Augusztus 13,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Legyenek csak rémálmai, megdolgozott értük

Erős jó reggelt kívánok! A tegnapi nap után újfent indokoltnak érzem a jelzőt. Nagy a kísértés egy egészséges szepukku elkövetésére, de elég nagy baromság lenne. Egyrészt nem vagyok szamuráj, másfelől nincsen uram/gazdám/parancsolóm, harmadrészt nem nekem kell dicsőséges halált halni azért, hogy a családomnak ne kelljen szégyenkeznie mások főállású, évtizedes becstelenség miatt. Úgy jön ide a harakiri lánykori neve, hogy Japánban járt a nemzeti küldetéstudat, ahol nem stadiont avatott, hanem tárlatot nyitott meg. És szónokolt. Az nagyon megy neki, ha van előtte egy darab papír, amiről fölolvashat. Íme egy adag okosság:

További dakota kipcsakságok:

Egy japán nehezen értené meg a magyarokat, mert Japán egy nagy nemzet, négyszer akkora a területe, mint Magyarország, a népessége pedig tízszer akkora. Egy japán biztosan azt gondolja, hogy japán ember mindig volt, van és lesz, japánok nélkül nem lehet elképzelni a világot.

Ezzel szemben a magyar egy kisebb nemzet, mint a japán, ezért az a gondolat motoszkál bennünk, hogy a világot, az emberiséget Magyarország és a magyarok nélkül is el lehet képzelni. Visszatérő rémálmunk, hogy egyszer megjelenik a Jóisten Magyarországon, megkérdez minket, mi végre vagyunk a világon, és ha mi nem tudunk válaszolni, kihúz minket a nagy könyvből, ahova a nemzetek vannak felírva.

Amikor Magyarországon japánokkal beszél, az a benyomása, hogy több dolog köt össze minket, mint amennyi elválaszt. A szellem, az érzelmek és az erények közös metszetét azonnal felismerik, ha egy magyar beszél egy japánnal.

Magyarország távoli, furcsa ország, furcsa emberek vannak ott…

Nehéz szavakba önteni ennek a hagymáznak a lényegét, de megpróbálom. Egyrészt nehéz elhinnem, hogy egy kiállításmegnyitó önmagában japán kiruccanást ért a miniszterek elnökének, de ha már ez a hivatalos verzió. Az összes lábbelim tele van ezzel a szájbarágós filozofálgatós műfajjal, amely mindig valamilyen ócska, indokolatlan nemzetkarakterológiai általánosításba fullad, amire a fennséges királyi többes teszi fel a pontot. Amellett, hogy természetesen fingunk nincs, mire gondol egy japán, amikor gondolkodik, szeretném leszögezni, hogy nekünk nincsenek közös metszetű visszatérő rémálmaink, drága miniszterelnök úr. Önnek lehet, hogy vannak, és legyenek is. Önnek tényleg kínos lesz Isten színe előtt bármilyen kérdésre válaszolni; remélhetőleg lesz néhány. Ám az egészen biztos, hogy becsületes embernek viszonylag ritkábban vannak rémálmai, mint a nem becsületesnek. Abban pedig, hogy Magyarország nem csak távolról, hanem közelről is egy igen furcsa helynek tűnik, az elmúlt tíz éves politikai-gazdasági háborúnak lemoshatatlan szerepe van. Szóval legyenek csak rémálmai, megdolgozott értük, a teljes magyar nemzetet viszont ne keverje össze magával.

Jó látni, hogy közben a kedves felesége is hat, alkot, gyarapít a maga helyén, és pontosan azzal az önkritikátlan pofátlansággal röhög bele az orcánkba, ami – feltételezem – családi követelmény. Lévai Anikó, aki a Magyar Konyha című gasztronómiai magazin szerkesztőbizottságának elnöke egy, a fenntarthatóság és a klímaváltozás jegyében rendezett konferencián mondta meg a tutit. Amellett, hogy magyar vendéglátás és a hazai alapanyagok minőségének jelentős javulását méltatta, ezt állította:

Kincs van a birtokában annak, akinek földje van, azonban aki tudja, hogyan kell megművelni a földet, a túlélés zálogát tartja a kezében.

Ezt szerintem sem félreérteni, sem kimagyarázni nem lehet. Az Orbán-família, a Mészáros, a Csányi és még jónéhány szerencsés műkörmös politikusfeleség családja túl fog élni. Ez sem volt ingyen: egy rakás tisztességes, becsületes, a földműveléshez értő embert is ki kellett forgatni mindenéből, hogy a nagy túlélőknek jusson, de sikerült. Ennek dacára szerintem Anikó asszonyban sem sok irigylésre méltó van, szerintem neki ébren is vannak rémálmai. De hát ez egy ilyen szakma.

Pont olyan visszataszító tudniillik, mint az Orbán-kormány kancelláriaminiszterének lenni, és viszonylag emberarcú  kultúremberből kocsmai trollá zülleni. Gulyás Gergely, aki a nevére vette Áder János és családja (meg egy rakás más intézményvezető) anyagi megbecsülését garantáló törvényjavaslat benyújtását, azzal a lendülettel meg is sértődött (Áder helyett is), amiért az ellenzék kritizálta a döntést:

A törpefrakciók vezetői ma félmillió forinttal keresnek többet a köztársasági elnöknél. Ez azért van így, mert amikor a képviselői béremelésekről szavazott az országgyűlés, akkor az ellenzéki képviselők jelentős része is támogatta saját fizetésük megemelését. 

Aha. Tehát miután a fideszes országgyűlés, amelyik a fideszes kétharmaddal azt szavaz meg, amit akar, és tíz éve leszarja, hogy az ellenzék mit akar, vagy mit nem akar, Gulyás Gergely azt állítja – egy egészséges törpefrakciózás kedvéért -, hogy a képviselői béremelésekről szóló fideszes javaslatot ellenzéki képviselők is megszavazták. Tehát még véletlenül sem arról van szó, hogy sajnos úgy nem lehet fizetéseket emelni hogy csak a fideszesekét emelik, mindenki másét nem, és tökmindegy, ki hogy szavaz, a javaslat átmegy, hanem az van, hogy a törpepártok kussoljanak. Jó, de akkor mi a helyzet a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által indított petícióval, amelyben az érintettek a kesztyűbáb fizetése megduplázásának analógiájára a szociális ágazatban dolgozók fizetésének megduplázását kérik? Ha Kádernek 1,5 millióról 3 millióra emelik a jól megérdemelt illetményét, akkor a 160 ezret kereső szociális munkás fizetése rendben van? Úgy, hogy az a szociális munkás minden értelemben nagyságrendekkel érdemibb munkát végez, mint a bólogatásra idomított főpecás. Nekik Gulyás nem hisztizett bele az arcukba, egyszerűen figyelembe se vette őket.

A 160 ezerhez képest a 3 millió kurva soknak tűnik, de sehol nincs ahhoz képest a 2071 milliárd forinthoz képest, amit Mészáros és Szíjj építőipari cégei az elmúlt években zsebre tettek. Valahol a távolban felsír egy Simicska Lajos, aki ezekhez képest sehol nem volt már akkor sem, amikor még valaki volt. Az Állítsuk meg Brüsszelt! című nemzeti himnusz jegyében ebből a közel 2100 milliárdnyi tenderből  1537 milliárd forintnyit uniós programok részeként valósítottak meg, ez a teljes összeg 74 százaléka. (ITT a teljes elemzés, végigolvasni is keserves, és ez csak az építőipar). Furcsa ország, furcsa emberek, ja. És elképesztően cinikus elvtársak és elvtársnők, akik ennek fényében okádják a Magyarország elleni politikai boszorkányüldözés mantráját.

Hogy közben a kórházak adóssága az egekben, hogy márciusra 14, szeptemberre pedig már 32 kórháznak fogy el az elkölthető kerete? Semmi probléma, Kásler elégedett magával, mint az állat, és meglelte a felelősöket is: a kórházmenedzsment, a kedvezőtlen intézményi struktúra. Akkor jól van akkor. Remélem, a János Kórház nem tartozik ezek közé a nem megfelelően gazdálkodó intézmények közé, ott mókából és csínytevésből gyűjtenek adományokat pelenkára, vécédeszkára, lázmérőre, mert amúgy van nekik mindenük.

És mert a rémálmokkal küzdő nagyember mindig állja a szavát, és a kormány-Budapest megállapodáshoz is tartja magát, a fővárosi önkormányzat feje fölött, egyeztetés nélkül gyártatja a szervilis alattvalóival a színházak kivégzésének törvényét. Mert a hozzá hasonló megszállott, bosszúálló, frusztrált nyomorultak nem bírják elviselni, hogy a kultúra nem az ő bűzös nemzeti leheletüket árasztja minden pórusán, úgyhogy majd most politikai alapon osztják a pénzt, és Fidesz-felügyelet alá helyezik ezeket az intézményeket. Is. Királyság. Egy utolsó jó hír, hogy cserébe újabb csúcsot dönt a szegénység: egyre több magyar nyugdíjas nyomorog.

Ez  így szerintem is kerek, értik a fiúk az idők szavát, tanultak a hibáikból és küzdenek a rémálmok ellen tisztességgel, becsülettel. Ja, nem. Egyelőre nincs több mondanivalóm, köszönöm a figyelmet, később jövünk!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!