Július 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kiket kell még kiszorítani, eltakarítani azért, hogy önök végre jól érezzék magukat?

Kedves olvasóink, szimpatizánsaink és ellenségeink, támogatóink és rosszakaróink! Jóreggelt kívánunk kivétel nélkül mindenkinek! Majd egyszer csak tavasz lesz, akkor is, ha március 22-én ez még egyértelműen nem látszik. Ünnepélyesen ki- és bejelentem, hogy elvettem Bálint kolléga munkáját, de hamarosan visszaadom neki. Csak előbb gondoskodom a motor berugdosásáról, amivel aztán megtolhatjuk a talicskát.

Tegnap óta nem könnyű eldönteni, hogy most akkor Bayer Zsolt valójában leleplezte a Soros-hálózatot, vagy éppen valami teljesen mást leplezett le, mindenesetre Siewert András, a Migration Aid operatív igazgatója szerint akár a hazaárulás bűncselekményének tényállást is kimerítheti a történetben részt vevők ama igyekezete, hogy sztorit kerekítsenek a szervezet köré. Persze ez így egyelőre kevés lesz a teljes bizonyító erejű anyag nyilvánosságra hozása nélkül, ám a sztárhergelő nem késett a frappánsnak vélt, szerintem meglehetősen vérszegény válasszal. Csak a kvintesszenciát pakolom ide (akinek van hozzá gusztusa, a Magyar Idők oldalán megtalálja a teljes művet):

Hatalmas király vagyok! Akkora, hogy fel is jelentem Siewertet rágalmazásért.

Ez így igaz. Királyok vagytok ti mind, az élen a legnagyobb királlyal, íme:

Ezt se szívesen tettem ide, de ha már így alakult, megjegyezném, hogy meglehetősen fura és természetellenes színekben játszik ez a fej. Jó, kétségtelenül nem ez a probléma vele, hanem az, amit beszél a száj. Esküszöm, nem hagyta megint az öblös kommunistázást (mondhatni megint átlátott a Szitán), bár ez jelen esetben eltörpül ama nyílt fenyegetéshez képest, hogy miszerint mindenkit el kell takarítani az országból, akiről ők úgy gondolják, hogy Soroshoz köthező. Ezen a ponton tartozom egy nem feltétlenül közérdekű vallomással, ami viszont olyan szempontból hasznos lehet: nem kell majd álnyomozniuk a propagandistáknak, hogy ránksüssék a Soros-bélyeget. Az a teljes igazság, hogy még zsenge gimnazista koromban – egy tanulmányi versenyen nyújtott teljesítményem okán – két hetes jutalomkirándulásban részesültem, ami lehetővé tette számomra, hogy eljussak a hanyatló Nyugat néhány országába. A kiránduláson való részvételemet az úgynevezett Soros-alapítvány kereken 100 dollárral (mai árfolyamon mintegy 25 ezer forint) támogatta. Igaz, hogy a múlt sűrű homályába vész, meg hát fiatalság, bolondság, ám ha a háttérben sunyuló Gyurcsány-szálat nehéz is lesz felgöngyölíteni, ezzel már ne legyen gond. Zárójel bezárva. Szóval a kisember arról lázálmodik, hogy meg kell tisztítani az országot Soros nyúlványaitól. Jó. És vajon egészen pontosan ki mindenkire gondoljunk? Mert gyakorlatilag a Fideszen kívül mindenki Soros-ügynök. A politikai ellenfelek, a jogvédő és egyéb hasznos tevékenységet folytató civilek, a nem fideszes kézben lévő médiaorgánumok, de lassan már a nem fideszül gondolkodó kisemberek is. Ki maradhat akkor, tisztelt miniszterelnök úr? Ki maradhat azért, hogy önök végre jól érezzék magukat? És akkor kivel fog ön harcolni? Kit fog ön akkor legyőzni ágról-ágra? Kiről-miről fognak szólni az ön harcai? Kitől fogja megvédeni az országot?

