pénz. Közpénz. Mindenki adójából, anélkül, hogy bárki megkérdezné, akarunk-e ilyen célra pénzt áldozni, vagy inkább az állami iskolákat szeretnénk rendbe tenni, esetleg az egészségügyre költenénk, vagy például a gyógyíthatatlan beteg családtagokat gondozó családokat támogatnánk, de még legalább ezer olyan fontos feladat van, amire a kormány nagy ívben tesz, és amelyek fontosságban megelőzik az egyház zsebének kitömését. Ebben az országban nem a vallásos emberek másodrangú állampolgárok, hanem a valóban hívők és azok, akik nem óhajtanak az egyházi szabályok szerint vallást gyakorolni, mert más a világnézetük. Azt hinné az ember, hogy csak a világegyetem és az emberi ostobaság végtelen, de ez nem így van. A NER és az egyházak pofátlansága is az.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.