Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lennie kell egy pontnak, ahol az elvakult, önként vállalt idiotizmus alulmarad a józan ésszel szemben

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt kívánok! A nehezén már túl vagyok, mehetek vissza aludni. A frásztól a pánikig terjedő skálán már végigrohangáltam, mire kivilágos kivirradt lett, úgyhogy tulajdonképpen már kellemesen lefáradtam. Ennek tudatában kell ma engem felelősségre vonni bármiért is. Ez inkább a kollégáknak szól, mint a nagyérdeműnek, de jobb, ha hivatalosan is állást foglalok erről, hátha a nyilvánosság ereje majd jól megvéd. Kivételesen nem migránsoknak álcázott turistákat láttam Cegléd utcáin, csak a számítógépem döntött úgy, hogy még szivatóval sem akar elindulni a vasárnap reggel örömére. Aztán addig melengettem, ameddig megadta magát.

Úgyhogy máris témába helyeztem magunkat frászügyileg, erről ma reggel két idegroham között olvastam egy jó kis posztot. Nem arra a tegnapi sajtóértesülésre gondolok, miszerint Pintér Olajszőkített Sándor örökzöld orbánista belügyminiszter elvtárs – a főnökével ellentétben – megunta a dicsőséget és a választások után visszavonul, azaz nem vállal újabb megbízatást. Ez egyáltalán nem ijesztő és félelmetes, hacsak az nem, hogy találhatnak a helyére még egy nála is kártékonyabb utódot. Azért remélhetőleg megpihenése nem lesz egyenértékű azzal, hogy következmények nélkül örökre eltűnik a süllyesztőben, mintha nem is lett volna, és évtizedes rombolása a feledés jótékony homályába merül. Hanem az történt, hogy ezen a héten derült ki: a BBC és a Netflix Trójáról készülő új sorozatában fekete színész játssza többek között Zeusz és Akhilleusz szerepét. Nem mondom, hogy ez egy teljesen szokványos megoldás, mármint az, hogy a görög istent egy fekete színész játssza el, de a propagandamédia szakmunkásai egyenesen rohamot kaptak és felvázolták a sötét jövőt:

Vajon az István, a király újragondolásába már az is beleférne, hogy István fekete, esetleg mondjuk román volt? Vagy egy új Egri csillagokban Dobó Istvánról kiderülne, hogy ő is muszlim volt, mint az ellenfelei? Talán eljutnánk oda is, Széchenyi István nő volt.

Ezt a dilemmát képzeljük el, amikor a Fidesz szarlapátolója, aki egyébként egy olyan kormányt támogat önkritikátlanul, amelyik folyton kikéri magának a rasszista, antiszemita, homofób és egyéb vádakat, azon morfondírozik, hogy románnak, vagy négernek lenni nagyobb gáz. A tragédia az, hogy ezek a szellemi árvízkárosultak semennyire nem érzik a súlyát annak a pusztításnak, amit maguk körül végeznek ezekkel a nyomorúságos, jól fizetett hergelő szólamokkal.

Azt hiszem, abban viszont megegyezhetünk, hogy a sötét korok új életre kelő súlyos emlékei itt nyaldossák bűzös leheletükkel a tarkónkat. Ehhez itt a remek hír: körlevélben utasítja a szakképző iskolákat a Nemzeti Szakképzési Hivatal, hogy mi a teendő, ha a még mindig ki nem nyírt aljadék kormánykritikus média megkeresi őket. Egyszerű: az iskolák mostantól nem nyilatkozhatnak önállóan, saját kútfőből, mindent a hivatallal kell egyeztetniük. Rossz viccnek tűnik, de amellett, hogy nem vicc, másrészt a nemzeti nyomorba döntés és függőségbe taszítás újabb fejezet körvonalazódik azáltal, hogy az intézményeknek sajtómegkeresés esetén ezentúl hírzárlatot kell elrendelniük, adatot kell gyűjteniük, a kérdésekre választervezetet kell írniuk, azt el kell küldeniük a hivatalnak, onnan pedig iránymutatást küldenek. Nehogy a büdös életben önállóan bármit is lépni merészeljenek, amire a kibaszott hivatal előzőleg nem adta áldását. Éberség, elvtársak, mert ha nem figyelünk oda a sajtó lebontja a virágzó magyar demokráciát! Nincs lejjebb? Lesz lejjebb!

