Október 21,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Legalább álláspontjuk van

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,691,677 forint, még hiányzik 1,308,323 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarországnak békestratégiája van!

Magyarország nem a háborút, hanem a békét támogatja, elkötelezett NATO-szövetségesként pedig mindent megteszünk mind országunk és ezen keresztül a védelmi szövetség megerősítéséért – emelte ki a honvédelmi miniszter a NATO védelmi miniszteri értekezletén, Brüsszelben. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a Szövetségnek folytatnia kell a megkezdett munkát: több erőre, képességekre és befektetésekre van szükség ahhoz, hogy elérjük védelmi terveinkben kitűzött célokat. Ehhez nemcsak a nemzeti haderők fejlesztésére, de a védelmi ipar megerősítésére is szükség van. Rámutatott: Magyarország az elrettentés és védelem területén elismert szövetséges, amely teljesíti NATO kötelezettségeit és aktívan kiveszi a részét a keleti szárny megerősítéséből. A magyar védelmi kiadások már az elmúlt évben elérték a GDP 2%-át, a fejlesztés tekintetében pedig másodikok vagyunk a Szövetségben – emelte ki.

Hazánk vezeti továbbá a magyarországi többnemzeti NATO zászlóalj harccsoportot és – Szlovákiával és Horvátországgal közösen – a szűkebb térségünkben tervezett NATO műveletek vezetésére szolgáló parancsnokságot is létrehoztunk Székesfehérváron. A találkozón természetesen szó volt Ukrajna támogatásáról is. A tárcavezető kiemelte, hogy az orosz-ukrán háború kapcsán a magyar kormány álláspontja továbbra is változatlan: „támogatunk minden olyan reális kezdeményezést, amely békéhez vezethet Ukrajnában. Meggyőződésünk azonban, hogy Zelenszkij győzelmi tervével nem lehet nyerni, csak veszíteni. Hazánk úgy véli, hogy csakis a valódi kezdeményezések és a párbeszéd vezethet a békéhez.” – húzta alá a miniszter.

Kiadó: Honvédelmi Minisztérium (OS)

Hogy ezt vajon mikor fogják befejezni, azt azért jó lenne tudni. Szóvirágokkal, előregyártott szövegpanelekkel, propagandagyári selejtekkel marhára nem lehet már meggyőzni senkit semmiről. Az, hogy a védelmi kiadások most elérték ezt a szintet igazán remek, de egészen idáig – az Orbán-kormány teljes működése alatt – mélyen az elvárások alatt voltak. Most hirtelen vettek mindenfélét, és eléggé valószínű, hogy pár embernek szépen fialtak ezek az üzletek. Azt azonban kötve hiszem, hogy jelenleg a NATO-nak aktív szerep jutna az orosz-ukrán háborúban. A tagállamok védelmében és az elrettentésben annál több. Azt pedig még ennyire sem hiszem, hogy akár az ukránok, akár bárki ezen a világon a magyar kormány állaspontjára lenne kíváncsi.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.