NEHAZUGGY

Köszönöm, az én néplélekem jól van

Arról lenne szó nagyvonalakban, hogy… Á, inkább idézek, mert annyira, de annyira szép:

Visszacsatoljuk Trianont!

Ilyen jelszavú miniplakátok ezreivel ízetlenkedik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt – minap az egyik utcai kapuról szedtem le a szomszédban. Ezek az emberek nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy mivel viccelődnek, és hogy milyen súlyú is ez a kérdés. Ez a magyar társadalomban még ma is egy feldolgozatlan, élő seb. Ezen gúnyolódni több mint tapintatlanság. Akik ezt teszik, azok nem magyarok.

Ez a megjegyezhetetlen nevű minipárt jelentéktelenségével, harsányságával szóra sem lenne érdemes normál esetben. De mégis szót kell emelni, mert leköpték a magyar történelmi múltat, megsértették a magyar népléleket (sic!). Egy szavazatot sem érdemelnek.

Idáig tart az idézet, és bár hosszasan folytatódik még a sirám, kivételesen elégedjünk meg ennyivel. Természetesen senkinek nem venném el a kedvét, hogy maga olvassa el az értékes iránymutatást: ki mindenki nem magyar még, és főleg-pláne ki mindenki nem érdemel egy szavazatot sem április 8-án.

Ez az alkotás így, ahogy van, maga a tökély. Pontosabban nem egészen. Azért van valami átütően perverz, szánalmas és dühítő abban, hogy a vér- és igazmagyar, a nemzeti turultojásból kikelt fékezett habzású népszerűségnek és jó hírnek örvendő, humortalan, azaz folyamatosan ökölbe szorult aggyal közlekedő, minden rendszerben jól fekvő megmondóember felháborodik azon, hogy egy viccpárt viccet csinál abból, amit már ép ésszel elviselni egyre nehezebb. Tudniilik az állandóan sírva vigadó, múltba révedő, vélt és valós sérelmeket állandóan felmelegítő, a nemzeti identitást az emberség fölé helyező, e hamis képzetből folyamatosan szemétdombot várat építő, viszont sokaknak politikai alapon zsíros megélhetést nyújtó, egyébként mindent elpusztító véresszájú nacionalizmust.

Najó, van ám itt még finomság. A szerző úr mindenkit szépen egy kalap alá vesz, aki nem a Fidesz, és a vakbélgyulladást megszégyenítő humortalanságával felvértezve toporzékol afölött, hogy egy viccpárt viccet csinál abból, amit józan ésszel már nem lehet elviselni. Ők, akik nem a Fidesz, róluk tudni kell, hogy

megtagadták a történelmi múltat, a gyökereket, a hagyományt, az összetartó kovászt, a kereszténységet. Közös vonásuk, hogy nemzetidegenek. Nem véletlenül akarják visszacsatolni Trianont.

Tényleg, azért az így megvan, ahogy a Kutya Párt visszacsatolja Trianont? Remélem, mindenki látja már a lelki szemei előtt, és botránkozik is megfele, ahogy azt kell. Nos, az a helyezet, hogy az érintettség okán nekem eggyel több okom lenne megsértődni trianon visszacsatolása miatt, mint Stefka elvtársnak (igen, ma ő osztogatja/vonja meg a magyarság-plecsniket), de eszembe nem jutna. Akkor sem, ha tényszerűen én speciel – a Kutya Párttal ellentétben – nem vicceskedtem ezzel az élő sebbel és nem sértettem meg a magyar népléleket. Sőt, nem téptem ki a nemzet forrón lüktető szívét sem, és nem ittam a felbugyogó rubintpiros véréből neki.

Igaz, hogy ez azzal jár a fenti ábra szerint is, hogy nem vagyok magyar. Ám legyen. Az a rossz hírem van Stefkának és a többieknek, hogy nem érdekel. És ez egészen pontosan azóta van így, amióta csak az lehet magyar, aki szerelmes Orbán Viktorba, az ő pártjába, kormányába és minden lépésébe.

Ennek a trianon fölötti kesergésnek és önsajnálatnak ugyan meglehetősen szép nagy piaca van, de nekem ezen a piacon már semmit nem lehet eladni. Se kovászt, se gyökeret, se kereszténységet, se mindenkit túlövöltő, hamisan muzsikáló magyarságtudatot. Az ember ezeket a dolgokat magában hordozza, vagy nem hordozza, ápolja, vagy nem ápolja, de nem kérkedik és nem házal vele, mint a Stefkák és az igaz magyarok. Akik úgy vélik, ők a magyarság zsinórmértékei, a maguk feslett erkölcseivel, a mindenki mást eltaposó korruptságukkal, és azokkal a piros-fehér-zöldbe csomagult hazug szólamokkal, amelyeknek leghangosabb szócsövei – puzsérul szólva – a koronán tenyésző ferde kereszthez ferdítik a nemzeti identitást, ahelyett, hogy a keresztet egyenesítették volna ki.

Elég volt ezekből a minden rendszert kiszolgáló hajlott gerincű szolgákból, akik azóta lettek a legharsányabb  magyarok, mióta megélhetésileg ez a kifizetődő. Ha Stefka elvtárs szerint nem magyar, akinek 2018-ban a trianoni traumák és reumák fölötti siránkozás nem életcélja, akkor legyen így. Az én magyarságomat ez nem fogja derékba törni. Mert lehet, hogy egyesek szerint nem magyar az, akinek nem fáj trianon (nem zsidó az, akinek nem fáj a holokauszt), az én magyarságomba, nagyon sokak magyarságába ez a kirekesztés nem fér bele.

Úgyhogy nem omlott össze egy világ bennem az MKKP miniplakátjaitól, nem érzem magam sértve, és a néplélekem is köszöni szépen, jól van. Beszéljünk a fontosabb dolgokról. Mint már többször leírtam, meggyőződésem, hogy az Orbán-kormány hazafias-nemzeti ténykedései több trianonnyi veszteséggel és fájdalommal fognak járni. Akármilyen hangosan üvöltik, hogy a magyarságot vagy velük kell mérni, vagy senkivel. (Folytatása következik)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább