Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kilenc év nem volt elég

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egyre közeledik az őszi önkormányzati választás, beleértve a budapesti főpolgármester választást is, ezért nem lehet elég korán kezdeni az ígérgetéseket. Tarlós keményen bele is csapott, és elmondta, azaz jól megígérte, hogy 4 éven belül – az elmúlt 9 évben erre nem volt ideje – az összes budapesti belterületi földutat leaszfaltozzák. Minden csak és kizárólag az elkövetkezendő 4 évben lehetséges, ezért a polgármesterúrnak még egy kis időre van szüksége ahhoz, hogy véghez vigye fontos terveit. Az elmúlt években fontosabb volt az, hogy Orbán végre felköltözhessen a Várba, mint az, hogy a budapesti lakosokért tegyenek valamit. Ez az első ígéret a sorban, kíváncsian várjuk mi lesz a következő. Klíma a BKV járatokon? Felújított kőbányai pályaudvar? Kerékpárutak építése? A sor végtelen, mint ahogy az ígéretek tárháza is.

A tervek szerint négy éven belül az összes budapesti belterületi földutat leaszfaltozzák – mondta Tarlós István főpolgármester, a budapesti útépítési program keretében elkészült első, XVIII. kerületi út átadóján.

A program első körében 13 kerület pályázott eredményesen, és így 181 földutat, mintegy 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal. A két legnagyobb támogatást a XVIII. és a XXI. kerület kapta – közölte Tarlós István.

Ughy Attila (Fidesz-KDNP) XVIII. kerületi polgármester kiemelte: egy közel egy évtizede tartó példás és eredményes együttműködés újabb állomásához érkeztek, és az állam, a főváros és a kerületi önkormányzat közös munkájának köszönhető, hogy egyre nagyobb ütemben aszfaltozzák le a földutakat. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.