Olvasom, meg láttam is a beharangozó videót az ön méltán népszerű közösségi oldalán (egyébiránt dedekkel kampányolni jogsértő, ha onnan nézzük, hogy ebben az országban a törvények mindenkire vonatkoznak, még a miniszterek elnökére is), hogy ön ma megint harcba indul. Sajnos azonban megint úgy alakult, hogy nem sikerült hazugság nélkül belenézni a nép orcájába. Ön azt állította, hogy a mai-holnapi brüsszeli csúcson a legfontosabb kérdés a bevándorlás lesz. Úgy tűnik, tényleg nincs alternatív témája a nemzeti uszításnak. De ha már így van, miért kell hazudni? Ön pontosan tudja, hogy ez csak érintőlegesen lesz központi kérdése a mostani brüsszeli csúcsnak. A fontos kérdések az alábbiak lesznek: az amerikai kormány acélra és alumíniumra kivetett brutál magas vámjára adott válasz megfogalmazása; Oroszország elítélése amiatt, hogy Putyin elvtársék idegméreggel megpróbálták kinyírni Szergej Szkripalt és lányát Londonban; a Brexit feltételei, a tech-óriások megadóztatása, a nyugat-balkáni bővítés lehetséges menetrendje, stb. A legkevésbé a dublini szerződés 2015 óta húzódó reformja lesz terítéken, ugyanis az a júniusi EU-csúcs központi témája. Vagyis ön hazudik, hazudik, hazudik.

Mindeközben Lázár János meg cinikusan vigyorog az arcunkba, ő nem ugyanazt látja, mint mindenki más, akinek születésileg kevesebb jutott arroganciából, mint neki. Lázár János szerint ugyanis az az épületegyüttes, amely Hódmezővásárhely mellett, Batida közelében épült egy olyan területen, amit Lázár anyjának földje ölel körül, a szomszédban meg kiskorú fiainak birtoka áll, inkább prémiumkategóriás vadászháznak tűnik, mint kastélynak. Aki látta a felvételeket, az persze nehezen hiszi el, hogy van ilyen mértékű pofátlanság, de mit tegyünk? Lázárnak a kastélyról Keszthely vagy Eszterháza jut eszébe, nem az a kis vityilló, amit a Lázár-birodalom közepén húztak fel.

Tudom, hogy a rengeteg harc és a hazugságok cunamija közepette senkit nem érdekel, de két hónap alatt 23 milliárd forintra hízott a kórházak adóssága. Az Mfor.hu szerint jelenleg a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézetnél a legnagyobb a baj, csak itt 1,7 milliárd forint adósság gyűlt össze. Ez különösen annak fényében tragikus, hogy a kormány tavaly év végén több mint 50 milliárd forinttal konszolidálta az egészségügyi ellátókat, viszont a rendszer láthatóan nem tud úgy működni, hogy a beszállítók időben a pénzükhöz jussanak. Ezzel összefüggésben, mert tudom, hogy az állandó háborúzás és migránsozás közepette ez sem fontos egyáltalán, ITT egy jó összefoglaló arról, hogy a küldetéstudatos hadvezér legnagyobb teljesítménye mégis az, hogy kivándorlóországgá tette Magyarországot.

Tudom, hogy ezek mind a balliberális, simicskista, csicskamédia tudatosan megkonstruált hazugságai, amelyeknek célja, hogy megdöntsék a demokratikusan megválasztott nemzeti kormányt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a kormány válasza egy igen egyszerű képviselői (Vadai Ágnes) kérdésre: mikor hozzák nyilvánosságra az Elios-jelentést? Aki válaszol: Fónagy János.

Ahogy az Ön és a többi ellenzéki politikus társa kérdéseiből és akcióiból is nyilvánvalóan látszik, ez az egész semmi másról nem szól, csak a kampányról. Brüsszel odadobott a magyar ellenzéknek egy kampányjelentést.

Ehhez képest a Reuters kampányjelentése szerint 1,975 billió forint landolt Orbán haverjainál és családjánál. Összesen 10 (tíz) üzletember – köztük Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc, valamint veje. Tiborcz István kezében lévő cégek 2010 óta összesen 7,85 milliárd dollárnak megfelelő 1,975 billió forint értékben nyertek meg tendereket. Ez az adott időszakban kiadott közbeszerzési megrendelések több mint 10 százalékát teszi ki.

Olyan szinten fel nem foghatom ezt a nagyságrendet, hogy inkább ideteszek egy pillanatfelvételt, amely szintén a hanyatlásnak, pusztulásnak indult Nyugaton készült néhány éve. Szép napot mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.