December 15,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kórházi fertőzés Magyarországon szinte már nincs is

Ma „munka” folyt a parlamentben, ezért mi is beszámolunk erről a különleges eseményről. Pontosabban egy interpellációra adott választ szeretnék kiemelni, mely szerint nem, hogy nem titkolja a kormány a kórházi fertőzésekben elhunytak számát, hanem azokat rendre publikálja. De ha ez nem lenne elég, a választ adó Rétvári Bence szerint nálunk még jobb is a helyzet, mint a fejlettebb országokban. Hogy ezt mégis honnan a jó istenből szedte az államtitkár, én nem tudom, mindenesetre nem kizárható, hogy megkérte kollégáját, Németh Szilárd mindenhez is értő minisztert, hogy mondjon már neki egy adatsort. Az eredményt pedig alább olvashatják.

A Jobbik a kórházi fertőzésekről tudakozódott

Lukács László György (Jobbik) – titkolózással vádolva a kormányt – a kórházi fertőzések számáról kérdezett interpellációjában, azt hangsúlyozva, hogy mára ezek közel annyi halálos áldozatot szednek, mint a közúti balesetek. Évente egy kisebb falunyi lakosság hal bele abba, hogy a kórházi fertőzéseknek nem találja az ellenszerét a kormány, ráadásul nem is foglalkozik vele – jelentette ki, a fertőzések számát sokallva, az esetek dokumentálását és jelentését hiányolva.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában kiemelte: a kormány nemhogy titkolózna, hanem publikálja a fertőzési adatokat, amelyek ráadásul kedvezőbbek a fejlett országok átlagánál.

Hangsúlyozta: Magyarországon 4, a fejlett országokban 5,5 százalék ez a mutató a kórházakban míg a szociális és fekvőbeteg-intézményekben a hazai mutató 1, az európai 3,6 százalék, majd az utóbbi évek fejlesztéseit sorolta.

Ön viszont több magyar orvost juttatott külföldre, mint ahány jobbikos képviselő itt a parlamentben ül – jegyezte meg a kérdezőnek az államtitkár. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.