Illegális bevándorlás – Szijjártó: az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett a magyar kormány ellen
Budapest, 2018. június 18., hétfő (MTI) – Az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett a magyar kormány ellen azért, mert az megvédi a magyar emberek biztonságát az illegális bevándorlással szemben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-vel.
Szijjártó Péter nyilatkozatában arra reagált, hogy Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a világszervezet Emberi Jogi Tanácsa 38. ülésszakának hétfői megnyitóján az amerikai bevándorláspolitikát, Kínát, Mianmart és Magyarországot is bírálta.
A főbiztos Magyarországot a készülő „Stop Soros” törvénycsomag miatt kritizálta, amiért az korlátozásokat vezetne be a menekülteket segítő szervezetekkel szemben, és büntetné az emberi jogokkal kapcsolatos megfigyelést a határokon, illetve a határzónákban, a migránsok támogatását információ- és jogsegélynyújtással.
Szijjártó Péter közölte: a főbiztos figyelmébe ajánlják a tényeket, melyek szerint az elmúlt 3 évben több mint 330 ember halt meg és több mint 1300 sérült meg Európában „a migrációs hátterű terroristák támadásai miatt”. A miniszter hangsúlyozta: az illegális bevándorlást nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik. A „Stop Soros” törvényjavaslat célja pedig mindazoknak a megállítása és megbüntetése, akik szervezik az illegális migrációt, és bevándorlókkal akarják elárasztani Európát – tette hozzá Szijjártó Péter.
Az ENSZ vs Magyarország harc megkezdődött, legalábbis Szijjártó Péter szerint biztosan. Mivel az ENSZ emberi jogi főbiztosa kritikával illette a kormányt, a készülő Stop Soros törvénycsomag miatt, ezért azonnal rohadjanak is meg. ENSZ, EU, USA? Mit számít nekünk, harcot hidertünk mi bárki ellen. Aki nem ért egyet a kormánnyal és idehaza tartózkodik az hazaáruló, aki pedig ezt külföldről teszi, az ellenség. Reméljük a kormány már megkezdte a harcra fordítandó közpénzek átcsoportosítását.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.