Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kultúrizé

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras jó reggelt! Ami most nincs ugyan, de ha igaz, pénteken itt a tavasz. Addig már fél lábon is kibírjuk.

Napok óta megy megint a felvételihez szükséges nyelvvizsga bizonyítvány, ami mégsem szükséges, de majd az lesz, mert ártunk és ormányunk elszánt ebben az ügyben. Is. Hallom az érveket pro és kontra. Mert kell az, legyen már feltétel, elvégre Európában élünk és persze ezzel szemben áll az, hogy a nem elitiskolában tanuló gyerekek szülei nem tudják megfizetni a magántanárt, anélkül pedig nem megy. Arról nem beszélve, hogy a vizsga is pénzbe kerül. Egy dologról nem esik szó soha, vagy csak én maradtam le róla.

Mi van az idegennyelvi érettségivel? Az miért nem felel meg? Azt mondja az állam, hogy olyan szar a nyelvoktatás, ami nem éri el a szükséges szintet? Ha kell külön nyelvvizsga, miért nem kell külön magyar, matek, akármilyen vizsga is? Külön-külön vizsgahelyeken, pénzért. Sőt, akkor már el lehetne törölni az érettségit is, mert mi a fenének? Nem?

A zorigo közben faliújságból átment vicclapba. Szoktam néha olvasgatni a Hírcsárdát, időnként jókat vigyorgok, de ugye Origót nem kimondottan ilyen célból nyit meg az ember. Márpedig most sikerült. A portál újságírója (nagyjából az összes, mert más nevet nem nagyon szoktam látni) kihirdette a tutit: Ismét lebukott az egyik ellenzéki fake news-gyár címmel. Most éppen a Népszava bukott le csúful, mert azt írták, hogy a minisztérium küldött egy listát a külképviseleteknek azoknak a neveivel, akiket meg lehet hívni a rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre. Az Origo megkérdezte Menczer Tamást, aki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára (ezt átmásoltam, képtelen vagyok megjegyezni), mire Menczer úr azt mondta, hogy nem is igaz, nincs ilyen. Meg azt is mondta, hogy:

Egyébként természetes, hogy van egy ilyen lista, hiszen a kultúrdiplomáciával foglalkozó helyettes államtitkárság feladata, hogy készítsen javaslatot, ez a dolga.

Jajólvanakkor. Nem pontosan vágom, hogy ez esetben mi volt az álhír, de miután az Origo futószalagon gyártja az ilyesmit, biztosan sokkal jobban tudják. De ez még kevés lett volna ahhoz, hogy a portál és a hosszú beosztású államtitkár beverekedje magát a jóreggeltbe, ámde találtam valami izgiset az interjúban:

Tudom, hogy a balliberális oldal évtizedeken keresztül megszokta, hogy a kulturális életet száz százalékban leuralja, azonban ezt nem tudja elfogadni – mondta Menczer. Azt a gyakorlatot pedig soha nem fogom sem támogatni, sem eltűrni, hogy a kulturális élet szereplői közpénzen részt vegyenek külföldi kulturális rendezvényeken, majd ezeken a megválasztott magyar kormányt kritizálják – zárta szavait.

Ezt mondta Menczer Tamás. Értelmezzük akkoron ezt most szépen.

a kulturális élet szereplői közpénzen részt vegyenek külföldi kulturális rendezvényeken, majd ezeken a megválasztott magyar kormányt kritizálják

Itten az a nagy gondság, hogy a kulturálisan túlképzett államtitkár úr picit keveri a dolgokat. A közpénz az pontosan az, ami a neve alapján valószínűsíthető. A köznek az ő pénze. Abba befizet mindenki, azok is, akik nem választották meg Orbán Viktort királynak. Sőt, ők vannak többen. Namost. Ebből az következik, hogy a közpénz nem a kormány pénze. Nem is Menczer Tamásé. A sánta kutyát nem érdekli, hogy ő mit támogat és mit tűr el. Ugyanis őt is mi fizetjük. Mi, a köz. Tehát a mi alkalmazottunk. Eddig lehetett követni? Akkor jó. A kulturális élet szereplői, sőt, a sarki hentes is akkor kritizálja a magyar kormányt, amikor úri kedve úgy hozza. Merthogy neki joga van ehhez. Ahhoz viszont a magyar kormánynak nincsen joga, hogy az én befizetett adómból Mándoki Dzsingiszkánt és hasonló alakokat tömjön pénzzel. Még akkor sem, ha Orbán Viktor szerteágazóan kifinomut ízlésvilága Nagy Ferótól Mága Zoltánig hullámzik, mint a lábmosó lavór. Lavor. Lavoár. Namindegy.

Németh Szilárd – nyugi, nem főzött pacalt, még túl korán van – gratulált Kelemen Hunornak. Idázem:

Kedves Hunor!

Gratulálok neked és a magyaroknak a szép eredményhez!

Hajrá, székelyek!

Utolsó értesüléseim szerint – most nem fogom előkotorni a pontos számokat, mert mindegy is – Kelemen Hunor picit több mint 4 százaléknyi szavazatot szerzett. Ehhez nem tudom miért kellene gratulálni, bár ha a részvétel a fontos, akkor indokolt. A magyarlakta területeken az országos átlagnál alacsonyabb volt a részvétel. Sokan – főként a fiatalabb, tanultabb magyarok – olyan román jelöltet támogattak, akiben látják a közös jövő lehetőségét. Ja, még annyit üzenek Szilárdnak, hogy az Erdélyben élő magyarok nem mind székelyek.

Hamarosan suhanunk vissza és jól beszólunk. Addig is kellemes ébredezést.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.