November 17,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kohéziós toporzékolás

A V4-es országok vezetői szerint gond van a kohéziós alapok elosztásával a következő ciklusra nézve. Orbán Viktort különösen zavarja az a tény, hogy Magyarország kormánya – ezzel a NER – kevesebb pénzből gazdálkodhatna a jövőben. Orbán szerint a kohéziós forrásokat csökkenteni akarják úgy, hogy minél szegényebb valaki, annál több pénzt vesznek el tőle, és minél gazdagabb valaki, annál kevesebbet. Itt nem kellene elfelejteni azt a tényt, hogy eddig a szegényebb régiók voltak azok, amelyek milliárdokat kaptak azért, hogy felzárkózhassanak Európához, ennek keretében jutott az Orbán-kormány is ahhoz a temérdek EU-s forráshoz, amelynek egy elég szép részét szépen elherdálta.

Ha nem kisvasutak, meg hasonlós értelmetlen baromságok épültek volna az EU-s pénzekből, most nem kellene azért vergődni, hogy mi lesz az országgal a támogatások csökkentését követően. Illetve azt is figyelembe kell venni, hogy a finn soros elnökség – a korábbi románnal ellentétben – komolyan gondolja azt, hogy a jogállami viszonyok teljesüléséhez köti a kohéziós alapok kifizetését. Amennyiben a tervezet átmegy a parlamenten, Orbán akár gondba is kerülhet, hiszen uralkodása alatt szépen leépítette a jogállamot Magyarországon.

Nem toporzékolni kellene az EU-s támogatások esetleges csökkenése miatt, hanem felfogni végre, hogy egy ország jövőjét sikerült ellopniuk közösen. Ha a Magyarországra érkező több ezer milliárd forint oda ment volna, ahova azt valóban szánták, ma az ország nem távolodna a nyugati szomszédaitól, hanem közeledne feléjük.

Igazságtalan az a javaslat, amelyet a távozó Európai Bizottság készített az Európai Unió következő költségvetéséről, és mi “igazságot akarunk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Prágában.

A kormányfő részt vesz a Kohézió barátai csúcstalálkozón, amelynek elején a visegrádi országok (V4 – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) miniszterelnökei egyeztetettek. A V4-es megbeszélést követően Orbán Viktor kiemelte: az a tervezet, amelyet ma Európa-szerte vitatnak, a most távozó bizottság javaslata, és annak minden hibáját magán hordozza.

A miniszterelnök szerint ahhoz, hogy a költségvetés igazságos legyen, négy dolognak kell változnia: a rebate-ek (visszatérítések) rendszerét meg kell szüntetni, mert ha újraszámolják a rebate-eket is figyelembe véve, hogy melyik tagállam, mennyit fizet be a saját nemzeti össztermékéhez képest, teljesen igazságtalan képet kapunk.

Azt is figyelembe kell venni, hogy amit a közép-európaiak forrásként kapnak, annak nagy része visszamegy a nyugati tagállamokhoz, és ennek meg kell jelennie az előterjesztésben – közölte. Orbán Viktor elmondta: az is igazságtalan, hogy a kohéziós forrásokat csökkenteni akarják úgy, hogy “minél szegényebb valaki, annál több pénzt vesznek el tőle, és minél gazdagabb valaki, annál kevesebbet”.

Úgy vélte, az is szükséges, hogy növeljék a rugalmasságot, a bizottsági javaslat “az ellenkező irányba halad”, és ez a költségvetés egyre rugalmatlanabb lesz. Hangsúlyozta: “ennek ellenére is optimisták vagyunk”, mert a V4-ek nagy szerencséjére két volt pénzügyminiszter is van a visegrádi miniszterelnökök között.

Kérdésre válaszolva közölte: a kutatás-fejlesztés támogatásáról szóló Horizont program az egyik legigazságtalanabb, mert a forrásainak 95 százaléka a régi tagállamokhoz jut, és csak 5 százaléka kerül az újakhoz. “Itt valami nemzeti elemet be kell vezetni” – mondta. Hasonló a helyzet a klímasemlegesség tekintetében is: kiszámolták, ahhoz, hogy 2050-re a magyar gazdaság karbonsemleges legyen, minden évben a GDP 2,5 százalékát kell a gazdaság átalakítására fordítani, míg ugyanennek a célnak az elérésére Hollandiában 0,5 százalékot – magyarázta.

Közölte: nyilvánvaló, hogy az általános gazdasági fejlettségi szint meghatározó abban, hogy milyen terhet jelent a karbonselmeges gazdaság elérése. Magyarország készen áll arra, hogy 2050-re karbonsemleges gazdasága legyen, de “szeretnénk látni ennek a finanszírozási forrását igazságos alapon a költségvetésben” – tette hozzá.

Orbán Viktor kijelentette: akármelyik pontján nyúlnak a költségvetéshez, “az a baj vele, hogy nem igazságos”. “Mi egy fair és korrekt költségvetést szeretnénk” – fogalmazott. Az EU bővítéséről a miniszterelnök elmondta: “mindannyian csalódottak vagyunk”, hogy nem kezdik meg a tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával, ezért fel kell gyorsítani a tárgyalásokat azokkal az országokkal – Szerbiával és Montenegróval -, amelyekkel már megkezdték az egyeztetéseket, hogy valamelyest enyhítsék ezt a rossz döntést, és “a bővítés gondolata ne enyésszen el”.

A Kohézió barátai csoport 2005-ben jött létre lengyel kezdeményezésre, hogy képviselje a kedvezményezett tagországok érdekeit a nettó befizető országokkal szemben, ráirányítsa a figyelmet a kohéziós politika aktuális kérdéseire, összehangolja az álláspontokat és rendezze a vitákat. A csoport tagjai először 2012-ben üléseztek Bukarestben.

A szervezők tájékoztatása szerint Prágába várják Bulgária, Észtország, Horvátország, Magyarország, Málta, Lengyelország, Portugália, Szlovénia, Szlovákia vezetőit, továbbá Ciprus, Lettország, Litvánia, Románia, Olaszország, Spanyolország és Görögország képviselőit, valamint Günther Oettinger uniós biztost. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.