December 8,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kialakult az elhallgatás, a hamisítás, a felejtés, a hálátlanság és a közömbösség kegyeleti kultúrája

Kövér László házmester a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett konferencián beszédet mondott a Parlamentben, ahol többek között kifejtette, az ősök sírjai avatják az országot hazává. Az én értelmezésemben ez annyit tesz, hogy hősi halottakra van szüksége egy országnak ahhoz, hogy hazává válhasson. Szép gondolatok ezek Kövértől, még jó, hogy pont a Fidesz volt az, amelyik Nagy Imre szobrát az éjszaka leple alatt vitette el a Parlament mellől. Hogy mégis miért tették ezt?

Hát persze, hogy a vörösterror áldozatainak emléket állító, 1945-ben lerombolt Nemzeti Vértanúk emlékműve miatt. Ez már csak azért is érdekes, mert Kövér a hősi halottak mellett arról is megemlékezett, hogy a kommunizmus időszakában kialakult az elhallgatás, a hamisítás, a felejtés, a hálátlanság és a közömbösség kegyeleti kultúrája, ami a Fidesz kormányzására szintúgy jellemző. Ugyanis ha a kormány fontosnak gondolta azt, hogy megemlékezzen a vörös terror áldozatairól, a fehér terror áldozatairól vajon miért nem tett említést? Megmondom: az nem fért volna bele az antikommunista retorikába, ami mostanában olyan divatossá vált. A nácikkal nincs semmi gond, szerencsére…

Mi, magyarok, hiszünk abban, hogy mindig az ősök sírjai avatják az országot hazává – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett konferencián pénteken a Parlamentben.

Kövér László kiemelte: Magyarországon a politikai rendszerváltoztatást követően csaknem tíz esztendőre volt szükség, hogy megvalósuljon a kegyeleti rendszerváltoztatás intézményi alapja a Nemzeti Kegyeleti Bizottság megalakulásával.

A kommunizmus időszakában a nemzet áldozatainak és hőseinek emlékével szemben kialakult az elhallgatás, a hamisítás, a felejtés, a hálátlanság és a közömbösség kegyeleti kultúrája, amit “le kellett váltani a nemzeti emlékezet, a hála és a tisztelet kegyeleti kultúrájára” – fogalmazott a házelnök. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.