December 6,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Komoly ország? Ne vicceljünk már!

Bort, búzát, békés jó reggelt kívánok mindenkinek! Nem tudom, mennyire mondok bármi újdonságot azzal, hogy a nemzeti alapú elmebaj szép lassan felzabálja azt a már így is rohadtul kevés mentális higiéniát, amivel még rendelkezik ez az ország. De nem is azért tartok ma vasárnapot, hogy mellbevágó nóvumokkal borzoljam a kedélyeket. Megteszik a régiek is.

Az én kedélyeimet a varacskos Maradona (köszi, Bödőcs) tegnapi megrökönyítő Facebook-videója borzolta fel első körben, és el kell keserítenem mindenkit, de főleg a csaholó/jó pénzért hazafiakat: távolról sem azért mert balliberális geci vagyok, árulom a hazát, és nem tudok örülni semminek, de pláne annak, amikor lelkileg szar állapotban lévő, erkölcsileg rothadó alakok gyerekkori álma teljesül. Tök mindegy, hogy miniszterelnökök vagy sem.

Miközben a sakáljai, a lakájai, vagyis a szolgalelkű médiagépezete magából kikelve őrjöngött tegnap, amiért egy indexes újságíró nem állva hallgatta végig az Ismerős Arcok szívbemarkoló nótáját a Puskás Aréna avatásán, és azzal uszítja, hergeli az uszításra, hergelésre különösebben rá nem szoruló híveit, hogy igenis két oldal van, és választani kell a két oldal között (nincs az az isten, hogy én ide belinkelem a Ripost nevű szellemi végtermék idevágó kínkeserves sirámát), amelyek közül az egyik könnybe lábad és vigyázzba vágja magát, meg aközött, amelyik nem lábad könnybe és nem vágja magát vigyázzba, a nagy ember egy hölgykoszorúval szemben állva, zsebrevágott kézzel hisztériázott.

50 évig mondták, hogy nem lehet, meg nem tudom. Jó, jó, jó. 10 millió ember nem tud megépíteni egy stadiont, akkor… Nem? Csukjuk be a boltot. Nem? Hát… Ne vicceljünk már, ez egy komoly ország!

Mi tagadás, a látvány és a tartalom együttesen a hátborzongatás erejével csapott pofán. Hang nélkül még félelmetesebb a produkció. És nem azért, mert az Orbán-fóbiám elhomályosítja mindegyre a tudatomat, hanem ez a kocsmai toporzékolás, vállrángatás, szétcsúszott, torz vigyorba rándult arcberendezés, ahogy hepciáskodik az önjelölt nagy ember, engem mindenre emlékeztet, csak arra nem, hogy ez egy miniszterelnök. A tanyasi földesúr és a kocsmai filozófus között bármire, de miniszterelnökre a legkevésbé. Kérdez és meg is válaszolja a az álkérdésekbe csomagolt keserveit, egy tökéletesen oda nem illő biodíszlethez intézve szavait. Amely szavakból természetesen nem derül ki, hogy egészen pontosan ki mondta ötven évig neki, hogy mit nem lehet. Ad némi reményt a vérfagyasztó aggodalomra, hogy a csávó tényleg komolyan gondolja: egy 10 milliós ország attól lesz komoly ország, hogy a futballmániás miniszterelnök legnagyobb álma egy aranyáron felhúzott multifunkcionális stadion (pihenőszobával, fogadóirodával, csocsóasztallal, esküvők lebonyolítására alkalmas infrastruktúrával, ugye). Hogy ez mindennek a netovábbja, hogy ez a siker fokmérője. Kegyetlen. Csak azt nem tudom, hogy ez az egy stadion hogy jött ki, miután az elmúlt tíz évben a kismillió stadion országa lettünk és százmilliárdokat égettünk el az államvezetés hobbijára. Szerintem se nagyon kéne viccelődnie a miniszterelnök úrnak, mert úgy marad, ahogy ezen a propagandavideón láttuk: kínvigyorba torzulva, rángatózva, méltatlankodva.

