Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kereszténység nélkül már mentősök sem létezhetnek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A szokásoktól eltérően ma egy, még tegnap megjelent MTI hírre reagálnánk, hiszen fontos dologról van szó. Kásler Miklós beszédet mondott az OMSZ fennállásának 71. évfordulóján tartott rendezvényen, ahol nem felejtett el megemlékezni arról, hogy a mentők a keresztényi elvek szerint végzik munkájukat. Kásler szerint a szeretet, szolidaritás és embertársaink megértése keresztényi elv, nem pedig egyszerűen emberi. Ezek alapján tehát ha egy orvos megmenti a betege életét, az elsősorban Jézus Krisztusnak köszönhető, hiszen a keresztényi elvek hiányában inkább hagynánk a másikat meghalni?

Nagyon úgy tűnik, hogy ebben az országban már létezni sem lehet anélkül, hogy azt ne kösse valaki a kereszténységhez, a tíz parancsolathoz, vagy magához Jézus Krisztushoz. Azt már meg sem kérdezem, hogy mi van azokkal az orvosokkal és mentősökkel, akik esetleg nem keresztények. Kásler ezen okosságai mellett kiemelte azt is, hogy a kormány lehetősége az, hogy biztosítja a körülményeket ahhoz, hogy a mentősök a legjobb körülmények között dolgozhassanak. Ezek szerint a kormány nem kívánt élni a lehetőséggel, ugyanis nehezen tekinthető ideális környezetnek az, ahol a mentősök kénytelenek napi szinten végezni munkájukat. Na de lássuk az MTI közleményének Kásler Miklóssal foglalkozó részletét:

(MTI) – A mentők keresztényi elvek – szeretet, szolidaritás, embertársaik gondjainak megértése – szerint végzik munkájukat – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken a mentők napja rendezvényén, az Országházban.

Kásler Miklós a magyarországi szervezett életmentés 132. és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) fennállásának 71. évfordulóján tartott rendezvényen közölte: a mentők emberi hozzáállását semmi nem pótolja, a kormány lehetősége az, hogy a körülményeket biztosítsa.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.