Egy másik dimenzióban mindeközben: a 2018-as esztendő a tagállamok közötti viták éve lesz, aminek az a legfőbb tétje, hogy minimális szolidaritás mellett fennmarad-e az egység az EU27-ek között, vagy ennek alternatívájaként még az is elképzelhető, hogy 2020 után külön költségvetése lesz az euróövezetnek (Bruxinfo/hvg.hu). Egyes uniós diplomaták szerint az önálló eurózóna büdzséjének kérdése simán napirendre kerülhet, ha nem sikerül dűlőre jutni elsősorban a visegrádi országokkal a migráció területén, a szolidaritás ügyében. Jóllehet a kötelező menekültkvóták értelmét több nyugat-európai tagállamban is megkérdőjelezik, de még őket is irritálja az a csökönyös elutasítás és minimális kompromisszumkészség, amit a V4-ek és főleg Magyarország és Lengyelország részéről tapasztalnak. Nem szükséges, de azért lefordítom: az Unió sorsa azon múlik, hogy a belpolitikai túlélésük okán a deszkán kecskeszarként pattogó kelet-európai illiberálisokat leültetik, vagy végignézik, ahogy napról napra uszítanak az Unió ellen, ahogy felveszik a zsetont és kivonják magukat a közös terherviselés alól. Azt én nem tudom, hogy 2018 minek az éve lesz, de ha ez így megy tovább, akkor semmi jóra, és semmilyen közös európai jövőre nem számíthatunk. Mi se, de azok se, akik még mindig nem akarják elhinni, hogy amit látnak, az tényleg létezik, öl, butít és nyomorba dönt. Az persze más kérdés, hogy ha Orbánék megnyerik az újabb választást, az oly jól ismert pávatánc szellemében mivé fog szelidülni a harcos renitencia.

Ne hallgassuk el, mert rendkívül fontos: több ezer diák tüntet iskola helyett január 19-én. A tanulók kezdeményezése a penetránsan szar oktatási rendszerre akarja felhívni a figyelmet, a szervezők több ezer résztvevőre számítanak. A tiltakozás szervezője, Gyetvai Viktor világossá tette, hogy bár még nem kaptak megkeresést egyetlen párttól sem, nem fogadnák el, hogy az eseményhez bármelyik párt csatlakozzon. Ennek ellenére már most borítékba teszem, hogy a lakájmédia elvtelen gépezete hogyan fogja megpróbálni a bukottnak és Soros-ügynök pártok gyülekezetének titulált ellenzékkel összemosni a diákok kezdeményezését. Valahol remélem, hogy eljön az a pont, amikor a magyar társadalom, amelyik nem állt ki az egészségügyi dolgozók mellett, de még a pedagógusok mellett sem, amelyik rendre cserben hagyta az éppen aktuálisan szívatott és kizsigerelt csoportot, a gyerekei mellett végre kiáll és nem hagyja, hogy egy ótvar bűnbanda megint leseperje az asztalról a jövőjüket érintő sorskérdéseket. Lennie kell egy pontnak, ahol az aberrált, elvakult idiotizmus alulmarad a józan ésszel szemben. Hát nem csodálatos végszó ez? De. 🙂

Akkor nem is csépelem tovább a szavakat, legyen ennyi elég belőlem. Csak átmenetileg, mert aztán visszatérünk. Addig is némi muzsika szolgáljon ébresztőnek a kávé mellé. Szép napot mindenkinek!

 

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.