Nem lenne baj belátni, hogy nagyon sok ember számára a komoly ország ismérve nem a közel 200 milliárdos, kacsalábon forgolódó kibaszott nemzeti stadion. Még akkor sem, ha a Puskás Stadion VIP-páholyában pöffeszkedve ez semennyire nem evidens. A komoly ország ismérve ezzel szemben például az is lehetne – és ezzel kurva alacsonyra tettem a lécet -, hogy nem rohangál semmiféle rágcsáló (sem egér, sem patkány) egyetlen magyar kórházban sem. Úgy, ahogyan a Bajcsy-Zsilinszky kórház fizetős (!) szobájában rohangált a minap. Tudom, hogy a jobboldali morális fölény szerint retek proletárnak kell lenni ahhoz, hogy az ember ilyen demagógiával álljon elő ahelyett, hogy beleborzongjon a gyönyörűségbe, hát hiszen áll a nemzet stadion alakú templomja, megcsináltuk, baszki. De magasról teszek rá, hogy mit gondol erről a kérdésről a jobboldali morális fölény.

A komoly országa ismérve továbbá az is lehetne, hogy a regnáló kétharmados kormány nem hazudja bele a kéményen gürcölő kisember pofájába, hogy ilyen adócsökkentő kormánya még sose volt neki, hálálkodjon és szavazzon csakaFideszre, miközben ez a kormány 8 év alatt az uniós átlag duplájával (!) növelte a beszedett adót. Úgy általában érvényes egy komoly országra, hogy a kormány nem abból él, hogy frontálisan belehazudik az alattvalók pofájába. Az alattvalók pénzén ráaádásul. Ám komoly országokban, ahol a populáció nem vágható zsebre dagályos kipcsakizmusokkal és dakotizmusokkal, nemzeti giccsel és álságos melldöngetéssel, ott egy miniszterelnök meg se próbálná ráerőszakolni a beteges mániáit arra az alattvalókra.

Legalább félig komoly országokban, amelyeket foltokban és nyomokban öntudatos, felelős polgárok laknak, ott negyedmillió ember vonul az utcára a korrupt miniszterelnök távozását követelve. Például. Ahogyan az Csehországban történt tegnap. Ahol a rendszerváltás… úgy értem, a bársonyos forradalom 30. évfordulóján nem a korrupt, úton-útfélen kommunistázó kormányzat történelemhamisító kádereinek fröcsögő hazugságait hallgatják a népek, hanem. Felháborodnak és kikérik maguknak, hogy egy olyan ember vezeti Csehországot 30 évvel a rendszerváltás után, aki 1982-ben külkereskedőként a kommunista titkosszolgálat ügynöke lett. Komoly országokban nem lehet olyan könnyen lenyomni az emberek torkán, hogy a regnáló miniszterelnöknek üzleti érdekeltségei vannak, amelyek összeférhetetlenek a hivatalával. Normális országokban nem annyira fér bele, hogy egy miniszterelnök a közmédiát elfogulttá alakítja, a sajtóérdekeltségei révén manipulálja a választókat, sőt: miniszterként a saját cégeihe csatornáz EU-s támogatásokat.

Semennyire nem komoly országokban, ahol a teljesítmény csúcsának számít egy 200 milliárdos futballstadion felhúzása, ott a regnáló hatalom nácoid-fasisztoid nyúlványai fehér lóra ülnek és Horthyt siratják, dicsőítik, mossák a kormánypárt (és megbízó) politikai ellenfeleit, rázzák az öklüket és visszasírják a magyar történelem legvisszásabb időszakait és legmegosztóbb rohadt politikai vezetőit. Egy ilyen országban a politikai kispadra ültetett egykori nagyember úgy próbál visszakapaszkodni a csúcsra, hogy virágot visz a leginkább rosszemlékű (és most nagyon finoman fogalmazok) Horthy Miklós sírjára, aki szerinte hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk. Mielőtt egy könnycseppet elmorzsolgatnánk a szemünk sarkában, állapítsuk meg, hogy azért mégiscsak megdöbbentő ez. Akkor is, ha már nácizni sincs kedvem, mert ezek amúgy is bóknak veszik. De az azért döbbenet, hogy egy olyan embert állítanak piedesztálra, akinek rendszeréhez a világ első zsidótörvénye és mintegy 200 ezer, a Don-kanyarban elpusztult magyar ember neve köthető. Ez komoly országokban soha nem fordulhatna elő. Ez itt nem az. Ez itt a selejt, a mocsok, az erkölcsi vállalhatatlanság kultuszának bűzölgő trágyadombja. Próbálok jó pofát vágni hozzá, de nemigen sikerül. Minden jót!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.