Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Két szelet libamáj közé teszik a jövőnket, aztán jó étvággyal felzabálják

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt, ünnepi, igen hosszú hétvégét kívánok mindenkinek! Sajnos kevés volt az éjszaka, hogy kiheverjem a tegnapi napot. Talán egy év, de az is lehet, hogy egy élet is kevés lesz hozzá. Nem azért, mert megdöbbent, hogy egy rezsim mindent, az ünnepet is kisajátítja. Eddig is ezt csinálták, nincsen meglepetés. Inkább azért, mert ha nem akartam eddig, most akkor is kénytelen vagyok szembenézni azzal, mennyire ijesztő mindaz, ami ebben az országban történik. Az is tisztán látszik, hogy ez még nem a vége, ami ezután jön, még fájdalmasabb, szomorúbb és sötétebb lesz.

Az úgy rendben van, hogy a külügyminiszter éppen úgy megenged magának bármit, amit a főnöke. Végtére is ki a fene vonhatná felelősségre azért, mert ismeretlen forrású pénzből nyaral, pláne azért, mert azt hazudja közben, hogy az irodájában dolgozik? Az is tök rendben van, ha a Jobbik egykori elnöke kiáll Szijjártó mellett. Igaza is van, miféle képmutató dolog számon kérni, pláne fotózni, pfúj, de undorító, ha egy tényfeltáró portál azt csinálja, ami a dolga. És még meg is írja. Nem ám arról van szó, hogy valami lesifotós bemászott a kertbe és olyasmit fényképezett, amihez valóban senkinek nincsen köze. Konkrétan egy hazugságot lepleztek le, ráadásul olyan hazugságot, ami joggal veti fel a korrupció gyanúját. Olyasmit, amiért máshol másnapra lemond egy miniszter, és ezután nagyon hihetően elmagyarázza és be is bizonyítja, hogy szó sincs korrupcióról. Na, ez nem az az ország.

Ez az az ország, ahol állami kitüntetést kaphat egy súlyosan és bizonyíthatóan antiszemita kicsi kedvenc. És a szeme nem rebben senkinek, ellenben ma már nem csak áthallással, kimondva is Orbán Viktort ünnepli az udvartartás.

A Szent István-i Intelmek szellemiségének jegyében türelemmel, ámde határozottan, széthúzás helyett összefogással tudunk csak úrrá lenni a hazánkat és Európát sújtó mostani nehéz időkön: ahogyan első királyunk annak idején egyszerre nyugati és délkeleti szomszédunk fenyegetéseitől, úgy nekünk is több felől érkező kihívással szemben kell megvédenünk magunkat és folytatni Szent István örökségét. Ahogy az első Orbán-kormány az új évezred, a mostani a remény küszöbén fogja átvezetni ily módon hazánkat. Ez ma augusztus 20-a üzenete! (Origo-Ifj. Lomnici Zoltán)

Amiket Orbán a tegnapi beszédében összehordott, arra nincsenek szavaim.

Nyugat-Európa lemondott az évezredes nagyság és sikerek mögötti felhajtóerőkről, az élet spirituális mélységeiről, a házasság és az utódok nyújtotta boldogságról és a nemzeti kultúrák szellemi energiájáról, vagyis lemondott a keresztény Európáról. Helyette istentelen kozmosszal, a családok szivárványosításával, migrációval és nyitott társadalmakkal kísérletezik.

Ez már a zavaros és ijesztő szónoklatból van. Ha eddig nem tudhattuk biztosan, inkább csak gyanítottuk, hogy az a penetráns támadás a melegek ellen, ami az utóbbi időben elöntötte a pártmédiát, az valójában Orbán beteg agyának szüleménye – tehát kormányprogram -, akkor mostantól láthatjuk leírva, hallhatjuk kimondva is.

Kövér László is beszállt a kampányba:

Kinek a szivárványos zászló, kinek a székely zászló.

…  a szivárványos zászló leszaggatására vonatkozó kérdésre megjegyezte, egy „szellemi, erkölcsi agresszióra” nem szabad fizikai agresszióval válaszolni.

A Bazilikában misét tartottak az elvtársak. Zártkörű misét, belépés csak meghívóval. Erdő Péter bíboros vezetésével zajlott a szekta elitjének nagygyűlése.

   A szertartást hagyományosan a bazilika előtti téren, több tízezer zarándok részvételével rendezik meg, de idén a koronavírus-fertőzés elleni hatósági korlátozások miatt a bazilikában tartották, és azon csak meghívottak vehettek részt.
    A mise után a magyar nemzetért könyörgő liturgiát tartottak, a szokásos Szent Jobb-körmenet elmaradt, helyette a bíboros a Szent Jobb-ereklyével áldást adott a templomban lévőkre és mindazokra, akik a televízión vagy a rádión keresztül kapcsolódtak be az ünnepbe.
    A szentmisén részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Darák Péter, a Kúria elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Vejkey Imre, az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának elnöke, Tarlós István volt főpolgármester, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Müller Cecília országos tisztifőorvos. (MTI)

Ott volt tehát az elfoglalt ország elfoglalt bazilikájában mindenki, aki részesül a hatalomból.

Több dolog annyira nyilvánvaló ebben a bolondokházában, hogy szinte kínos ismét leírni. Mégis megteszem, hátha valaki még most sem érti. Orbán Viktor nem alkalmas sem az ország vezetésére, sem bármiféle hatalom gyakorlására, ahogy közszereplésre sem. Súlyos veszélyben van az ország, annak minden lakójával egyetemben. Miközben körülöttünk a huszonegyedik század dübörög, ezek pitykés dolmányban visszaforgatják az idő kerekét, kisajátítják, uszításra és gyűlöletkeltésre használják a nemzeti ünnepet – kivétel nélkül minden ünnepet -, a parazita egyházzal kézenfogva építenek egy olyan feudalizmust, amilyenre soha nem kaptak felhatalmazást. Nem irányítani és fejleszteni akarják az országot, hanem uralni és kirabolni. Pontosan ezt is teszik. Együtt, egymást támogatva és segítve, mindenkit, aki nem része az udvartartásnak eltaposva és elüldözve építik ki azt a rendszert, amire példa nincs ebben a században és ezen a kontinensen. Zavaros beszédekkel, cifra ruhában, nacionalista hörgésekkel akarják megerősíteni ezt a beteg rendszert. Zárt templomban, egymás között, az egyház aktív közreműködésével két szelet libamáj közé teszik a jövőnket, aztán jó étvággyal felzabálják. Pontosan ez történik. Itt és most. A szemünk láttára.

Jó reggelt!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.