Május 24,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Maradt még valami, ami nem az övék?

Ameddig Mészáros Lőrinc vidéken terjeszkedik – értsd: felvásárolja azt a Mátrai Erőműtől a Balatonig -, addig Orbán Viktor veje, Tiborcz István felvásárolja a főváros legértékesebb, ámde üresen álló épületeit, hogy azokból luxushoteleket alakítson ki. Adjon be kérelmet szinte bármely épület megvásárlására, elutasító választ vélhetően soha nem fog kapni. Mégis ki mondana nemet a miniszterelnök vejének? Az már egy másik kérdés, hogy mégis miből van ekkora tőkéje a BDPST Groupnak? Az pedig már csak hab a tortán, hogy Tiborcz István és egykori cége a mai napig nem számolt el azzal a több mint 1000 millió forinttal – azt ugyanis az állam fizette ki az adófizetők pénzéből -, amellyel a magyarokat károsította meg, és amely végső soron valamilyen formában beleépült ezekbe a budapesti palotákba.

A gond ezzel csak az, hogy ezek a luxusszállodák nem a magyar adófizetőknek, hanem Tiborcznak és köreinek jelentenek bevételt, amely bevétel aztán még több egykori palota és villa megvásárlására adhat lehetőséget. Ezzel pedig eljutunk oda, hogy egyre nehezebb lesz úgy elmenni nyaralni bárhova ebbe az országba, hogy ne a NER valamelyik éppen aktuális üdvöskéjének termeljünk bevételt. Íme, az MTI közleménye a felvásárlásról, amelyben egyébként meg sem említették Tiborcz István nevét:

A BDPST Group ingatlanfejlesztő megkapta az építési engedélyt a Vörösmarty tér szomszédságában található, a Mahart-, valamint a Futura-házat is átölelő épülettömb komplex felújítására, abban ötcsillagos szálloda is helyet kap – közölte a cég az MTI-vel szerdán.

Az engedélyt április 8-án kapták meg. A tájékoztatás szerint a beruházás a főváros építészeti örökségének megóvása és értékmentése szempontjából is kiemelkedő jelentőségű. A patinás épületegyüttes, a felújítás után felsőkategóriás design hotelként, illetve prémium lakóépületként működik majd, de üzlethelyiségeknek is helyet fog adni. A korszerűsítés az olasz építésziroda, a Lissoni Architettura tervei alapján, magyar szakértőkkel szoros együttműködésben zajlik majd.

Az ötcsillagos hotelt a Marriott International lánc fogja üzemeltetni, az Autograph Collection Hotels márka alatt.Közölték: a fejlesztés a belváros három patinás, különböző építéstörténetű és homlokzatú épületének komplex felújítását foglalja magában. Az érintett három épület közül kettő közel egy évtizede üresen áll, emiatt az állapotuk teljesen leromlott. A három ingatlan közül kettő nemzeti műemlék besorolású, a harmadik Futura-háznak pedig a homlokzata áll helyi védelem alatt. 

A beruházó elkötelezett az épülettömböt határoló közterületek felújítása mellett is, ezért településfejlesztési megállapodást kötöttek Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatával. A megállapodás értelmében a beruházó hozzájárul a Vörösmarty tér és környezetének felújításához, illetve a helyi előírások szerint garanciát vállal az építkezés által igénybe vett útburkolatok sérülése esetén azok kijavítására. Közölték azt is, hogy az önkormányzattal történt megállapodás alapján az építkezés teljes ideje alatt, a lezárt területeket kiváltandó, 15 parkolóhelyet biztosítanak 300 méteren belül található parkolóházban a lakók számára.

A világörökségi helyszín és a nemzeti műemléki besorolású épületek indokolták a projekt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségő beruházássá nyilvánítását – írták.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS