Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Már nem tudják, mit csináljanak a fölösleges milliárdokkal

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A mai nap mérlege egy felújított templom – ahol beszédet mondott Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára -, illetve egy református egyházközösség gyülekezeti házának átadása. Nemzeti szalagok és hálaadó szentmisék mindenhol, ami valamiért most, a járvány talán legkritikusabb szakaszában fontos a kormány számára.

Ahogy kell, e legutóbbi átadására kisgyermekeket is kizavartak, akiket az a megtiszteletés ért, hogy tarthassák a nagyemberek által átvágott nemzeti szalagot. Eközben a vendéglátósok azért imádkoznak, hogy a kormány segítsége nélkül ne menjenek csődbe. A kisvállalkozások vezetői szintén csak imádkoznak, hogy túléljék ezt az időszakot. Mindenki imádkozik, hiszen a kormány segítségére hiába várnak. Ők jelen pillanatban az egyházak kisegítését tartják a legfontosabb teendőnek, és nem kívánnak holmi munkanélküliekkel foglalkozni. Dolgozzanak és oldják meg a problémáikat.

Magyarországon a szociális háló, mint olyan, már nem nagyon létezik. Elég egy hirtelen jött változás és az ember rögtön az utcán találhatja magát, ahonnan nagyon nehéz már visszatérni a társadalomba. De majd az egyházak biztosan óriási segítséget fognak nyújtani ezeknek az embereknek, ezért is volt szükség a több milliárd forintos templomfelújításokra. Végül is hely az biztosan lesz, ahol elláthatják majd a járvány miatt munkájukat vesztett, majd később hajléktalanná váló embereket.

Az értékek megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Fejér megyei Pázmándon.

Soltész Miklós a kormánytámogatással megújult a római katolikus templomban úgy fogalmazott: „A pusztításra elődeink értékeinek megőrzése a válasz.” Az államtitkár a szentmisét követő beszédében azt emelte ki, hogy a katolikus egyház kétezer éve „kősziklán áll” és a szeretetre, békességre törekszik, ezt közvetíti minden korban a kultúra, a művészetek és az építészet által. Mégis a keresztényekre mindig az üldöztetés és pusztítás vár, elég csak a török időkre vagy a kommunizmus évtizedeire gondolni – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, a kormány 16,5 millió forintot biztosított „a siralmas állapotba került, statikailag megrogyott épület” szerkezeti és külső megújításához, amihez a Székesfehérvári Egyházmegye és a hívek kisebb és nagyobb adományokkal is hozzájárultak. Soltész Miklós örömét fejezte ki, hogy a pázmándiak egy megújult templomot hagyhatnak örökül a gyermekeiknek, akik – mint mondta – tovább fogják vinni a keresztény hitet a településen. Megjegyezte: a templom belsejét látva akad még teendő, azt is meg kell szépíteni.

Tallér Krisztián plébános a mise után újságíróknak elmondta, hogy a Boldogságos Szűz Szeplőtelen Fogantatása templomot a török kiűzése után, a 18. század elején a jezsuiták építették. A torony vélhetően ennél jóval idősebb. Az 1990-es években a tetőzet újult meg, azon kívül más felújítás nem történt, ezért is voltak komoly statikai problémák. Jelezte, hogy a felújítási munkálatokat több ütemben végezték: elsőként az templomépület szétnyíló födémjét betonkoszorúval erősítették meg, utána a harangtornyot is megerősítették, majd a homlokzat és a torony külseje újult meg.

Elmondta: a felújítás 35-40 millió forintba került. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.